Topiknyitó: szivacs 2015. 06. 03. 00:43

"Magyar az, akinek fáj Trianon”.  

“Édes kicsi fiam, te még nem tudsz olvasni, neked nyugodtan írhatok és szabadon és őszintén – hozzád beszélve és mégis magamhoz – valamiről, amiről soha nem beszéltem, amit magamnak sem vallottam be soha, aminek a nevét soha ki nem mondtam. Most, ezen a furcsa nyáron, mely úgy hat rám, mint borzongó, kényelmetlen ébredés egy tarka és bolondos álom után, először válik tudatossá bennem, hogy egész életemben kerültem ezt a szót… íme, erőlködöm és nem tudom kimondani most se, különös szemérem fog el, nem tudom legyőzni; pedig nem volnék éppen zárdaszűz, se vénkisasszony – nevén szoktam nevezni, nemcsak a gyermeket, de ama boldog és áldott bölcsőt is, ahonnan származik. Megpróbálom megmondani, mi az, amit érzek, akkor talán nem kell kimondani; ugye?

Különben ha nem értenéd dadogásomat, útbaigazíthatlak. De fordulj el, ne nézz a szemembe. Még nem olvastam ezt a könyvet, amiben levelem meg fog jelenni: de úgy gondolom, ama szót megtalálod benne többször is – hiszen arról szól a könyv, amit ez a szó jelent. És megtalálod régi versekben és széles szólamokban, amik most újra élni kezdenek, én még akkor ismertem őket, mikor egy időre halottaknak tetszettek, üresen, furcsán kongottak a fülemben, nem értettem őket, vállat vontam. Igen, valamiről beszéltek ezek a versek, és szóltak valamiről, amiről tudtam, hogy van, mint ahogy van kéz és láb, különösen hatott rám, hogy emlegetik, mintha valaki minden lélegzetvételnél megnevezné a láthatatlan elemet, mely tüdejébe nyomul. Iskolai ünnepélyeken, tavasszal kiáltották hangosan: azt mondták nekem, hogy szeressem, kötelességem szeretni. Mintha azt mondták volna, hogy szeressem a kezemet és a lábamat. Dac fogott el és furcsa makacsság: – hogyan lehetne kötelességem, hogy magamat szeressem, így szóltam magamban, holott én nem vagyok megelégedve magammal, holott én több és jobb szeretnék lenni, mint ami vagyok – holott én gúnyolom és dorgálom magamat. S mert a földön járok, ne fordítsam szememet a csillagos ég felé, melynek nincsenek határai, csak horizontja van! S mert nem tudok ellenni étel és ital nélkül, tegyem meg istenemmé az ételt és italt? S mert nem tudok szólani másképpen, csak így, ne hallgassam meg azt, aki másképpen szól? S ha erőt adott nekem a föld, amelyből vért szíttam magamba anyám emlőin át – ezt az erőt csodáljam a munka helyett, melyet végrehajtok vele! Dac fogott el és makacsság: embernek neveztem magam – azt kerestem, ami bennem hasonlatos másféle emberekkel s nem azt, ami különbözik. Világpolgárnak neveztem magam – léleknek neveztem magam, mely rokon lelket keres, akárhol itt e földön, s ha kell, a pokolban is.

És nem mondtam ki azt a szót. De ha házat építettek valahol Pesten vagy Fogarason, vagy Szolnokon, vagy Kolozsvárott, megálltam előtte, és úgy néztem, mintha az én házamat építenék. És ha virágot láttam nyílni a pilisi hegyekben vagy a Kárpátokban, tudtam, hogy a virág nekem nyílt. És ha idegen emberrel beszéltem, és az idegen ember dicsérte a lánchidat és a Dunát és az aggteleki cseppkőbarlangot és a dobsinai jégbarlangot és a Vaskaput és a Balaton vizét – akkor lesütöttem a szemem és zavarba jöttem, mintha engem dicsérne. És mikor Berlinben jártam, úgy csodálkoztam és nevettem magamban azon, hogy ezek itt járkálnak és házakat építenek, mint aki álmában tudja, hogy álmodik, és amit lát, nem valóság, álomkép csak, tündérmese, játék. Játék háznak éreztem az idegen házat – csak játszották az emberek, hogy ezt ők komolyan veszik –, és mikor a vendéglőben fizettem, elámultam, hogy elfogadják tőlem a játék pénzt, amit kezembe nyomtak, mikor átléptem a magyar határt. És lelkem mélyén soha nem hittem el, hogy ők komolyan mondják: hélas! és alas! és wehe! és ahimé! – mikor jaj-t kell mondaniok –, és arra gondoltam, hogy haláluk percében ők is jajt mondanak majd, mint én. A megfogható ismerős valóság ott kezdődött nekem, ahol átléptem a határt – ha életemben először jártam is arra, ahol átléptem.

De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”

Karinthy Frigyes:

Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
bigyula 2015. 06. 03. 11:58
Előzmény: törölt hozzászólás
#80
"A mi esetünkben 1000-től."

