A grafikonon jól látszik, hogy a részvény már elérte az alját, innen némi konszolidáció folyik. Az 1740-50 rendre megfogta az utóbbi napok esését. Forgalom nagyon nincs és a Bollinger szalag is szűkül, sőt ma már némi hír is megjelent a cég környékéről. Forgalom melletti emelkedésben komolyabb ellenállások 1850 és 2000 forintnál.
3 éve ezzel foglalkozok a tözsdével, azelött devisa volt a fokuszban.
Az utóbbi éve legnagyobb storija lesz ez a bét-en.
és igazad van valszeg életem végéig fogok ezzel foglalkozni, mert egy kamikázé vagyok!
tudom és pontosítok, egy hónapon belül kifogom venni azt a pénzt ami egy jobb motor vásárlását jelenti!
A többit csak akkor amikor megdupláztam a zsozsót, mert giga sokat vesztettem a "turbolenciában".
én hiszek benne!
türelem házet terem!
persze, h nincs nagy jelentősége.
de így, h nem tudom meg venni a motorom (beragadtam) így elképzelhetetlenül rosszul esik, h csak ennyit kapok mint befektető.
Sokkal jobban esne ha azt írnák:
kp-ben kicsengettük az amatot és 10 000 ft-on lesz jegyzés amire garanciát vállal egy Belga befektetői csoport!
mert ez is egy lehetőség.
Én a mai napon kezdtem el megint gyüjtögetni a pakkom, hogy jobb átlagáram legyen. valszeg 1 hónapon belűl kijön a zsozsó szép haszonnal. Jelenleg másban nem látok lehetőséget, mert ez a kormány befog dölni szerintem. A külföldi zsozsó is elmarad az országból, ezt múlt héten a Mol piacán megfigyeltem!
T Solar is building the first production centre of giant solar panels in the industrial park of Ourense, in the Spanish region of Galicia. The project, which represents total investment of €75 million, is 50.1% controlled by Isolux Corsan, while Applied Materials, which owns the patent for the technique used in the production of the panels, controls a further 15.5% of the factory. The plant, which is expected to be fully operational at the end of 2008, will manufacture panels measuring 5.7 sq m and use a system that results in production costs 2.5 times lower than normal. Traditional solar panels measure an average of 1 sq m and require €600,000 of investment for 0.1MW of output.
írta: B_K dátum: 2008. április 21. 17:19:12 hozzászólások (0)
Címkék: genesis, usa
A Genesis már a megbízási szerződést is megkötötte a Merriman Curhan Ford and Co. céggel arra, hogy a forgalmazáshoz szükséges, úgynevezett "Amerikai Fő Kapcsolattartóként" (PAL) képviselje a céget az amerikai tőzsdén. Rényi Gábor, a Genesis vezérigazgatója szerint azért különösen fontos az amerikai jelenlét, mert a tengerentúli befektetők külföldi részvénykereslete 20 éve nem volt ilyen magas.
A Budapesti Értéktőzsdén szerepelő Genesis tavaly 747,5 millió forintos veszteséget könyvelhetett el, ami javulás a korábbi év 1,37 milliárdos mínusza után. Az árbevétel mindössze 32,3 millió forint volt, ez jórészt annak köszönhető, hogy a cég eladta különböző érdekeltségeit, minden energiáját a napelemgyártásra fordította.
A Genesis a közeljövőben Magyarországon, Spanyolországban és Szingapúrban tervezi napelemek gyártását, ezzel kapcsolatban szinte naponta jelennek meg új hírek. A spanyolországi gyár megnyitását tervezik leghamarabb, a bejelentés bármelyik pillanatban megtörténhet a hírek szerint."
S persze, hogy nem egyszerű!! Bár úgy érzem, maguknak nehezítik meg.
De azért lásd be, ez is csak egy CUSIP-hoz hasonló hír. Pláne, ha jobban belegondolunk, milyen részvényekkel akarnak kereskedni Amerikában?? Tán lesz kibocsátás???
GENESIS
Lassan a novotrade topic okofogyottá válik.:-))
Új név,új tervek,új remények...