ezt vegyük inkább ténynek, hogy érdekelt ebben, ML, mint a világ legokosabb embere és a top1 befektető a világon szerinted hagyná ezt a blamát? naneeee
Így van, a menedzsment élhetne szóbeli intervencióval. Vagy akár heti 2-szeri 100k-s vétellel. Mindkettő üzenet lenne a piacnak. Ha zavarná őket a jelenlegi árfolyam. Hacsak nem aktív részesei annak, hogy ilyen alacsonyan vagyunk. Lehet sose fog kiderülni.
? Az eladási és vételi árfolyam közötti különbözet a "zsebben" marad, már ha nyerő az ügylet. A kecske is jól lakik (tőke nő) és a káposzta (cégtulajdonlás) is megmarad, aki bennfentes infókkal csinálja.
azért a vételi kedv szétcseszésében nagy szerepet vállalt a menedzsment is, kb semmi infonk a cégről, konzum is beolvadt, aztán az árfolyamból el is illant az értéke, vezetőség kussol, hol tartanak a nemzetközi törekvésekkel, stb, ha most érkeznék ide én se vennék bele az hótziher ebbe a szennybe, ilyen vezetés mellett
Ez elég jó chart, ez alapján egy korrekció 400 fölé lenne várható, és max január végéig. Én így gondolnám. De sajnos Opinál semmit sem tudni. Idén még csak lesz valami nagy bejelentés, és fordulat, ha nem akkor érdemes hanyagolni az árfolyam figyelést jó időre...
Havibaj: http://keptarhely.eu/view.php?file=20191114v00rmph3p.png Jó lenne, ha visszamászna legalább 400-ig. A 2018-as választáskor (eufória) nézett ki ebből az alakzatból 2 (-3) hónapra, és most 2019 október-novemberben (letargia), december-januárban megnézhetné a tetejét 400 körül.
Amikor nagy forgalmú esések voltak, 100k pakkok villantak be, majd kiszálltak, aztán lejjeb ráöntötték a vevőkre. 100k- t valaki nem ad el "Csak úgy olcsóbban " ,mert még bizonytalan volt és átgondolta...
Randomnál Tshorttal csak a 4 blue-t (otp mol richter mtelekom) lehet napon túl shortolni. Napon túl parasztshorttal lehet csak shortolni szvsz. Eladsz a meglévő részvényeidből, aztán valamikor visszaveszed, ha szerencséd van olcsóbban :)
Szépen nyitóban magasabban megnyitják az aznapi short pozit. Ha véletlenül menne fel, megy eladásra a nagy mennyiség, úgysem veszik ki. Ha nap végén plusz 1, de ők a pozit plusz 3 on nyitották, már megérte. Havi léptékben 20 30 százalékos esésekkel kaszálnak, a kis közkéz birtokosai meg szívják a fogukat, illetve áramot fagyasztanak, meg ilyenek....
Mondjuk a napokban volt valahol szó róla, hogy egyik külföldi oldalon ML- nek, mint magánszemélynek jóval kevesebb rv van feltűntetve. Ez akkor eléggé abba maradt... Azért az meg jelentés nélkül nem mehet, egy darab sem... Szóval marad a short teória
Korábban írták már. Talán napon túl is lehet, lehetett, de hogy Random, vagy hol, nem tudom, sajnos long pozícióban vagyok. Két év esés nem is magyarázható mással, ha a közkéz nem növekedett, tehát öntés nem a cég részéről megy. Alapok bejelentési kötelezettség alatti mennyisége ehhez a két évhez nem elég. Egyszerűen nem latok más magyarázatot. Nem hiszem hogy a kisbüfik verik le folyamatosan az árat, aki itt van, az longra vett bele, biztos vagyok benne.
Nem magával a shorttal van baj, nem is tilos. De a megtévesztő kereskedéssel érik azt el, hogy ne legyen vételi erő, így mindig lent tudják zárni a short pozit, jóval lejjebb, mintha nem mutogatnának eladásra nagy pakkokat...
