Topiknyitó: upgrayeddAKS 2013. 12. 06. 21:37

21 milliárd stadionokra  

Újabb 21 milliárd megy el stadionokra...



na leírom már, mit kezdenék ezzel a pénzzel (mármint azon kívül, hogy lemészároltatnám a hazaáruló férgeket :) OK, ez csak vicc volt... az ugyanis nem kerülne ilyen sokba, de nagyon hasznos volna, hehehehehe)



szóval komolyra fordítva a szót:

1. példának okáért vennék belőle (sok egyéb mellett) relatíve gyenge, játékra nagyjából alkalmatlan PC-ket, és olyan családoknak adnám oda az alábbi feltételekkel, akiknek szükségük van rá.

a feltételek: x évig nem adhatják el (sorozatszám, stb. alapján visszakereshető akár szúrópróba-szerűen is), ÉS a gyerek(ek közül) legalább y főnek x vagy z év múlva be kell neveznie egy olyan programozói versenyre, ami:

a PC-osztogató programmal együtt elindulna eleinte magas összdíjazással, aztán ahogy a büdzsé engedi.



Nyernénk vele: relatíve alacsony "áron" egy csomó olyan tehetséget, akikből nem primitív alkesz lesz, mint mondjuk a (nagy)apjukból, meg még ennél is több nem túl tehetséges, de annál lelkesebb informatikust, akik kb. legrosszabb esetben is megkapnak egy Expert-es, ExtremeDigital-os, MediaMarktos, stb. eladói állást



Nem lenne ennyi képzetlen, TV előtt elbutuló hvcs/alkesz/lúzer, aki a netet képzettség híján csak pornó nézésre és/vagy facebook-ozásra használja



2. fenti technikát alkalmaznám néhány egyéb területen is, csak persze kissé másképp, pl. matematika terén számológép, körző, vonalzó, tankönyv, etc. lenne a PC helyett.



egy család egyféléből csak egyet kaphatna, de amire még "jelentkezik", az alapján akár a többi féléből is, akár mindegyikből 1-1-et



szükség esetén szponzorokkal, stb. bővíteném a keretet, a stadionokat meg hagynám a francba, mert az alsóbbrendű futballhuligánokra egy cseppet sincs szüksége az országnak...
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
pampa 2014. 03. 25. 09:35
Előzmény: #85  upgrayeddAKS
#86
"motiválni kell abban a szülőt, hogy ő is motiválja a gyerekét, ráadásul (mivel lövése nincs, hogyan lesz többé-kevésbé sikeres, adaptív gyerek a csemetéjéből, hiszen ő maga is sikertelen) a know-how is hiányzik hozzá a szülő részéről "

A HHH szülők nagyon(!) jelentős része alkalmatlan a gyermeknevelésre. Motiválás jelenleg is van, pl. pénzt kapnak azért ha óvodába viszik a gyermeket. Egy másik réted pedig fizet ezért.

És jól fogalmaztad meg:
amit felépítenek nappal azt ledöntik éjszaka....

ne off-oljuk szét a stadionokat előhozom a másik topikot.
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2014. 03. 25. 09:27
Előzmény: #83  pampa
#85
"Először azt szögezzük le,hogy én nem tudom, hogy igaz vagy nem igaz. Azon embereknek ( akik ezen a területen dolgoznak) a véleményük akikkel beszélgettem a témáról. "

egész konkrétan mit is mondtak ezek a szagemberek? azt, hogy azért nem tudják megnevelni a gyereket, mert 3 éves korukig kialakul, mennyire normakövetőek? (ez csak rizsa, ami arra jó, hogy saját inkompetenciájukat elfedjék vele)
vagy azt mondták, hogy "amit felépítenek nappal, lehullik éjjel"? (mert ez igaz szerintem is, ha olyan a gyerek környezete... de ez nem 3 éves korig működik így)
a gyerekre az otthoni környezet nagy hatással van
ha nem vonod be a szülőt (akik nagy része btw. JÓT akar a gyerekének, csak nem kis részük túl primitív ahhoz, hogy megértse, mi a jó a gyereknek), akkor meghalt az egész

motiválni kell abban a szülőt, hogy ő is motiválja a gyerekét, ráadásul (mivel lövése nincs, hogyan lesz többé-kevésbé sikeres, adaptív gyerek a csemetéjéből, hiszen ő maga is sikertelen) a know-how is hiányzik hozzá a szülő részéről

megj.: nem azokról van szó, akik lopni, stb. tanítják a gyereket, de abban biztos mindenki egyetértene, hogy ők vannak kevesebben, és azok, akik hajlandóak lennének kooperálni, amint megértenék, miről van szó, ők alkotják a túlnyomó többséget...
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2014. 03. 25. 09:19
Előzmény: #83  pampa
#84
"Azon gyermekeket akiket a szülők nem tudnak egy minimális ellátási szinten gondozni állami gondozásba kell venni. "

nem azért a 2 fillérért :) de ezt szajkózom már mióta...

