vargazoli,
ez mind igaz lehetne, ha lenne komoly vevője a papírnak.
a tulajdonosi listából és a forgási sebességből azonban az látszik, hogy nincs. Csak spekik adják-veszik. Hogy a spekik hol szállnak el, arra nem kötnék fogadásokat. Egy második hullámra még az is bepánikolhat, aki ma azt hirdeti a fórumban, hogy ő, eladás, az se tudja, van-e ilyen gomb a terminálján.
A tulajdonosi listát gondolom megnyugtatásul tolták be pénteken, hogy látszódjon, a nagyok nem adnak el (sokat). De más is látszik belőle, ami már távolról sem olyan pozitív (alább leírtam, nem ismétlem)
Ebben a hónapban várjuk mindkettőt. A magyart már pénteken be kellett volna jelenteni a Genesis szerint. A kormány mással volt elfoglalva pénteken... :-)
Úgy vélem a múlt hét végi nagy zuhanás kipucolta a sok bentlévő stop loss megbízást. (sokan itt a fórumozók közül is meglepődtek, hogy teljesült, ergó iszonyat hullámot generált önmagában ez) Most is vannak minden bizonnyal ilyenek, de szerintem akkora volumneben, tehát egy szakadás esetén kisebb lehet a visszaesés értéke és volumene. Plusz, aki akkor megijedt, az eladott. Tehát akik eddig tartották, azok már nem fognak "szórni". Mivel a papír kereskedése élénk, így ha valaki venni akar, akkor ezt (tendenciájában) egyre magasabb áron tudja megtenni. Az elkövetkező napokban tehát én emelkedésre számítok.
Maga a jegyzés egyébként júni 29ig tart, de a nagytulajnak 14 nappal később jár le a határideje erre. Szóval a jegyzés sikerességére és eredményére még sokat kell várni. Amire itt hírként apellálhatunk a közeljövőben az a támogatások megítélése.
Ha nem látnék, nem ülnék benne. Ha megkapják a Magyar Államtól az EU-s fejlesztési pénzt, meg a Spanyol Központi támogatást is, akkor mi akadálya lenne a 2800Ft-s árfolyamnak?
2750-nél eresztett le a lufi, de hír nem volt hozzá... legalábbis eddig nem látott napvilágot.
nekem a koton jut eszembe a hasonlataitoktól... :o)
de nem részletezném...
Törölt felhasználó2007. 06. 18. 11:26
#9651
Sziasztok!
Lenne egy kérdésem.
Lát még valaki esélyt arra, hogy ez a részvény elérje a 2800-as jegyzési árat? Szerintem ahhoz nagyon jó hír kellene, amire én véleményem szerint nagyon csekély esély van.
Vagy rosszul látom?
GENESIS
Lassan a novotrade topic okofogyottá válik.:-))
Új név,új tervek,új remények...