Az azért tuti, hogy ezen a vergődésen valaki kurva jól keres. Nem folyamatosan bukókat realizálnak a kisbüfik, aztán visszaveszik, aztán megint bukót realizálnak.... 2 év masszív shorttal nem kicsit lehetett keresni itt valakinek, a villogtatós, könyvbe be- könyvből ki módszerrel..
107-en 72 re várnák, 72-őn 46-ra, 46-on 10 forintra.. ésígytovább. Opinál egyszerűemn ilyen nincs, hogy nincs lejjebb. MINDIG van lejjebb... kapják be akik csinálják!
Ugyan már. Hiszen láthattad, hogy a WallStreet szerint 3900 a fair érték :) :) Lehet hogy az elemzést kiközvetìtették Nigériába, ugyanazok csinálják, mint a Cig biztosításokat... :) Sőt. Az is lehet, hogy a cég modinak nigériából használ valakit, csak nem tud róla. :) Valami brókercég nem ért rá, megbíztak onnan valakit, hogy figyeljen az árfolyamra... Csak a srác nem annyira végzi jól a dolgát, mert azt sem tudja mi az a Magyarország. Mondják is neki minden nap a kollégák: valami Looorinc keres, valami aarfolyam miatt...
Amúgy tényleg, jelenleg a mozi a megoldás. Még venni sem érdemes, mert egész biztos, hogy azonnal kiderül, hogy olcsóbban is megkaptad volna... Egyszerűen nincs mese, vagy el kell engedni, vagy kivárni ennek az egésznek a végét..
megkérhetnénk kojekot, hogy az innen kilopott pénzből legalább egy körre futtassa már meg opikát, nem kell itt hagynia, csak a karácsony szellemében, húzzon rajta egyet
Csak azt nem tudom, ha ez be is bizonyosodna (amire 2%esély sincs szerintem), ez pontosan arra lehet ismét jó, ha nem lesz eredménye, akkor másnap fix min - 5%..ha lenne, akkor utána érdemben mi történne? Akkor sem vennék, ennek a papírnak kellene már egy kezdő lökés. Mondjuk az sem ártana, ha pozitív lenne az éves jelentés. Egyre inkább azt gondolom itt a hosszútáv lenne a nyerő, de lassan ott is vannak kétségeim, ha kell majd választási kampányra a pénz, akkor mit tesznek? Felhúzzák, hogy többet tudjanak fölözni, közben tele lesz vele az ellenzéki média, hogy ML dübörög, boldogak a kisbüfik. Vagy adjuk a pincébe nekünk csak a pénz a lényeg fotintos bekerrel és hogy választás előtt ne ML el legyen tele a sajtó, vagy ha igen a sok kárörvendő tudjon örülni. Kérdés kiből van több, számíthat e a presztízs akár. Tudom valamennyire politika is, sorry.
BarátelismerőrendszerTöbb mint százmilliárd forint osztalék ütötte az emblematikus NER-oligarchák markát – csak a top 500-ban szereplő cégeik tavalyi nyeresége után. A Las Vegas kaszinója Zuglóban. Pénzt beszedni tudni kellTÚRY GERGELYMindenki jobban járna, ha a parlamenti kétharmad egyszerűen belefoglalná a gránitszilárdságú alaptörvénybe, hogy a miniszterelnök barátainak és üzletfeleinek minden évben kötelezően jár százmilliárd forint az állami költségvetésből. Jobban járnának az adófizetők, ha legalább a többi közpénzt úgy költené el az állam, hogy valódi versenyben dőljön el, kik nyernek el egy-egy közberuházást: azok, akik a legolcsóbban a legjobb minőséget adják. És persze jobban járna a magyar gazdaság többi szereplője, már csak azért is, mert a versenyzők számára is a szabad verseny a fejlődés motorja. Az összeggel viszont gondok lennének: százmilliárd forint biztosan nem volna elegendő. Csak az 500 legnagyobb nyereséget elért vállalkozás rangsorában (toplistánk az előző oldalakon) szereplő, közismerten kormánykedvenc cégek tavalyi eredménye után 104 milliárd forint osztalék ütötte az emblematikus oligarchák markát. Márpedig nekik is vannak olyan cégeik, amelyek nem fértek fel a toplistára, mert 2018-as nyereségük sajnálatos módon nem érte el a bekerüléshez szükséges bő másfél milliárd forintot. Tiborcz István miniszterelnöki vő BDPST Zrt.