A valóságtagadással semmire se mész. Felmondhatod akárhányszor a kormánypropagandát, annak hazugságait gondolkodni tudóknak fölösleges akár csak egyszer is megtedd. A Fidesz már réges rég nem politikai képződmény, hanem a maffia. A módszerei is maffiamódszerek.
Én is feladtam. Úgy érzem a felek itt ott csúsztatnak, mert tisztában vannak vele,hogy hibáztak v nem tettek meg mindent a megoldás érdekében,, amiben igaza van a másik félnek, és fordítva is. Már azt lehetetlen eldönteni,hogy Dull szívárogtatott vagy sem. Ha igen, jogos a kirúgás,ha nem,akkor Bodolainak kellene távoznia. Akár Bodolai, akár Dull is ugyanolyan hunyó lehet, szóval nem is tudom... talán jobb is,hogy lelépett a szerkesztőséggel együtt, mert így létrehozhatnak egy önálló oldalt, ami csak a sjaát szájuk íze szerint vihetnek. Bodolai meg bizonyíthatja,hogy lehetséges még közvetlen beleszólás nélkül független indexet vinni. Bár a szerkesztőség sem volt független,hiszen anyagailag rá voltak utalva a ner-es indamedia-ra, akik a hirdetési pénzeket szedték be. a barométer átállítása Bodolai szerint viszont erre komoly hatása volt a hirdetési hajlandóságra is. állítólag. egymásra voltak utalva a felek, de mégsem volt egy olyan közös érdek, amit mindneki kénytelen lett volna tiszteletben tartani. a szerkesztőségnek az újságírói szabadság, Bodolainak a törvényesség és az esetleges átalakítások a hatékonyabb pénzügyi műkődás érdekében,h fenn tudja tartani a távolságot a ner és a szerkesztőség közt. az indamedianak valszeg teljesen mindegy volt. ők várakoztak a megfelelő pillanatra,hogy így vagy úgy átvehessék az irányítást egészen,nemcsak pénzügyileg,hanem tartalmi részben is. most meglátjuk mennyiben fog ez változni és mennyiben tud Bodolai egyensúlyozni még. Az,hogy a ner nem kompromisszumképes az világos,de azért nem minden esetben törekszik "erőszakkal" elfoglalni, hanem addig vár,amíg úgy tünik, hogy az ők csak "nézelődök" voltak a folyamatban. épp ezt történt,vagy történhet most is. nem szóltak le,hogy milyen tartalom legyen, nem avatkoztak be. megtette ezt Bodolai,vagy Dull, vagy akár a szerkesztőségben is lehetett wamzer. Ki tudja? Magyarországon minden lehet. Túl sok az önérdekű szereplő, akár ellenzéki oldalon is. Talán nem is ismerik fel magukban mégis úgy cselekednek. Valahogy ki kéne törni ebből Münchhausen báróként, mert egyre sötétebb világ vár ránk szellemileg,szabadságjogok terén. A ner addig meg egy el,ameddig lehet, amíg a "nem ner" engedi.
