A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
#Re:7007 Ott a pont macika! A hajléktalannak adhatnak ingyenlakást, ingyenebédet, vacsorát, munkát akkor is hajléktalan marad a liberális felfogás értelmezése szerint? Mert a rendszer náluk (liberáisoknál) nem változik. Akkor nem lesznek majd hajléktalanok, ha liberális diktatúra lesz? Ja akkor nem azorbán, meg afidesz okolható.
Niedermajom újabb gyalázkodása : "Niedermüller Péter arról beszélt, hogy a közterületen életvitelszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító, hétfőtől hatályba lépő rendelkezés jól mutatja, hogyan „rohadt szét ez az ország az elmúlt nyolc év alatt”. A jogszabályt embertelenek és aljasnak nevezve azt mondta: a kormány a legelesettebbekbe, a legnehezebb sorsú emberekbe rúg bele még egyet. Niedermüller szerint az országban azért ment tönkre a jogállamiság, mert mindig a legszerencsétlenebb embereken csattan az ostor. " érteeed a gyurcsány és bokros csomag lelkes támogatója szerint óóórbán szegénytgyűlöl... mekkora egy segg
A Korrupciókutató Központ átnézte az összes magyar közbeszerzést 2005-től mostanáig. 2010 óta jelentősen megnőtt a gyanús kiírások aránya. Kevesebb a jelentkező és kevesebb a nyílt verseny is."
A testületek tisztában vannak a törvénytelenség tényével, nem tehetnek semmit mert jön a bosszú, viszont elkövetik a bűnt amiért majd felelniük kellene. A nép itélkezni fog majd valamikor, viszont az akár brutális is llehet.
így van! pl választás: lökött egy kis krumplit, eljátszotta a nagy megmentő szerepét - de most aztán szavazz rám!!! és az iskolázatlan éhenkórász rászavaz!
"Mindegyik testület úgy érzi, hogy a létező demokráciák legjobbikát szolgálja a lehető legdemokratikusabb módon." . Legalábbis ezt szeretnék elhitetni a hozzájuk képest erősen alulművelt társadalommal. Nagyon jól tudják ők, hogy mit csinálnak, sőt annak büntetőjogi következményeivel is tisztában vannak, de már nincs visszaút.
A fidesz rendbeteszi az országot? Ez is komoly kédés, de az is, hogy a fidesz jelenlegi európai pártcsaládja rendbeteszi-e a fideszt. Most nem látok olyan itthoni erőt, amelyik bármilyen féket vagy ellensúlyt jelentene az egyközpontú fidesszel szemben. A Sargentini-jelentés elfogadása után, sem a fidesz, sem pedig a formálisan még működő fékek és ellensúlyok vezetői nem néztek magukba. Sem a köztársasági elnök, sem a számvevőszék, sem az ügyészség, sem a törvényszék, sem a választási iroda, sem az alkotmánybíróság, sem az országgyűlés törvényalkotó többsége. Mindegyik testület úgy érzi, hogy a létező demokráciák legjobbikát szolgálja a lehető legdemokratikusabb módon.
én magam voltam hajléktalan kiskomám 5évig!!! azóta tudom mi az, és azóta vetem meg azokat akik így gondolkodnak mint te. Amikor annak örülsz, hogy találsz egy szelet kenyérrel többet a kukában, mert tudod, hogy az aznapra elég és most már csak csikket kell keresni és teljes a boldogság! nagyon ráférne az ilyen pökhendi szarokra úgy 6-8 hónap és nem több, abszolút nyomor, hogy egy kicsit másképp lássa a világot!!
Örülök neki. Sejtettem egyébként, csak azt nem értem, hogy mitől függ az, hogy érthetően írsz-e vagy nem. Te bizonyára tudod, és gondolom azért írsz mert gondolatokat akarsz érthetően kifejezni...
A Fidesz rendbeteszi az országot
link