MI HAZÁNK MOZGALOM -zászlóbontás- Minden magyar felelős minden magyarért!
A következő hónapokban elkészítik a Mi Hazánk Mozgalom programját. Társadalmi vitára bocsátják a szervezet alapító nyilatkozatát, melyet a tervek szerint az államalapítás ünnepére, augusztus 20-ra véglegesítenek.
Ezt most kijelentetted, vagy tudsz olyan bizonyítékot, amiért a Toroczkait el is ítélték? Ha nem tudsz törölve lesz a gyanúsításod a tarthatatlansága miatt!
"Három napja alakult ez a mozgalom! Neked már most nem tetszik! " . A Jobbik egy időben nem volt szalonképes. Aztán kicsit szalonképesebbek lettek, nőtt a támogatottságuk. Most azok váltak ki/lettek kizárva belőle, akik anno a szalonképtelen vonalat képviselték. Egyébként neked, mint fideszaktivistának mi közöd a mozgalomhoz (ami egy párt)? Csak nem átigazolsz? :)
Pampa! Legalább több százezer muszlim úgy jött Európába, hogy nem volt és nincs is felesége! Akinek meg van hogy 4 is van! Ez lesz a legnagyobb "népesedési" probléma! Aki kitalált ilyen népvándorlást annak a vagyonát el kell kobozni és szétosztani a szegények között, ahonnan ezek a tömegek elindultak!
:D te és valóság! :D számodra a valóság az maga volt 2018/04/08, mint az igazság pillanata :-) azaz: kiütéses vereséget szenvedtetek, sorozatban immár harmadszor
Kik az arcai ennek a mozgalomnak? Ha az alapító anyák között van egy csinosabb elvtársnő, akkor én is szívesen végeznék egy kis mozgalmi munkát az alapszervében.
Nyugodtan írhatsz! Meglátod, ami törölve lesz nem fog hiányozni annak aki figyelmesen végigköveti a vitákat! Az értelmes gondolatokat kell megőrizni és nem a gyűlöletkeltésre alkalmasakat!
"Minden magyar felelős minden magyarért!" Ez eddig is így volt. A felelőtlen politikusok fölvették a hiteleket, mi meg azóta is nyögjük az államadósságot, pedig a tőkerészét már többször is visszafizettük.
Három napja alakult ez a mozgalom! Neked már most nem tetszik! - Zsigeri üldözésben részesíted azt is amiről fogalmad sincs! Légy szíves ezt a gyűlöletkeltő kampányodat ott végezzed ahol a te "országod" megengedi! Olyan badarságokra vetemedtél, aminek sem tudományos sem gyakorlati meghatározottsága nincs! Itt még senki nem írogatott programokat, amikre vádjaid megállnának! - Nem tudom kinek a megbízásából végzed ezt a fajta "nemzetellenes" kirohanásokat! Ez a civil mozgalom még semmilyen okot nem adott arra, hogy találgassál a szélsőséges gondolataiddal és már olyan propaganda ízű hozzászólásokkal jössz, aminek tényleg semmi köze a Mi Hazánk Mozgalomhoz! Ha nem tudod magad pozicionálni a politika palettán, akkor nem kérek a gyanúsítgatásaidból! Van nyitott topicod ahol ezt a moderáció megengedi! Oda való vagy! Ott nem tilthatod ki magad! Itt ennek a gyűlöletkeltő mondandódnak nem lesz helye! Tudom ezt akartad hallani, hát éppen ideje volt, hogy a tudomásodra hozzam! Ezután nem fogok foglalkozni a gyűlöletkeltő szövegeiddel, hanem törölni fogom azt ami etikailag is törölhető! - A moderációtól elnézést kérek az egyedi személyeskedésemért!
"egyébként meg nincs különösebb gond a népesség FENNTARTHATÓ ütemű csökkenésével, úgyis túlnépesedik a bolygó" de baj van méghozzá nagy mert nem ott népesedik, ahol kellene és ennek maga a nyugat az oka amely előbb gyarmatnak ahsználta és fosztotta ki a 3. világot ésteszi ezt a mai napig is ott nem segít pl. Afrikában és nem úgy ahogy kellene - max abban segít hogy kevesebb legyen a betegség, de abban nem , hogy meg is tudjanak ott élni az emebrek és főleg hogy így munka híján ne csak az legyen szinte az egyetlen szórakozásuk, hogy szaporodnak.. akérdés persze összetettebb ennél de ez is bőven benne van..lásd líbiai válság amit szintén a nyugat robbantott ki - azóta özönlenek éppen onnan Európa felé a migránsok, de persze tenni az ellen sem akarnak semmit..hiszen ez a cél, elárasztani velük Európát..
"eleve egy elbaszott világ az, ahol a "keresztény" Európát muszlimokkal
kell feltölteni, hogy ne öregedjen el végzetesen... de az élet kegyetlen
és még szarabb, ha fő döntéshozók képtelenek megoldást találni rá..." megsúghatjuk: ők nem is akarnak rá megoldást találni, mert nem érdekli őket,AZ A CÉLJUK, HOGY NE IS LEHESSEN MEGOLDÁS!! lásd pl. Merkel.. ja és a big brother közben éberen figyel ám, ITT A BIZONYÍTÉK: https://magyaridok.hu/belfold/gyerekvallalasrol-posztoltam-kitiltott-a-facebook-3143740/
"Így jó, hogy megalakult ez az új politikai erő!" . Jó bizony, kellett már egy új még szélsőjobbosabb csoport, aki megírja a Fidesznek a következő programot a Jobbik 2010-ese után.
MI HAZÁNK MOZGALOM -zászlóbontás- Minden magyar felelős minden magyarért!