Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
Hát szerintem azt magasabbról akarják ki szórni, de ez csak magánvélemény. Én még tartom, van bőven tere mozogni, és ahogy el nézem vevő is van még dögivel....
nem éreztem, 44-en álltam először, és lefelé 41-ig, csak egy sugallatra tettem be 44.3--ra vételt, és az lett a jó, és utána sokáig nem is kaptam , mert nem mertem utánarohanni mint hullámlovas, most meg vagyok lőve, mivel 49.1-en eladtam mindent:) egy biztos: nem kapkodok utána 50 fölött, az biztos
Nem, mert jött sobadi es megspekulálta :) De volt már ilyen pár hete. Aztán mégis 50 alá ment. Szerintem most is lesz még lefelé, ha nem a héten akkor júniusban. Meglesz a 30, ha közben nem jön semmi új és pozitív hír.
Jól érezted tegnap a hullámot hogy meddig mehet le. Én nagyobb cunamit vártam, igy lemaradtam erről a hullámáról. De akkor mint hullámlovas, mit látsz holnapra? En 60, aztán le, illetve ereszdelahajam esetén 65ig , max pár pillanatra aztán vissza mai záró köré.
ha figyelnél, napközben nem írok be, kereskedem több papírban kötök folyamatosan 44.3-on 9 óra 30 perc 20 és 27 másodperckor kaptam 47.2-n pontosan délután 15 óra 32 másodperckor esetleg máshonnan ellenőrizni tudod, ha azt gondolod, hazudok nem szoktam hazudni, azt is beírtam, hogy az egész cuccost kidobtam 49.1-en nagyon fáj neked, hogy 44.3-on kaptam?
FuturAqua VÍZOSZTALÉK 2028-ig (valójában 5788-ig)
Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
A Bacherachi Rabbi