igazad lett abban is, amit deltával kapcsolatban írtál, bár én még két hete nem gondoltam volna, hogy leszánkázik 10 forintot és négyet tud csak visszajönni, de történik már nem csodadelta, csak 1 a többi közt
valószínű sokan úgy vannak néhány kispapírral, mint én is, hogy eladni? most már minek aztán lehet, hogy néhány hét, hónap múlva azt írom, hogy igen, lett volna értelme
Úgy látom, amit rég hangoztattam "megtisztulási folyamat" indulgat, egyre több kiszálló lesz a tolvajokból, ami működött 3 éven keresztül, hogy beleveszel egy nagyesés végén konszolidáló papírba és majd jön egy nagyspíler aki felhúzza neked már a múlt, kritikus színtek estek el, nem is akárhogy, a bűvös 80 az est és futurban, főleg a futurban már tömegek szabadulnának akármekkora bukóban is ott. Rég felhívtam a figyelmet, hogy "gyöngyfűzés"es átbaxásnak nem szabad bedőlni amikor mindenféle haszontalan akvizíciókkal bővítik a tevékenységi kört, az árfolyam visszatért a kiinduló állapotba, vagy az alá is fog a SET-ben, mert értékén fölül árazták a bekerülő vagyonelemeket, az outstanding rv darabszám megúgrása rontja a rátiókat, ami látszik az 1 rv-re jutó nettóprofitban. Az EST-ben sokakat jégre vitt ez a mágikus 210, ami abszolute érthetelen, hogy egy cég önmagáról maghatározott értékítélete, számÍtson valamit is, amikor a bevétel/nettóprofit/eladósodottság, ezeknek visszatekintő rátája, pályája ismert, ami szentírás, azt megsexuálni nem lehet semmiféle halandzsával, legalábbis hosszabb távon. Ezen felül TA-san szimmetrikus háromszögek ott voltak figyelmeztetésnek mindegyikben, hogy nagyesés jöhet, ezt összekombinálva a fundás lufival, az irány nem lehetett kétséges, hogy lefelé lesz. Sokakat vár a munka világa, ezért nem a balszerencsét, hanem önmagát hibáztathatja az erre kényszerülő, csúnyán fogalmazva, a xar most elválik a víztől.
ja, és még annyit, hogy az elmúlt hetek legjobb ötlete volt a kispapírok közt cig-ben kötögetni 267-től azóta vittem végig 360-ig és remélhetőleg majd még tovább ... minden más kispapírom borzalom richter még aránylag jól sikerült, de a cig volt a legjobb
ha valaki benne van cig-ben rajtam kívül, -----ami nyílvánvaló, mármint hogy rajtam kívül is vannak cig-ben ---- esetleg írhatna hétvégén meglátást nekem most annyi jut eszembe, hogy minden csoda 3 napig tart a mondás szerint, ez a magyar tőzsdére inkább 1-2 napra igaz két nagyon szép napja lett a cig-nek a mai 360-as csúccsal, csak abban bízom, hogy péntek van és sokan realizálhattak, minden esetre én "megkutyálom magam" és veszem lefelé tovább, talán a 335-ös elég lesz korrekciónak de ugyanakkor: tegnapelőtt baromi sokat vettek 350-en, láttam 520K-t is egyben vételt, szóval még nem halt meg a remény kétszer támadta meg a 380-at, most megint közel volt hozzá legalábbis nap elején, így nap végére már nem olyan szép a 344-es zárás tegnapelőtt egyébként nyitás előtt bevillantott valaki 25K-t eladásra, az 326-ig vitte volna le az árfolyamot, odáig be is álltam vételre, de csak 332-n kaptam, utána indult a gyönyörűség szóval most ez van, 344, ha valaki nagy játékos benne, írhatna ha kis játékos és van kedve írni, azt is szívesen veszem ...
ezt a juhtúróval töltött gombát én is szoktam csinálni, ha kapok nagy kalapú csiperkét, és ollóval rászelek baconszalonnát, és kicsit betűröm a kalapba a túróra, akkor a túró és a gomba is átveszi a jó kis szalonnaízt, de mégsem lesz túl zsíros, mert bacont használok
leves