A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Íme egy lista volt párttag fideszes politikusokról és háttéremberekről, ami bizonyára még jócskán bővíthető:Kövér László – MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke (a másik alelnök Gyurcsány Ferenc volt)Járai Zsigmond – MSZMP-tagMatolcsy György – MSZMP-tagMartonyi János – MSZMP-tagPintér Sándor – MSZMP-titkárSchmitt Pál – az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormánybanHoffmann Rózsa – MSZMP-tagMikola István – MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnökeStumpf István – MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnökeFónagy János – MSZMP-tagVonza András – MSZMP-tagLigetvári Ferenc – MSZMP-tagChikán Attila – MSZMP-tagBoros Imre – MSZMP-titkárTuri-Kovács Béla – MSZMP-tagHarrach Péter – MSZMP-tagKerényi Imre – MSZMP alapszervezeti titkárPozsgay Imre – MSZMP PB-tagSzűrös Mátyás – MSZMP KB-titkárBoross Péter – MSZMP-tagBalogh Gyula – MSZMP-tagA Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) tisztségviselői voltak:Orbán Viktor – gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkárVarga Mihály – KISZ-titkárRogán Antal – KISZ-titkárDeutsch Tamás – KISZ-titkár
-Ki többet dolgozik többet is ér el.. MI AZ,HOGY MEGLEHET LÓGNI 400 ÓRÁVAL.. Közösen tudunk ELŐRE LÉPNI ideje volna már Szakszervezetnek felnőni a szerepéhez!! (Beleilleszteni a munkafeltételek közé) mondta ezt a szakszervezet.. sanyargatás fő jelszava..
Azért nem kellene annyira arcoskodni, ha a jobbik lmp kampányolhatna a közmédiában úgy mint a Fidesz most, és a Fidesz maximum az utcán levő fára rakhatni a jelöltje képét, akkor mindjárt nem lenne semmi esélye választást nyerni.. Egy választáson, hogy ki mennyire fasza párt azt csak akkor lehet objektíven eldönteni, ha nagyjából egyenlő feltételekkel indulnak a választáson.
A fidesznek volt olyan kormanya ami CSAK volt mszmps tagokbol allt. Minden minisztere. Ez meg a Horn kormanynak se sikerult. Szoval de sok mszmp tagjul volt es van most is. Gyurcsany eseteben minden jelenlegi kritikad ADOTT VOLT mikor 2006ban ra szavaztal. Megvolt az APRO problema a Kisz mult es elvileg a sok korrupcio is ( volgy hid, m3, autopalya epites ) amiket most kifogasolsz. En legalabb nyugodtan nezhetek a tukorbe mert ami egyiknel zavart az zavar annal is aki kesobb ugyanazt kovette el.
hogy is mondta Orbán? 2010 előtt nőtt a ktgvetési hiány és az államadósság, plusz elszegényedés volt - és ez messze nem csak a "válságnak volt betudható ami ide is begyűrűzött" (ezzel szokták mentegetni Gyurcsányt a ballib médiában), annál is kevésbé mert tv felvétel van róla ahogy Bajnai 2008 okt.-ben azt mondta még gazd. csúcsminiszterként, hogy "nem fog hozzánk begyűrűzni a válság, mert figyelünk és elhárítjuk.." 2012 re sikerült megfordítani ezt a trendet, ma a hiány tatósan 3% alatt van, államdósság csökken, reálbérek sokat emelkedtek még EU-s források nélkül is meglenne símán a kb. 2 - 2,5 % os növekedés (ez Pogátsa Z állítása nem az enyém) az ellenzék közben korrupciót kiált, de ilyen mutatók / eredmények / trendek mellett mindenki tudja: ez senkit sem hat meg - lásd Lmp és Jobbik sztori: azt hirdetik magukról legalább 8 éve hogy "szsvazzatok ránk mert mi még nem kormányoztunk = nem is lophattunk = mi vagyunk a tiszta kezek = lehet más a politika"! ÉS: hihető ez a duma? NEM!, - és ezt nem én állítom, hanem az a tény ordítja, hogy ez a két párt nem tudott eddig egyetlen országos választást sem megnyerni! a kör itt bezárul - nem csoda, hogy ellenzéktől a Gundelezésre, meg rabszolgázásra meg tv székházas önparódiákra telik.. amúgy szerintem senkinek sincs ellenére, hogy jöjjön egy új ellenzék egy ütős programmal, ami nemcsak hihető, de megvalósítható is lenne de: sehol semmi...
A Fidesz rendbeteszi az országot
link