"Nem csak a hálád örök, hanem az adósság is amibe belevitte az országot: sikerült neki megtízszereznie a devizaadósságot és emellett még kb. 10%-kal növelnie a forintadósságot is, miközben elprivatizálta a nemzeti vagyon jelentős részét is. Olyan sikeres volt, hogy csak órákra voltunk az államcsődtől és a fizetésképtelenség bejelentésétől."
Látom sikerült felcserélned az okot és az okozatot. Mert amint azt - ezek szerint rajtad kívül - mindenki tudja, az államadósság növelése éppen az előző kabinet lelkén száradt és pont a Gyula volt az aki a Bokros csomag révén megállította az eladósodást.
Ami az állami vagyon "el"privatizálását illeti - bár kétségtelen a Horn-éra alatt indult meg a szervezett privatizáció, az un. fekete vagy szürkeprivatizáció akkor már évek óta zajlott és jutott még kiárusítandó az Orbán kabinetnek is. Persze a privatizáció hasznossága kérdésében mi valszeg sohasem fogunk egyetérteni, mivel alapvetően más kontextusban vizsgáljuk a dolgokat. Én mindenesetre nem hiszem, hogy az állam jobb gazda lenne, (lásd pl. MÁV, BKV) ezért jobb szeretem, ha a felelősséget olyan vállalja, akinek az a saját zsebére megy.

Mi lesz veled Magyarország?