MI HAZÁNK MOZGALOM -zászlóbontás- Minden magyar felelős minden magyarért!
A következő hónapokban elkészítik a Mi Hazánk Mozgalom programját. Társadalmi vitára bocsátják a szervezet alapító nyilatkozatát, melyet a tervek szerint az államalapítás ünnepére, augusztus 20-ra véglegesítenek.
"A Jobbik már nem tud olyat tenni, ami eltántorítaná a balliberális tömböt az összefogástól – így reagált az ECHO TV Napi aktuális című műsorában Sneider Tamás botrányára Dúró Dóra. A Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese elmondta, hogy bármilyen botrányos felvétel kerül elő a Jobbikról, a DK-tól kezdve az LMP-ig az összes párt megvédi a pártot. A politikus szerint az egész együttműködés abszurdum, mivel semmiféle értéket vagy konstruktív programot nem tudnak felmutatni, csupán egy trágár jelszó tartja össze őket. Ezzel szemben a Mi Hazánk Mozgalom egy teljesen más alternatívát szeretne a választók elé tárni – tette hozzá. A Jobbik azzal a Gyurcsány Ferenccel akar összefogni, akinek a kormányzása alatt a munkanélküliség növekedett, a családtámogatások pedig csökkentek. Vele nem lehet Magyarországot egy virágzó pályára állítani – jelentette ki a Mi Hazánk elnökhelyettese."
Idézet Toroczkai saját honlapjáról: . "Először, a televízió vezetésének esélyt adva, csupán néhány társammal vittem át a petíciót, majd mivel az átvételt megtagadták, és az In-Kal Security őrei a rendőrséggel fenyegettek minket, visszatértem a Kossuth térre, ahonnan több ezer tüntetővel mentem vissza a MTV székházához." . https://toroczkailaszlo.hu/#eletrajz . Szóval a kérdés: miért hazudsz?
Szóval miért is akarod meghazudtolni Toroczkait? Amiről lent írtam, mind tény, Toroczkai maga vállalja, mi több, még büszke is rá. Akkor miért akarod letagadni, elhazudni helyette? Ez valami fura jobbos szokás lehet, hogy saját maguk helyett is túl akarjátok kamuzni őket... . Tehát a 2 napja még általad is rendőrverőknek titulált tévészékházas bűnözők Toroczkai és társai. Ekkora öngólt pampa is csak ritkán rúg.
Ebbe a hazugságba már a klón elődöd, Vazsi is csúnyán belebukott... . 1. Toroczkai maga is MTV székház ostromának nevezi azt, amit te most le akarsz tagadni... Mi több, büszkén hirdeti azt saját maga. . Forrás: toroczkailaszlo.hu, Toroczkai hivatalos oldala. https://toroczkailaszlo.hu/story/az-mtv-szekhaz-ostroma/ . 2. Büszkén vállalja az egész jobbos bagázs azt is, hogy ő volt a vezér. . "2006. szeptember 19. Gyurcsány Ferencnek, a Magyar Köztársaság miniszterelnökének kiszivárogtatott öszödi botránybeszédének hatására a Kossuth téren tiltakozó hazafiak tízezrei gyűltek össze. Az első napok szervezési feladatait, az első hangosítás biztosítását Vármegyés fiatalok látták el.Toroczkai László, és a HVIM több tagja, bátor hazafiakkal kiegészülve átment az MTV épületéhez, hogy beolvassák a téren megfogalmazott petíciót. … Néhány óra leforgása alatt a hazafiak mozgásképtelenné tettek egy tömegoszlatójárművet, és több személyautót, melyeknek tulajdonosai az évtizedek óta kommunista, nemzetellenes tevékenységet folytató személyek tulajdonában álltak.Mivel a TV munkatársai, és a bennrekedt rendőrök képtelenek voltak állásaikat tartani, a folyamatosan újabb, és újabb rohamot indító hazafiakkal szemben, a technikai berendezéseket tönkretéve elmenekültek a hátsóbejáraton.Még napokig tartottak az utcai zavargások Budapesten, vidéken pedig tüntetések tucatjait jelentették be a Nemzeti Ellenállás tagjai, de a TV ostromhoz hasonló győzelmet, a következő napokban már nem tudtak elérni." . Forrás: a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom hivatalos oldala (aminek alapítója és vezetője Toroczkai László), https://www.hvim.hu/a-mozgalomrol-2006
Ez nem ízlés kérdése. Mást várunk el egy álattól, mint egy embertől.Azon csak nevetnek, ha a kutya a kandallóba vizel,/https://szabolcsihir.hu/kozelet/2017/10/vvideo-szpokatlan-helyre-pisil-az-allamfo-kutyaja/..viszont orbán mellé már nem szívesen ül le egy asztalhoz a szövetségesei közül senki sem /https://tablet.hvg.hu/vilag/20190108_Sargentinivel_tuntetnek_a_kormany_politikaja_ellen_Brusszelben/
Érdekes, tegnap még te magad írtad a 2006-os tévé székházas attackról, hogy: "Az nem ostrom volt! Ott rendőröket vertek büntetlenül...". Nos, ezeknek a rendőrverőknek, székház betörőknek, gyújtogatóknak a vezetője Toroczkai volt. Akkor most ki hazudik?
A fagyi visszanyal. Ha o1G elhatárolódna, amikor a fanatikusaiakcióznak és nem megvédené őket; adná alájuk a lovat, akkor talán a másik oldal sem venné magának a jogot a hasonlóakhoz. Másrészt orbán nem lókupec hanem lótolvaj, jó lenne ha ez helyesen kerülne fel a plakátokra.https://tablet.hvg.hu/vilag/20160915_magyar_lengyel_szovetseg_reuters
MI HAZÁNK MOZGALOM -zászlóbontás- Minden magyar felelős minden magyarért!