Azért annyira nem voltak fürgék hogy a közgyűlés előtt megismerhessék a részvényesek a szavazásra jogosító részvények valódi darabszámát.
Ez azért a korrektséghez hozzá tartozott volna.
A 11.032.839 db szavazásra (a társaság vezetésének véleménye szerint) jogosító részvény-ből a Napi-t idézve "4 489 936 részvény (az összes szavazat 47,10 //***//százaléka) volt jelen" Ebből Rényi Gábor 1.501.968 régi és 1.334.201 új részvénnyel, összesen 2.836.169 db részvénnyel, azaz 63,2%-os részvétellel szavazott.
25,7%-os befolyást érvényesített a szavazásra jogosítónak ítélt részvények arányában.
Az 5-ös fogattal nem tartja magát együtt eljárónak.
Ajánlati kötelezettségének teljesítését a Pszáfnál te is megkérheted, ahogy a közgyűlési határozatok bejegyzését is jogorvosoltathatod a Cégbíróságnál ha a szavazati jog gyakorlásának módját kétségbe vonod.
Véleményem szerint a törvények kijátszása az ha tőkét emelnek jogszabályokba ütközően, és aztán eladják amivel gyakorlatilag a befolyásukat érvényesítik az árfolyam letörésében. Emészteni kell még ezt a nagystílű 'bennfentes kereskedelmet'.
a váltó fedezete múltkor az összes szavazati jog volt, de mivel Fund többségben volt, nemes egyszerűséggel a saját embereit nyomta be IT-be és töröltette a kötelezettségét több mint 1mrd-ról
a szavazó részvényekre vonatkozóan lesz ma egy pszaf közlemény amit a geni tesz közzé, tehát elvileg a szavazatokkal nem lesz gond.
A tervek bemutatása valóban ismertetésre került és kicsit részletesebben bele vittek minket a részletekbe.
(mindenkinek ugyanaz járt a fejében, miből???)
rengeteg kérdés volt valóban, de mindenre válaszoltak, bár választ nem mindig kaptunk.
Talán leszögezhetjük, hogy más nevében nem válaszolhatnak, főleg kgy.-n!!!
fogadjuk el.
A bizalmi kérdésre csak annyit mondanék, hogy ők is tudják, viszont hisznek.
A fundtól senki nem volt ott és szerintem már nem is nagyon lesz!!!
rengeteg kérdés volt az ajánlattal kapcsolatban.
ebbe részletesen nem mennék bele, de szerintem (és más szerint is) a 4 variáns közül a legmagasabb árat kell alapul venni ami az ucsó tőkeemelés névértéke azaz: 500 ft
az apportosok szavazati jogot nem gyakorolhatnak, de eladhatják a részvényüket viszont akkor azoknak kell ajánlatot tenniük, de a bánya cucc az mindenképpen a GENIBEN marad ez kiemelendő.
de szerintem ezt mindenki látja is, hogy erre építkeznek már javában..
április 24.-ig kell a pszafnek jelenteni, hogy mizu, ez pár hét.
ÉÉÉÉÉÉSSSSSS mivel nem tudni, hogy mi lesz ezért R.G. úgy döntött, hogy (2.8 mill részvénnyel), hogy nincs ujabb telephely, addig amíg nem rendeződnek a viszonyok.
ÉN ehhez gratulálok neki!
Tudom ,hogy R.G. nem szent és én se, de neki köszönhetjük, hogy nem húzta le a rolót eddig a Genesis!
"Genesis = üzleti titok" ezzel tudnám összegezni a mai rendkívüli közgyűlést.
Másik konklúzió hogy a Pszáf határozatot úgy értékelik,hogy az 5-ös fogatot érinti, mégpedig úgy hogy eladási kényszerük van az 50 millió papírjukra.
A Napi Gazdaság tudósított online a közgyűlésről: link
A közgyűlésen az április 1-én közzétettekkel ellentétben nemcsak a 9.336.493 db link bevezetett részvény szavazhatott, hanem azok is amiket közben értékesített az 5-ös fogat.
A társaság vezetése szerint 11.032.839 db részvény biztosított szavazati jogot a rendkívüli közgyűlésen.
Ebből Rényi Gábor 2.836.169 db részvénnyel szavazott azaz 25,7%-os 'befolyást' érvényesített.
Véleményem szerint ez kimeríti az ajánlattételi kötelezettséget is amely véleményt a társaság vezetése nem osztotta.
Hogy kik állnak az 5-ök mögött azt tudják de üzlet titok.
Hogy honnan lesz pénz, arra a GCm 30 hónapon keresztül törlesztendő 16mEUr-ja volt a válasz.
Arra pedig hogy mi a biztosíték, szintén az üzleti titok volt a megfelelő összegzés, annyi betekintést engedve, hogy valamilyen mértékben váltó ügyletek állnak a háttérben.
A Pszáf határozatok értelmezése is okozott némi nézetkülönbséget, miszerint nem rájuk tartozik, hanem csupán az 5-ös fogat eladási kényszeréről szólnak.
Valószínűsíthető az ismételt büntetésük is. Egy biztos, hogy a részvényeik bevezetését megkérték a Pszáftól és onnantól a börzén is adhatják a apapírjaikat. A rendes közgyűlésen pedig várják az átrendeződött új tulajokat, bár elég halvány reményt fűztek csak hozzá hogy addigra lesznek egyáltalán ilyenek.
GENESIS
Lassan a novotrade topic okofogyottá válik.:-))
Új név,új tervek,új remények...