-je például az 544. helyen szomorkodik a maga alig több mint egymilliárd forintos adózott eredményével. a többségük állami tenderek sorozatos győzteseként hízott nagyraA nemzeti ügyek kormányának regnálása alatt, jobbára közbeszerzéseken hatalmasra nőtt cégcsodákból azonban így sem kevés került be a rangsorba: az 500 között éppen 40 ilyenre bukkantunk (táblázatunk a következő lapon). A többségük állami tenderek sorozatos győzteseként hízott nagyra. Különösen az építőiparban: az ötszázas rangsor 37 építőcége között 16 olyat találtunk, amelyek tulajdonosai a kormányfő – vagy éppen a kormányfői vő – szűkebb-tágabb baráti körébe tartoznak, illetve az e körbe tartozókkal szoros üzleti kapcsolatban állnak. A nagy klasszikus Mészáros Lőrinc, akinek 15 érdekeltsége tűnik fel a legnagyobb nyereségű 500 cég sorában. A tizenötből hét van az egykori gázszerelő és legszűkebb családja kizárólagos birtokában, a nyolcadik Mészáros vejéé, Homlok Zsolté, hétben pedig „csak” többségi tulajdona van a miniszterelnök gyerekkori pajtásának. Szíjj László, Garancsi István és Paár Attila – közülük Garancsi a kormányfőnek, Paár pedig a kormányfői vőnek a barátja – szintén az állami építési tenderek stabil nyertesei, részben a listán ugyancsak feltűnő üzlettársaikkal együtt. A 2010-es nyereségét tíz-egynéhányszorosára növelő Dolomit Kőbányászati Kft. a miniszterelnök édesapjának többségi tulajdonában van. Sánta János a Lázár János volt kancelláriaminiszterrel ápolt barátságának köszönhette a hódmezővásárhelyi Veszelovszki családdal közös dohánybirodalmának mesés felemelkedését. a sajtóbirodalom nem az osztalékával, hanem az általa sulykolt propagandával szolgálja hűségesen a rendszertMáshogy kedvezményezett az idén év elején elhunyt Andy Vajna filmügyi kormánybiztos két szerencsejáték-vállalkozása, a budapesti kaszinókoncessziók kizárólagos birtokosává tett Las Vegas Casino és LVC Diamond; e két cég együttes nyeresége több mint ötvenszeresére hízott 2010 óta. Kevésbé ismert név a kormányzati reklámtenderek nagy nyertesévé és a Vajna halála után Mészáros Lőrinc közelébe került TV2 legfőbb hirdetési beszállítójává lett Balásy Gyuláé; a New Land Media az ő cége. De feltűnnek olyanok is az ominózus 40-ben, akik nem közbeszerzéseken sokszorozták meg röpke néhány év alatt a nyereségüket. A Terror Háza Múzeumot igazgató Schmidt Mária és családja Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Zrt.-jét még a kormányfő baráti-tanácsadói körébe tartozó történésznő néhai férje alapította, a cég azonban 2010 után tudta – akkor 87 millió forintos – nyereségét közel megszázszorozni. Kikerült a Mészáros-univerzumból, a NER-cégek listájának mégis kitüntetett szereplője a Fidesz-barát médiabirodalom központi kiadóvállalata, a Mediaworks Hungary és annak vagyonkezelő gazdája, az Opus Press. E cégeket a Mészáros többségi tulajdonában lévő Opus Global 2018 novemberében adta el a kizárólag Mészáros tulajdonolta Talentis Groupnak, az pedig röpke három hét múlva, immár ingyen, továbbpasszolta őket a sokat emlegetett Közép-európai Sajtó és Média Alapítványnak. Ezt az alapítványt a Magyar Nemzetet a lap fideszes korszakaiban irányító Liszkay Gábor egy nonprofit cége (a rangsorban nem szereplő Media Fundamentum) hozta létre. A sajtóbirodalom főleg abban különbözik a NER-cégek derékhadától, hogy nem az osztalékával – hárommilliárd forint fölötti nyeresége