Mert aki párttag volt az erösen kötödik ehhez a gazember bandához bármit csináljanak is és minden faszságot elhisznek és elnéznek nekik nagyon könnyü öket átverni és ebben a volt komcsik nagymesterek.
Rákosi és Kádár (meg Kun Béla) voltak és lesznek a 20. századi magyar történelem állócsillagai.
Hozzájuk képest ez a hazug rabló mai politikusi réteg sehol sincs, és nem is kerül be a történelembe.
Jó lenne már egy olyan politikus mint ezek voltak, szétcsapna ebben a kuplerájban azonnal.
Sajnos nincsenek már régen,de aposom idén halt meg hát tipikus példa volt erre.Igaz már az utobbi idöben rákosit sirta vissza és elqrót le akarta lövetni .Népszavát járatott ezer éve és abból tájékozodott jó és becsületes munkás ember volt párttag természetesen.Sok hasonló van még,de egyre kevesebben hál istennek.
Gyurcsány ez alatt azt érti, jelen pillanatban nem akar senkinek sem osztogatni. Sőt azt is, a már meglévő prominens körök jogait sem szeretné visszavonni. Azaz továbbra is lesz hatalmas végkielégítés, 40 éves kortól bizonyos körök nyugdíjazása, közszférában nem leépítés, sőt a kivívott jogok megtartása. Megalakult egy "Újkormány " a régi semmittevéssel. KI MERI MÁR VÉGRE FELVÁLLALNI EZEKNEK A KÖRÖKNEK AZ ÁTALAKÍTÁSÁT?? kI MERI MÁR A KIADÁSCSÖKKENTÉST VALÓJÁBAN IS ELKEZDENI??, ÉN MEGMERNÉM TENNI !!!!
"Mindenkit aszerint kell tanítani , amiből ért.
Ők csak a parancsszóból értenek , a szigorból...kapják meg...ennyi. "
Azért mert te kijelented, hogy szerinted valaki miből ért, még nem biztos, hogy így is van. Én is mondhatom, hogy te csak a tökönrúgásból értesz, ettől még nem vagyok feljogosítva, hogy alkalmazzam is rajtad ezt.
ATE szeretett vöröskéid sem merik felvállalni a helyzet megoldását...ki lehet mondani , hogy a gdp 40%-t rájuk az élösködő siserehadra költjük...........amcsiban a sáskajárásra is volt megoldás...azóta nincs gond.
Mindenkit aszerint kell tanítani , amiből ért.
Ők csak a parancsszóból értenek , a szigorból...kapják meg...ennyi.
Amo-i összes selejtet végre hajtsák már munkára(fehér-színes-barna-néger egyre megy.)..és ne fogadjunk már be menekült néven leendő börtöntöltelék kubaiakat, afgánokat stb.
Lehet , hogy a szavaim keménynek tünnek , de vagy ez vagy nincs megoldás.......és káosz lesz...helyesebben már van dícső elvtársaid jóvoltából.....azért remélem , hogy a kiálló(bár éppen eltakart vöröscsillag)még fog a számukra is fájdalmat okozni !!!
Ennek a számháborús nicknevű pacáknak a beírásai mindig is nagyon színvonalasak voltak, csakúgy süt belőlük a tolerancia és az atraktív problémamegoldó képesség..
Egyenlőre nincsenek olyan helyzetben a polgárok, hogy nagyon tudjanak ugrálni a romákkal szemben. A dolgok pillanatnyi állása szerint nem a Győzikéék fognak parlagfűvet rágni.
-teljesen megvonni a munkanélküli segélyt-kmk-------van munka , csak derogál dolgozni-
-aki nem dolgozik ne is egyék
-szociális segélyt adni...minek????KÖZMUNKA ...ha kimennének lelegelni a sok gyomot nem lenne mo-n por allergia.....ha azon a szellemi szionten vannak , akkor arra kell őket használni.
-gyerekpénz_csak munka megléte mellett stb stb
a szlovákok egyszer álltak a lábukra azóta ott csönd van....lehet követni a példájukat...
ha adót fizetsz választhatsz és van jogod-ha nem senki vagy---ilyen egyszerű a dolog.
Gyurcsány: inkább növekedjünk lassabban, csak ne nyúljunk a szociális rendszerhez.