A Nerrel kompromisszumot kötni nem lehet, mindig a másik oldalnak kell hátrább lépnie, ez százszor bebizonyosodott már. A Bodolai garanciái szart sem érnek, ne hivatkozzon baráti igéretekre, hanem foglalja írásba ( az eddig nyújtott garanciát épp most szegte meg Dull menesztésével), bezzeg ahhoz nagyon ért, hogy a saját garanciáit lepapírozza. Ha orbán baratságára hivatkozna még az sem érne semmit, lásd Simicska. Másrészt, hogy kinek is kellene engedni. A szerkesztőség képviseli a Know-- how-t, a Bodolai a doménnevet. Normál piaci helyzetben a szerkesztőség könnyeden újraindul ( a szakterületemen egy ilyet én végigcsináltam és szinte minden munkát elvittünk). Szóval a Bodolai rizikózott, a tagság megkapta a kellő hírverést az újrázáshoz, az index domén teljesen kiürülhet, marad egy pénzmosoda. És miből kéne engedjenek az anxagilag nehéz helyzetbe kerülő szerkesztőség ujságírói? A fizetésükből v. a szerkesztői szabadságukból? Ok. Nem merült fel egyik sem, de ismerjük már a Nert. Kezdek belefáradni a storyba, bebetonozódtak az álláspontok és csak ismételgetjük magunkat - ezennel én kiszállok
Láttál már kutyát sarokba szorítva vicsorogni, de közben félelmében maga alá pisilni? Onnan már mindenki halálos veszedelem. . Kb itt tartasz, ügyelhetnél rá, hogy ép ésszel túléld a ner bukását azért. Mert az el fog jönni, ezt az index ügy csak sietteti. . Salve Domine! :)
"Pecina kirakta a kisebbségi tulaj MSZP-s alapítványt a Népszabadságból, de lap bezárásában a szocialisták is nyakig sárosak."
tehát elismerted azt amit állítottam, köszönöm - tudtam is hogy igazam van egyébként
"Orbánék nem hagytak más választást Pecinának, mint hogy bezárja az újságot, mielőtt átjátssza a kiadót Mészáros Lőrinc köreinek"
természetesen erre semmiféle konkrét bizonyíték nincs, ez csak a magadfajták szánalmas , utólagos bizony(h)itvány-magyarázata és mosakodása (ócskán, tragikomikusan a saját szempontotokból és rátok nézve)
miről van tehát szó? arról, hogy a magyar "baloldal" (a posztkommunista utódpárt mszp) elherdálta a családi ezüstjét a Népszabit - és ahelyett hogy önkritikát gyakorolva (jó elfogadom ez itt fentebb részben megtörtént) elszégyellnétek magatokat, ehelyett - job híjánés állati ciki kínotokban - megpróbáljátok még ma is, megpróbálni rákenni a fideszre azt, amihez semmi köze sem volt!
index ügyben ugyanez megy máris, ott pedig előbb a boldogan örökbefogadott "új fiatok", Simicska volt az árulótok aki előbb felkarolta, majd a vesztes választás után kirázta a nyakából a hír tv-t, a a myagyar nemzetet és az indexet is (hja, ugyebár őt teleszájjal anyáztátok-fasisztáztátok, közellenségeztétek sok éven át, de mihelyst átállt hozzátok, ugyebár volt az a pénz amiért a bértollnokaitok is benyaltak annak a mocskos fasiszta szemét 2 héttel azelőtt még orbán-szekértoló Simicskának, biztos tök fincsi lehetett, kérdezd meg elvtársaidat akik beálltak pl. a simicskista hír tv-be a seggét nyalni, Kálmán Olgival kezdheted is -no ennyit a " baloldali elveitekről"). miért hagytátok hogy így legyen a népzsabival is meg az indexxel is? megválaszolom: azért mert töketlen, tehetségtelen, felelőtlen erkölcsi nullákból és hullákból állnak a pártjaitok!
Gondolom ezt a végtelenül primitív interpretációt csak azért követted el, hogy a végére odaokádhasd az általad vizionált ellenzékről (mindenkiről aki nem fideszes), hogy: "hihetetéenül töketlen, szar, semmirevaló, tehetségtelen, erkölcsi nulla és hulla az a katyvasz...,"- ennyit rólad. . Ezekután nem is a te, (meg salve, meg... elfelejtettem :), kedvedért csak ha valaki már nem emlékezne, itt egy 2016-os írás a Népszabadság ügy hátteréről. (Az ilyesmit nevezik oknyomozásnak).https://tldr.444.hu/2016/10/28/mar-evekkel-ezelott-behalozta-a-nepszabadsagot-a-fidesz A lényege:
Heinrich Pecina most eladott kiadója, a Népszabadságot bezáró Mediaworks létre sem jöhetett volna a kormány beleegyezése nélkül.
Pecina a kormánnyal akkor még szövetséges Spéder Zoltán embere volt.
A Simicska–Orbán szakítás és a Spéder-leszámolás után dőlt el végleg, hogy 2018 előtt kormányközelbe kell vonni a kiadót.
Pecina kirakta a kisebbségi tulaj MSZP-s alapítványt a Népszabadságból, de lap bezárásában a szocialisták is nyakig sárosak.
Orbánék nem hagytak más választást Pecinának, mint hogy bezárja az újságot, mielőtt átjátssza a kiadót Mészáros Lőrinc köreinek
"A főszerkesztő úgy állította át a barométert ,h nem egyeztetett a vezetőséggel, vagyis mintha Bodolai és a vezetőség és a szerkesztőség nem állt volna alá fölé rendeltségi viszonyban,hanem egymástól eltérő döntéseket hozhattak, anélkül,hogy tájékoztatták volna egymást, ami nonszensz." . Szerintem nem érted a barométert. Okkal nem is lett visszaállítva ha ahhoz lett volna joga valamikor is Bodolainak. Ez kb oyan hogy megkérdezzük a Vaszilyt hogy átállíthatom-e a barométert arra hogy te befolyásolsz? Már a kérdés maga azt jelenti hogy igen. A barométert a SZERKESZTŐSÉG hozta létre nwem az alapítvány vagy Bodolai. A létrehozásakor 2018-bAN írt szöveg: https://index.hu/szolgalati-kozlemeny/2018/09/18/index_publicisztika_cemp_bodolai/ . "A JELENLEGI HELYZETBEN KÉT GARANCIA VAN ARRA, HOGY AZ INDEX ÚGY MŰKÖDJÖN, MINT EDDIG.
Az egyik a jelenlegi alapítványi konstrukció. Amíg ez nem változik, a kuratórium egyetlen tagja Bodolai László marad, a szerkesztőség szabadon dolgozhat.
A másik a mindenkori főszerkesztő, akit – úgy, mint eddig – a szerkesztőség megbecsült tagjai közül választ a szerkesztőség, és támogatja bizalmi szavazáson.
HA ÍGY MARAD, AKKOR HISZÜNK ABBAN, HOGY MARADUNK, AKIK VOLTUNK, A TARTALMI FÜGGETLENSÉGÜNKÖN CSORBA NEM ESIK, ÉS AZOKKAL DOLGOZHATUNK, AKIKKEL MI JÓNAK LÁTJUK.Ha bármilyen változás van, a lehető leghangosabban jelezzük a világnak. És ez nem csak egy ígéret. Az Index.hu szerkesztősége a mai napon létrehozott egy oldalt, ahol bármikor bárki ellenőrizheti, hogy a szerkesztőség saját álláspontja szerint hagyják-e, hogy munkáját a piaci és politikai szereplőktől, illetve a tulajdonosi befolyástól függetlenül végezze. Az oldal tulajdonosa nem egy cég, hanem az Index szerkesztősége által szabadon választott mindenkori szakmai vezető. A szabadindex.eu oldalon ezentúl mindig ellenőrizhetik, hogy az Index szerkesztősége szabadon dolgozik-e éppen."