ellenére sem a Mediaworks, sem az Opus Press nem fizetett ilyet –, hanem az általa sulykolt propagandával szolgálja hűségesen a rendszert. Nem szerepelnek viszont a 40 között azok a cégek, amelyek a 2018-as év végén formálisan még nem voltak a nemzeti oligarchák birtokában, noha piaci pletykák szerint már régen odatartoztak. Ilyen a tavalyi évet 5,6 milliárd forintos nyereséggel záró ZÁÉV és közvetlen tulajdonosa, a Pannon Speed Pro (az ötszázas rangsor 157., illetve 142. helyén állnak), amelyek az idén év elején csatlakoztak Mészáros Talentis Groupjához. Még frissebb szerzemény az egykor szebb napokat látott Tigáz-csoport két, időközben egyesült utódcége (33., 39.), amelyek svájci tulajdonosának igazgatóságába idén nyáron ült be Mészáros Lőrinc ügyvédje és a felcsúti milliárdos Beatrix nevű lánya. Mind a 40 NER-listás cég neve mellett feltüntettük, mennyi osztalékot fizetett tulajdonosainak a 2018-as nyereségéből. Ezeket az adatokat azonban nem szabad egyszerűen összeadni. Két okból sem. Egyrészt azért, mert olyan leánycégek is vannak a felsorolásban, amelyek anyavállalatának neve ugyancsak feltűnik a listán. Előbbiek értelemszerűen nem a végső gazdájuknak fizetnek, hanem a céganyjuknak, az illetékes oligarcha „csak” az utóbbiak osztalékát tudja zsebre tenni. Éspedig – ez a másik oka annak, hogy a mechanikus összegzés félrevezető lenne – annak sem mindig a teljes összegét. Mészáros például tavaly év végén 58 százalékos tulajdonosa volt (jórészt közvetve) a Konzumnak és 58,5 százalékos az Opus Globalnak, tehát az osztalékukból is ekkora hányad illetné meg. Éppen e két holdingcég azonban a tavalyi eredménye után nem fizetett osztalékot. De máris bejelentették, hogy az idén egyesült két vagyonkezelő 2019-es nyeresége után viszont fognak; talán ezzel az ígérettel próbálnak új lendületet adni a részvények – csodaváró kisbefektetők által először irreális magasságokba röpített, majd drasztikus fogyásba kezdett – árfolyamának. A nemzet Mészárosa azonban már a tavalyi osztalékkal is jól járt. Csak 2018 novemberében adta be ugyanis a közösbe az ötből két építőcége, az addig a kizárólagos tulajdonában lévő R-Kord, illetve Mészáros és Mészáros Kft. 51 százalékát, így azok osztalékának az első tizenegy hónap után járó részét még teljes egészében ő tehette zsebre. A felcsúti üstökös így összesen közel 39 milliárd forint osztalékot söpört be – kizárólag a legnagyobb nyereségű cégek ötszázas listáján szereplő érdekeltségeitől. A többitől valószínűleg további milliárdok csorogtak a számlájára. Igaz, a vagyon áldozatot is követel. Az Opus Global – merthogy egy tőzsdei cég még pártutasításra sem ajándékozgathat nyakra-főre – 5,2 milliárd forintot kért a sajtóvállalatokért a Talentis Grouptól, hogy aztán ez, a jószívű milliárdos és felesége kizárólagos cége adja tovább ingyen a médiaportfóliót a Liszkay-cég alapítványának. Szerencséje Mészárosnak, hogy az Opus Global többségi részesedése is az övé, így a médiabirodalom vételárának nagyobb részét saját magának fizette. ¬
A világ legnagyobb rejtélyei: - Voynich kézirat - Georgai megalitok - Black Knight műhold - Opus Global árfolyam - Kennedy gyilkosság Egész egyszerűen abnormális. Ilyen lassú folyamatos esést egy folyamatosan épülő cégben még soha nem láttam. Minden logikának ellentmond. Ez már már természetellenes. Éppen ezért vagy 0 Ft-ig itt maradok, vagy amíg el nem durran és 1,5- 2 évig megy felfelé. Lipótmezőn Opus részvényért adnak lassan ingyen gumiszobát... :-)
Globalis SzOpus Nyrt.