Tehát, 1000 előtt mi is csak betolakodók/földrablók voltunk itt, de egyszer csak azt mondtuk, hogy ez márpedig a miénk. Rendben. Csak azt nem értem, hogy ezen logika szerint miért nem ismered el mások/más népek ugyanilyen jogát, hogy államot alapítsanak? Beszivárognak, és egyszer csak lesz egy államuk. Akár itt, ahol mi élünk.
Törölt felhasználó 2015. 06. 03. 11:45
Előzmény: #74  szivacs
#79
aztán mennyi fórumtársuk benne van ebben a szép énekben....kicsit groteszk a helyzet, de nem érdekes
Törölt felhasználó 2015. 06. 03. 11:44
Előzmény: törölt hozzászólás
#78
1000-től, amit persze nem mi, hanem mások állítanak rólunk,mert ők pl. akkor sehol nem voltak
Törölt felhasználó 2015. 06. 03. 11:43
Előzmény: #72  Bekre_Pal
#77
az a gond, hogy ezt komolyan így is gondolod, hogy amikor majd mások megmondják
Törölt felhasználó 2015. 06. 03. 11:43
Törölt hozzászólás
#76
Törölt felhasználó 2015. 06. 03. 11:42
Előzmény: #68  bigyula
#75
igen és létrehoztuk europa legfeljetteb részét,akkor még sehol nem volt németország, franciaország és anglia
szivacs
szivacs 2015. 06. 03. 11:41
Előzmény: #64  Törölt felhasználó
#74
_pampa 2015. 06. 03. 11:41
Előzmény: #70  bigyula
#73
Ez az időpont kérdést nem kellene feszegetned az indiánok vs. bevándorlók miatt....
Bekre_Pal
Bekre_Pal 2015. 06. 03. 11:39
Előzmény: #70  bigyula
#72
amikortól azt bemondják a madzsar televizziúba
Törölt felhasználó 2015. 06. 03. 11:36
Előzmény: törölt hozzászólás
#71
:-)))))) ez jó,nagyon jó.Nyitva van előtted a politikai pálya.Sokra viheted.
bigyula 2015. 06. 03. 11:35
Előzmény: törölt hozzászólás
#70
Mikortól kell számolni, hogy "őshonos"-nak számítson egy nép egy területen/országban?
Bekre_Pal
Bekre_Pal 2015. 06. 03. 11:35
Előzmény: #65  Törölt felhasználó
#69
nem fogja
bigyula 2015. 06. 03. 11:32
Előzmény: #63  Törölt felhasználó
#68
Olvastam. A legújabb kutatások szerint nem is 895-ben volt a "Honfoglalás", hanem több lépcsőben korábban történt. Ettől még igaz, hogy a magyarok jöttek ide, és ugye ez feltételezi azt, hogy előtte nem voltak itt...
Törölt felhasználó 2015. 06. 03. 11:31
Törölt hozzászólás
#67
Törölt felhasználó 2015. 06. 03. 11:30
Előzmény: #64  Törölt felhasználó
#66
++++
Törölt felhasználó 2015. 06. 03. 11:28
Előzmény: #1  szivacs
#65
Azért olvasd el a "Svejk a derék katona" c. könyvet is.Kezdetnek.És az egyszerűség kedvéért.Sok mindent tanulnál belőle a múlttal kapcsolatosan.Pl.,hogy mit gondoltak a magyarokról a velünk együtt élő más nemzetiségiek.És ráadásul végig röhögnéd.Ha megérted.
Törölt felhasználó 2015. 06. 03. 11:28
Előzmény: #61  szivacs
#64
Menj el, menj szegény magyar, a kétség partjára,
Tekints az ingadozó reménység pólcára,
S te, aki tűztűl, vastúl nem tudsz megborzadni,
Borzadj, mikor a vég-sors hideg jelt fog adni.

Vezettessed magadat szem-bekötve, vakon,
Elfajult testvéridtől csinált áll-útakon,
Kik őseink hamvait rútúl megtapodták,
Arany szabadságunkat aranyon eladták.

Menj, add egy olyan kézbe, szabadságod fékit,
Mely egyszer úgy betöltse a balsors mértékit,
Hogy megérezd, amit még sokan nem éreznek:
A szabadság s a rabság, miben különböznek!
Törölt felhasználó 2015. 06. 03. 11:25
Előzmény: #60  bigyula
#63
de voltak, olvass utána
bigyula 2015. 06. 03. 11:25
Előzmény: #60  bigyula
#62
Vissza nekünk Etelközt!
szivacs
szivacs 2015. 06. 03. 11:24
#61
"Hungária

Hungária, te bús, te szent anya,
Dicsőséges fájdalmak asszonya,
Ki talpig gyászban állsz magányosan,
Van-e, kinek sötétebb gyásza van?

Te láttad őket, bokrétás vonat
Mint vitte halni hű fiaidat,
Dalolva mentek száz halálba mind,
És másokért pusztultak fiaid!

Minden nyomorból rész jutott neked,
S a diadal mind másnak integet,
S ma ezeréves gyászpalástodat
Vígan tiporja száz rabszolgahad.

Kikötnek, ütnek egy világ előtt,
Könnyes szemedre varrnak szemfedőt,
Házadba tör ma mind a martalóc,
És köntösödre kockát vet a móc!

Művészeted oltárán oltogat
Örök időkre fénylő lángokat,
Hungáriánk, s te fölényes, nyugodt
Gyásszal egekbe tartod homlokod!

A csillagokba emeled fejed,
Hol Isten trónol villámok felett,
Hol az igazság palotája van,
S a vértanúk várnak rád boldogan!

Hungária, te bús, te szent anyánk,
Csillagszemeddel nézz azért le ránk,
Földúlt tanyánkra, tört szívünkre nézz,
Könny a borunk, kenyerünk szenvedés!

A köntösünk nyomor, párnánk a gond,
De mégis, mégis, árva magyarok
Állunk e vak viharban, jegenyék,
S jöhet pokol minden verése még.

Ármány ölelhet, önkény ölhet itt,
Egek kárpitja repedezhetik,
Míg a szívünk ver és míg ép a kar,
Magyar marad itt mégis a magyar!"
Juhász Gyula

Topik gazda

szivacs
szivacs
3 5 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek