Az alábbi linken olvasható bejegyzések alapján komoly egészségügyi problémával néz szembe a Világ, ami rövidesen jelentős hatással lehet a világgazdaságra is
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live
Az influ éves oltásnál az a "mese",hogy a vírus mutálódás miatt kell a vakcinán módosítani (évente!). A covid vakcinákat pedig -ha jól tudom!- nem a mostani, "n"-edik mutánsra dolgozták ki.Most pedig az kéretik számon,hogy ez ellen miért nem véd 99.99999999999999999999999999 hatékonysággal! Politikus körökben divatos mód a kettős mérce! :-)
Sok oltásnál a normál protokoll is 3 oltásos. Minimális immunológiai ismeretekkel nyilvánvaló, hogy három oltás erősebb védelem. Ettől függetlenül nem értem miért indulsz ki abból a téves képzetből, hogy az oltásnak végleges megoldásnak kéne lennie? Valahogy nem hallak az influenzaoltás ellen hadakozni, hogy az miért nem nyújt már védelmet x hónap után. Egyszerűen azért oltakozunk ősszel, hogy a téli fertőző időszakban védettek legyünk. Eléri ezt az oltás? Eléri. Én ezért oltattam ma reggel be magam a harmadikkal is. Akit érdekel,: ugye kijöttek a hírek, hogy bizonyos oltások után mit kap a páciens harmadiknak. Szerencsére ezt nem veszik komolyan, nyugodtan menjen aki szeretne, és kérje azt amit gondol, nekem sem problémáztak egy pillanatig sem, hogy újra Pfizert kértem.
Eleg hitvany propagandagepezette silanyult a BBC. Sok minden marhasagot lehetne oszlatni, de maradok egynel: "The largest and highest quality ivermectin study published so far is the Together trial at the McMaster University in Canada. It found no benefit for the drug when it comes to Covid." Ez a study nincs publikalva. Most folyik az ellenorzese. A kutatok egy diasort szivarogtattak ki, nem publikaciot. Maga a vizsgalat persze" szuboptimalis", azaz ugy alkalmaztak az ivermectint, hogy lehetoleg ne hasson (kis dozist adtak) . A diasor alapjan a vizsgalat megis hatast mutatott ki ivermectin eseten. (Nyilvan kemenyen dolgoznak azon, hogy mire publikaciora kerul a sor, ezt valahogy eltuntethessek - erre utal, hogy szamos ponton eltertek az eredeti vizsgalati tervtol) Mit higgyunk el a BBC-nek, ha annyit sem kepes megnezni, es ellenorizni, hogy a 'legjobb' vizsgalat publikalva van vagy sem.
A fiatalok herbált szívnak:) tesznek a köpcös "boltjára":) Volna egy csepp esze, de nincsen, a jóféle zamatos "lucernát" ajánlgatná nem ezt a grafitot:) Semmi extra nincsen abban, amikor fél kg grafit kering az ér hálózatban:)
Visszafogott a mai adat:) Köpcösnek nem kell a "nagy számok törvénye" bezzeg az oálhok rendesen nyomják a gázpedált:) brüsszelben már csomagolják az euró milliárdokat a covid okazta veszteségek enyhítésére:)
:-)))) Amikor én azt írtam,hogy aki nem akarja felvenni az oltást, az írásban nyilatkozhatna és ezzel lemondana az eü. ellátásról,kaptam mínuszt kilószámra,dr.twittwr és az emberjogi harcosok pedig kígyót-békát kiabáltak rám hónapokon keresztül. Kíváncsi leszek,hogy a te hsz.-edre ki fog felháborodni? (költői a kérdés!) Minden esetre a mínuszok árúlkodók lesznek. :-)
Ez így már korrekt nyilatkozat. Eddig is így kellett volna, de elnézem neki az itt is írt ok miatt (egész nap ezt látta közelről, ezért borúlátóbb volt).
Julius vegen az USA-ban az esetek 71%-a, a hospitalizacio 60%-a az oltottakat erintette. Ekkoriban a "szakertok" vigan hazudtak azt, hogy 95% a korhazakban oltatlan. (nagyon sokan most is ezt hazudjak) Kicsit korabban meg 100%-ban megvedenek mindentol, aki oltott az nem fertozodik, nem kerul korhazba. http://pbs.twimg.com/media/FBDIvcRVcAwPExB?format=jpg&name=medium
A lenyeg, hogy megerositi hatalmas betegmintan, amit tulajdonkeppen eddig is tudtunk, -a vakcina hatekonysag drasztikusan romlik -a propagandaval ellentetben, a valos betegstatisztika azt mutatja, hogy bizony az oltottak is korhazba kerulnek az USA-ban is -a fo kockazati tenyezok a korhazba keruleshez az elhizas (legalabb annyira, mint az eletkor), a 65 feletti eletkor, es kulonfele sulyos alapbetegsegek -a fertozes utani termeszetes immunitas hatalmas kockazatcsokkentes, azaz nagyon eros vedettseget jelent
Az amerikai nemzetvedelmi miniszterium (DoD) egy mesterseges intelligencia alapu elemzest vegzett - a Joint artificial Intelligence Center (JAIC) kozremukodesevel, 5,6 millio amerikai egeszsegbiztositasi adatai alapjan. Ez a Project Salus. Junius vegi, es reszben augusztusi eredmenyek - azaz a trendek azota tovabb romlottak. A kozzetett eredmenyek persze homlokegyenest szembemennek a hivatalos propagandaval, de a legnagyobb, valos, amerikai betegadat elemzesen alapul. Azaz a valosagon, nem gyogyszercegek es 'szakertok' manipulalt hazugsagain. Ugy tunik, egyedul a DoD meri a valosagot elemezni, es jelenteni. Nehany osszefoglalo abra, a szept 27-i DoD prezentaciobol: http://pbs.twimg.com/media/FBC6AQoVUAUIbXT?format=jpg&name=large http://pbs.twimg.com/media/FBC6AQkVIAoJ2pf?format=jpg&name=large http://pbs.twimg.com/media/FBC6hBUVgAQVggq?format=jpg&name=large
Mimimalis immunologiai ismeretekkel nyilvanvalo, hogy a 3. dozis annyit tesz, hogy az immunrendszer ismetelt csucsraporgetesevel kb 2 honapig ismet ved a fertozes ellen. Tovabb nem. Mas haszna nincs. A betegsegtol valo vedettseghez nem tesz hozza. (felteve hogy 4-6 honappal a 2. utan kapod, addig ugyanis nem gyengul szamottevoen a betegseg elleni vedelem) Minimalis rovidtavu jarvanyugyi haszna van. Sok egyeb negativum mellett. (pl, 3 dozis a mar nem letezo vad SARS-Cov-2 ellen, mar olyan mertekben bebetonozza az immunrendszer valaszat, hogy variansokra kesobb alig tud majd reagalni - ez az OAS)
Simán. Ha valakinek nem kell az oltás ez ellen a nyavaja ellen, azt ne vigyék be kórházba, ha elkapja ezt. Gyógyuljon otthon vagy pusztuljon. Logikus ez szerintem, ha nem bízik meg az orvosok által propagált oltásban, akkor miért kell neki a kórházi ellátás? Én függetlenül attól, hogy oltott vagy oltatlan vagyok amúgy se feküdnék be magyar kórházba a saját akaratomból.
Ott, ahol kezelik a covidot (ahogy az influenzat sem hagyjak kezeletlenul), ott minden evben jobban megteltek a korhazak korabban influenzatol. (mert nem teltek meg a covidtol a korhazak)
"Ha nem hajlandó, akkor nem kell kórházba vinni, gyógyuljon vagy pusztuljon otthon, ha leszarta a saját egészségét.": Ez az oltatlanoknak is vonatkozna? Vagy ők más kategóriába esnek?
Mivel itt mindenki ( és családja is) makk egészséges ,csak az érdekesség okán mondom,hogy ismét megszigorítják a kórházak látogatási rendjét....Csak védettségivel lehet látogatni (felénk!).
"Ez egy enyhe korokozo, ami a lakossag nagyobb resze szamara az influenzanal kisebb kockazat." Ha igazad beszélsz, akkor tudnál mondani egy olyan évet, amikor az influenza szezonban jobban megteltek a kórházak és az intenzív osztályok, mint idén tavasszal?
Nem írtam ilyet. De, ha így rákérdezel, nincs véleményem az ügyről. Nekem nátha, a rettegőknek meg gyilkos vírus. Rólam lepereg ez a rettegtetés. Akikről Zacsek beszél azok nagyrészt roncs emberek. Az alapprobléma itt a borzasztó rossz egészségi állapot. Ha ez jobb lenne, akkor nem lenne semmiféle járvány.
Es ehhez annyit, hogy amelyik orvos, nem hangsulyozza a korai kezeles fontossagat, es nem ad ehhez tampontokat, az egy bukott orvos. (az orvosok nagyobb resze sajnos bukott orvos) A gyogyitas lenne a feladat ugyanis. Nem a remisztgetes, es nem a szovegeles.
Sem elbagatellizalni nem kell, sem remisztgetni. Vannak sokkal durvabb betegsegek az intenziv osztalyon, fertozoek is, es nem tesszuk kozze a CT felveteleket, megis a helyen tudja kezelni mindenki a tortenetet. Ez egy enyhe korokozo, ami a lakossag nagyobb resze szamara az influenzanal kisebb kockazat. Ez teny. Fejezzuk be a kibaszott remisztgetest. Ha az influenza miatt nem tettunk kozze CT felveteleket, akkor a lakossag nagyobb resze szamara enyhebb betegseg miatt se kezdjuk el. Ettol fuggoen esszeruen lehet es kell is ellene keszulni. Helyes taplalkozassal, testmozgassal, fogyassal, es bizonyos gyogyterapiak keszenletbe helyezesevel. Az lenne a helyes, es tudomanyvezerelt hozzaallas. Ha Zacsek nem birja a terhelest, keressen mas melot. Intenziv osztalyos CT felvetelekkel ijesztgetes es panikkeltes nem vezet sehova. Foleg, ha SEMMI erdemleges tanacsa nincs, hogy hogyan is kell "komolyan venni" Majd ha egy szot szol ertelmes egyeni megoldasokrol, akkor lehet hogy nem egy panikkelto bohocnak fogom tekinteni, aki mindig mellelott minden ijesztgetesevel. Mert hullahegyek fognak epulni a fiatal halottakbol, ugye Zacsek? Elmehet mosogatni a Tescoba, ott kevesebb kart tesz legalabb. A nepegeszsegugy elsodleges feladata a panik elkerulese.
akkor ezek szerint egyetértesz Zacher-el abban is, hogy ez nem egy nátha: "Fontosnak tartja azt is, hogy ne bagatellizáljuk el a koronavírus-járványt. Azt mondta, annak érdekében, hogy mindenki komolyan vegye a járvány jelentette veszélyeket, ő közzétenné a súlyos állapotban lévő koronavírusos betegek CT-felvételeit, mondván, „nézzék, emberek, ilyen roncsolást művelhet a tüdőben ez a betegség”. Vagy öltözzenek be, és nézzenek végig egy napot a Covid-osztályokon; garantálom, hogy utána másként fognak beszélni – vetette fel Zacher, aki számára a Hatvani Kórház Covid-osztályán ledolgozott harmadik hullám volt a pályája eddigi legkeményebb időszaka."
Leírja az alapproblémát, elhízott, beteg népség. Nyilván rémisztget a halottakkal. De kik halnak meg? A roncs emberek. Mivel a populáció jelentős része ilyen, jogos, hogy ijeszget. De ő legalább nem jön azzal, hogy erős immunrendszerű fiatal sportoló citokinvihar, mint az a barom Merkely. Nem tudom, honnan veszed a hazugságot.
CoronaVirus
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live