Látod pontosan erre vonatkozott, amit írtam:
"A Horn kormány alatti parlament -a Világbank javaslatára- hozott egy átgondolatlan és források biztosítása nélküli törvényt"
A nyugdíjkassza már akkor is, előtte is és azóta is szinte mindíg deficites volt. A nyugdíjkassza hiányát törvény szerint a költségvetésnek kellett fedeznie, ami szintén akkor is, előtte is és utána is deficites volt. Sokszor nem is kicsit, hanem nagyon.
A költségvetési hiányt pedig hitelfelvétellel, azaz az ország eladósításával és a közvagyonunknak az elkótyavetyélével foltozták be évről évre.
Ilyen gazdasági körülmények között döntöttek arról azok, akiknek a kezében volt a hatalom, hogy a Világbank "szakértőinek" igényét kiszolgálva próbaterepévé teszik az országot egy olyan kísérletnek, amelyet a nagyobb érdekérvényesítő képességgel rendelkező országok nem vállaltak fel. Nem gondoskodtak azonban arról, hogy a bevezetett rendszerhez szükséges belső forrásokat megteremtsék. Saját források nélkül viszont egyértelmű volt, hogy a finanszírozás csak az akkor közgáz-trendinek számító külső hitelfelvétellel oldható meg, ezzel azonban tovább növelték az ország eladósodását, vagyonának felélését.
Ezt fizetik -na nem a "felelős" döntéshozók- hanem mi, adófizetők.

218 milliárdot buktunk a Mol megvételén