amiket írtál az érthető és logikus arra utal: minden bizonnyal szándékosan lett keltve a műbalhé, méghozzá Dull részéről (főleg, ha megbízást teljesített) de ennél lényegesebb dolgokra nem tud válaszolni senki, és legfőképpen az itt írogató antfidesz: a) ha a Népszabadság pl. fontos volt a nemfidesznek (akkor még mszp néven), akkor miért engedte ki a kezéből és főleg, miért hagyták külföldiek, majd a végén már csak egy külföldinek a kezére jutni?? de hagyták, tehát az utólagos károgás miért kéne hogy bárkit is meghasson? b) ha ennyire fontos volt nekik az index, akkor ott miért hagyták hogy megismétlődhessen ugyanez a forgatókönyv - vagyis az, amire egyébként semmi konkrét bizonyíták nincs még mármint arra, hogy "origósítani fogja az indexet a fidesz" sokkal több mint nevetséges ez a műbalhé, jó, még nincs vége ám a tanulsága az, hogy mennyire hihetetéenül töketlen, szar, semmirevaló, tehetségtelen, erkölcsi nulla és hulla az a katyvasz, amit ma nemfidesz ellenzékként lehet jellemezni - merthogy a fentiekre semmilyen mentségük nincs!
nem tudok eligazodni ezen én sem, olyan bonyolult. valószínűleg mindegyik fél hibás kisebb-nagyobb mértékben. a fő problémát abban látom,hogy egyrészt a felek a vágsőkig elmentek a saját igazukban és nem vállalták be,hogy esetleg vesztesként ,vagy legalábbis kompromisszumot kötve mégis egyeszségre jussanak egy nagyobb cél érdekében. bár majd kiderül,hogy a távozók mennyiben tudnak új oldalt létrehozni,illetve lesz-e annyi hasonló színvonalú független újságíró,aki betöltheti az űrt. a másik fő probléma talán túl,h nagy tere volt a feleknek a helyzet saját értelmezésére, így mindkét fél azt gondolta,h neki van igaza és nem volt egy pontosan lefektetett szabályozás a pontos feladatkörökkel és,h milyen helyzetekben mi a teendő. A főszerkesztő úgy állította át a barométert ,h nem egyeztetett a vezetőséggel, vagyis mintha Bodolai és a vezetőség és a szerkesztőség nem állt volna alá fölé rendeltségi viszonyban,hanem egymástól eltérő döntéseket hozhattak, anélkül,hogy tájékoztatták volna egymást, ami nonszensz.
Ezeknek az ujságíróknak az index csak egy munkahely, nem várható el , hogy rendszerszinten magukra vállalják a felelősséget. Az a Bodolaié. Azért is léptek egyszerre, mert külön-külön az érdekérvényesítő képességük nulla. Bodolainak kellett volna észnél lenni és engedni v. átadni a helyét. Én az Inda helyében Bodolait meneszteném. Meghallgattam , hát szerintem Bodolai össze-vissza maszatol, sok kérdésre mellébeszélt. A feladatkörök összemosódnak a z index és intézményinél, ő rúg ki de nem ő vesz fel, nem tud a pénzügyekről, nem tudja hogy van e toborzás.... én már nagyon unom az egészet. Nem voltam index olvasó, majd lesz valahogy . Remélem orbánnak sokba fog ez még kerülni, mi meg vagy lassan megfőlünk v. kiugrunk végre a fazékból.
én meghallgattam újra. kissé csapongó volt, mint amilyen a tilos általában :) a 444-es alapvetően azon a véleményen volt,h előbb-utóbb úgyis ez lett volna. d Bodoky meg azon,hogy még lehetett volna lavírozni egy ideig.de már sosem tudjuk meg ezt.bonyolult sztori az biztos ,de talán lehetett volna kompromisszumot kötni,ha a felek felnőnek a feladathoz és nem csínálnak elvi és érzelmi dolgot belőle.a műsorvezető Lőrincz találóan összefoglalta, hogy mindig így működnek a dolgok :)továbbra is azt érzem,hogy a szabad gondolkodó értelmiségiek sok esetben nem nőnek fel ahhoz,hogy a megfontoltan, felelősséggel a következményeket mérlegelve cselekedjenek. Bodolai adott egy interjút a Media1.hu nak. a minap. én is most hallgatom. https://vipcast.hu/wp-content/2020/07/bodolai_laszlo_index_20200728.mp3
Elbocsájtották az INDEX.HU Főszerkesztőjét!Véleményetek?