MI HAZÁNK MOZGALOM -zászlóbontás- Minden magyar felelős minden magyarért!
A következő hónapokban elkészítik a Mi Hazánk Mozgalom programját. Társadalmi vitára bocsátják a szervezet alapító nyilatkozatát, melyet a tervek szerint az államalapítás ünnepére, augusztus 20-ra véglegesítenek.
Eisenhower a dachaui koncentrációs tábor felszabadítása után mondta a haditudósítóknak: "Mindent filmezzetek le, mert mindig elôbújnak rohadékok, akik szerint mindez meg sem történt".....
Elképzeltem. Odamennek, megmutatják hogy milyen szép egyenruhájuk és bakancsuk van, talán mondanak is maguknak pár szót mikrofonba és hazamennek. Ennek következtében a falu nem bűnözik a jövőben.
Visszatérnek a vonulások Magyarországra: Mi Hazánk-Betyársereg-menet jön a „cigányterror” elle… Törökszentmiklóson tartanak erődemonstrációt, miután egy helyi férfi többeket összevert. Toroczkai a napokban már utalt arra, hogy újra megjelenhetnek a „rendvédelmi szervezetek”.
Liberalizmus? Erre a LIGHT diktatúrára gondolsz ami Európában liberalizmus címszó alatt kialakult? . Igen, váltott a FIDESZ és bement középre. Egy nemzeti, keresztény,konzervatív NÉPPÁRT lett!
"Betiltották a magyar viseletet a Jobbikban . Most az ex-skinhead Sneidernek kellett átöltöznie azért, hogy megmutassa; a Jobbik teljes irányváltáson esett át. Ez a pártnál szorgosan tevékenykedő Soros tanácsadók határozott és “visszautasíthatatlan” kérése, szóval nincs többé Bocskai-kabát – írja a Ripost. A párt új szövetségesei Gyurcsány Ferenc és a szocialisták ki nem állhatják a hagyományos, történelmi magyar ruhákat, így ha a Jobbik elnöke Bocskai-kabátba öltözne, Gyurcsányék nem lennének hajlandók együtt mutatkozni vele, velük – írja a lap." - . . :))))
"Az az ember, aki ezen az ülésen ott volt és ma a Mi Hazánk sajtófőnöke és aki gyakorlatilag szivárogtat folyamatosan minden olyan szervezetből, ahol őt elég erőteljesen megbecsülték, hát ő szépen álljon ki a közvélemény elé, az egész ülés hangfelvételét hozza nyilvánosságra és akkor majd beszélhetünk arról, hogy ki bántotta meg a nyugdíjasokat és ki nem– mondta. A Fidesz közleményben reagált az újabb hangfelvételre. A kormánypárt szerint képmutató és felháborító, amit a Jobbik művel, az, hogy a vezetői „farhát-kommandónak” és „hülyének” nevezték a nyugdíjasokat. A Jobbik nem először bukott le azzal, hogy valójában mit gondol az idősekről: lenézik őket. Vona Gábor korábban azt írta, hogy „szemeikben gyűlölet lobog”, a „szájukból pedig a szennyvíz folyik”, és „felhörgik a 20. század minden traumáját”. Ez a Jobbik igazi arca. Szélsőségesek és agresszívek - áll a közleményben. A Mi Hazánk Mozgalom képviselői nem lepődtek meg az újabb kellemetlen jobbikos ügyön. Volner János szerint a kiszivárgott hangfelvétel is azt bizonyítja, hogy pozícióharcok folynak a Jobbikban. Láthatóan ismét egy egészen friss felvétel került napvilágra. A Jobbikon belül úgy tűnik, hogy tovább folynak a gyilkos pozícióharcok, a párt különböző szintű vezetői egymást szúrják hátba és igyekeznek kiszolgáltatni a kormánypárti sajtó részére azzal, hogy lejárató információkat közölnek egymásról. Én ezt rendkívül viszolyogva nézem. Nagyon szomorú, hogy egy egykor nemzeti párt ide jutott– nyilatkozta Volner László országgyűlési képviselő, a Mi Hazánk Mozgalom tagja Volner János korábban kijelentette, tudja, ki lesz a következő célpont a Jobbikban,akit a párton belül el akarnak akarnak lehetetleníteni, de konkrétan nem nevezte meg, kire gondol."
nézd borz, szerintem elég rossz fontot választottál, úgyhogy megértem a dolgot. Én nem nyomogattam, úgyhogy ennyivel jobb a statisztikád minden nicken, de ne haragudj meg a többiekre, ha kattintottak. Sokszor szoktad mindani, hogy az ilyesmi nem érdekel, akkor tartsd is magad hozzá :). Hogy mondják felétek? Kitartás!
MI HAZÁNK MOZGALOM -zászlóbontás- Minden magyar felelős minden magyarért!