A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Köszönöm, akkor a gyanú valóban felmerült, hiszen a helyszínen talán nem volt megállapítható, hogy jogszerű eljárást folytattak-e az MTV székházban a képviselők.
Elkésett a visszavonással. A gőz már sok helyen kitört, a tiltakozás súlypontja most a köztv. Jelenleg épp országgyűlési képviselőket ver egy magánhadsereg egy közintézményben, a rendőrök pedig tanakodnak, hogy beavatkozzanak-e. (Ill. nem is tudnak beavatkozni mert őket is kizárták. :) ) Ezek a képek magukért beszélnek a világsajtóban. Azonkívül egy tömeg akkor erős, ha vezetői vannak. És láss csodát, úgy néz ki most az a tizenakárhány ellenzéki képviselő a vezető. Lehet, hogy jobb híján, majd kiderül. A rendszer mindenesetre nagy zavarban van (még nem annyira mint Csauseszku azon a bizonyos tüntetésen), de egyre rosszabbul kezeli a helyzetet. Egyben bízhat, hogy a nép nagy része csak valóságshowként követi az eseményeket, kívülállóként okoskodik mintha nem is lenne érintett az egészben.
Btk. 459.§ (1) bek. 11.b) pont: "E törvény alkalmazásában hivatalos személy az országgyűlési képviselő." Btk. 310.§ [Hivatalos személy elleni erőszak] "(1) Aki hivatalos vagy külföldi hivatalos személyt a) jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz, b) jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel intézkedésre kényszerít, vagy c) eljárása alatt, illetve emiatt bántalmaz, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a hivatalos személy elleni erőszakot csoportosan, fegyveresen vagy felfegyverkezve követik el. (3) A (2) bekezdésben meghatározott csoport szervezője vagy vezetője öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
Valóban, viszont gondolom az is egyértelmű, hogy Szél és Hadházy beletett egy jó adag színészetet is, amikor kidobták őket. Hadházy amúgy is szeret földre kerülni.
"Deutsch Tamás a villalakókhoz hasonlította az ellenzékieket
"Valaki szólhatna a hisztizős ellenzéki honanyáknak és
honatyáknak, hogy a Való Világ9 powered by Big Brother nem a közmédián
megy, hiába mentek oda, nem tudnak villalakók lenni. Ennyi" - írta a
fideszes politikus az FB-oldalán."
tutira neki lesz a legijedtebb tekintete az összes közül, amikor jönnek érte
A Fidesz rendbeteszi az országot
link