A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Az illiberális demokráciának több értelmezése is létezik. A fogalmat először Fareed Zakaria használta egy gyakran idézett cikkében, mely 1997-ben jelent meg a Foreign Affairs című lapban. Eredeti meghatározása szerint egy olyan kormányzati rendszer, melyben ugyan szabad választásokat tartanak, de a polgári szabadságjogok hiányosságai miatt a nép hatalma korlátozott.
a liberalizmus - ez a természetes! ezt nem kell indokolni! ellentétben
azzal, hogy illiberalizmus! milyen jogon korlátozza a személyes
szabadságot valaki! pl: Tartalékos katonai szolgálatra kényszerítik a kirúgott hivatalnokokat!!!!
A 24.hu információja szerint lényegében rákényszerítik a várhatóan
9-10 ezer kirúgott tisztviselő jelentős részét, hogy lépjen be a Magyar
Honvédség tartalékos katonái közé. A szolgálatvállalási kényszer alól a
nők számára sem lesz kibúvó...
L: Isten hozott a Magyar Néphadseregben! visszatérés a sorkatonai szolgálathoz!! :DD
A Fidesz rendbeteszi az országot
link