nem csak a nyomi szülőknek vannak jogaik, hanem a gyerekeknek is... ha nem tudják emberhez méltó körülmények közt felnevelni, akkor lóf..t a gyerek szüleinek az ánuszába

amúgy is: a gyerek fontosabb, abból még lehet ember, ha már a szülei megmaradtak egy állat szintjén, csak ezt persze nem így kellene reklámozni :)

de attól még igaz, hogy a marketingesek mit erőszakolnak rá a zemberekre: igenis bizonyos emberszabásúak állati szinten vannak, és itt nem is elsősorban arra gondolok, hogy agresszívek lennének, mert sok "állat" nem az (eleve a legtöbb ork gyáva, megfelelő bánásmóddal még hordába verődve is lapulnak, mint sz.. a fűben, legfeljebb a gyengékre utaznak, ami amúgy nagy baj... ork = emberszabású, ami lehet magyar, roma, afrikai, bármi...)
pampa 2014. 03. 25. 08:21
Előzmény: #82  Törölt felhasználó
#83
Először azt szögezzük le,hogy én nem tudom, hogy igaz vagy nem igaz. Azon embereknek ( akik ezen a területen dolgoznak) a véleményük akikkel beszélgettem a témáról.

És jó közelíted meg a problémát,kezelni kell a helyzetet.

Első lépésben azzal, hogy egy családnak ne származhasson anyagi előnye DIREKT (JÁR)rendszerben a gyermekvállalásból.
A következő lépéskánt erősíteni kell a csecsemő gondozási hálózatot. Több szakembert kell munkába állítani és így csökkenteni azt az időt ami eltelik egy egy látogatás között. Azon gyermekeket akiket a szülők nem tudnak egy minimális ellátási szinten gondozni állami gondozásba kell venni.

pl. első lépésnek.
Törölt felhasználó 2014. 03. 24. 22:53
Előzmény: #80  pampa
#82
Rendben, tegyük fel, hogy igaz, amit írsz. Nos, ekkor mi legyen az ilyen gyerekekkel? Öljük meg őket / dugjuk börtönbe / mit csináljunk velük a szüleik miatt? Lássuk az építő jellegű, előremutató gondolatadat. Azt leírni, hogy valami szar, könnyű. Írd le, hogy kezelnéd a helyzetet.
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2014. 03. 24. 20:06
Előzmény: #80  pampa
#81
tipikus troll hozzáállás: érdemi észrevétel semmi, csak egy hülye feltételezésből kiinduló (miszerint jogász lennék) béna sejtetés arról, hogy a félkegyelmű pedagógus ismerőseid (már ha tényleg léteznek, és nem magadtól írtál akkora ökörségeket, amiket írtál) jót mondtak ex cathedra, én meg nyilván tévedek, mert velük ellentétben lövésem nincs a témáról, miközben a napnál is világosabb, hogy olyan komplex fogalmakat, mint munka(nélküliség), anyuci és apuci attitűdje a világhoz és a társadalomhoz, stb., egy 3 éves gyerek még akkor sem értene meg, ha zseni lenne, ami 1% alatti amúgy is az össznépességen belül... de te ezt nyilván jobban tudod, hoztál is Benjamin Spocktól idézeteket, ja és képzeld, hogy én legalább olvastam már műveket ilyen szerzőktől, sztem pont Spocktól is, és most nehogy "startrekezzél" nekem, az végképp trollkodás volna... szóval akkor terítsd a lapjaid, trollocska: milyen forrásmunkára tudsz hivatkozni, milyen bonyolult koncepciókat ismer egy 3 éves gyerek a munka világát illetően :) kb. azt leszámítva, hogy a hófehérke és a 7 törpében bányászok voltak a törpék :)

pampa 2014. 03. 24. 19:48
Előzmény: #78  upgrayeddAKS
#80

" hogy 3 éves korig mi alakul ki egy gyerekben az őt környező világról... megmondom: semmi :) "

Gondolom jogász létedre nagyon tájékozott lehetsz ezen a területen, így fel sem merül bennem ,hogy kétségbe vonjam megállapításodat. :))))

Erről a témáról a vita részemről lezárva.
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2014. 03. 24. 18:07
Előzmény: #72  1valaki
#79
remélem, írsz még ide, mert bölcs, elemző szavaidat csak úgy ittam :)
vicces gyerek lehetsz pampával egyetemben, s kb. ekvivalensek mind a tudás, mind peddig intelligencia tekintetében :)
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2014. 03. 24. 18:03
Előzmény: #71  pampa
#78
de bepótolom :)

"Azoknak a pedagógusoknak a véleménye ez akikkel beszélni szoktam. Ők állítják, hogy mire óvodába kerül a gyermek addigra olyan, egész életét meghatározó „szocializálódó” folyamat zajlik be a gyermekekben amin ők már csak „módosítani, alakítani” tudnak. Megváltoztatni, átalakítani már nem lehet. "

sztem nem csak rossz szakemberek lehetnek akkor pedagógiai téren, de a jpé sem működik náluk: végig kellene gondolni, hogy 3 éves korig mi alakul ki egy gyerekben az őt környező világról... megmondom: semmi :)

legfeljebb az, hogy ki gondoskodik róla meg ki nem, de semmiféle társadalmi (szocializálódás = beilleszkedés a társadalomba, közösségbe) ill. közösségi képe NINCS - nem tudja, mi az, hogy munka(nélküli), fogalma nincs a játékgépekről, alkoholról, részeg emberről, stb.
ebből kifolyólag azt sem fogja tudni megmondani, hogy apuci meg anyuci segélyből élnek-e vagy munkából, részegesek-e vagy absztinensek, stb.
de még csak azt sem nagyon érzékelik, hogy szegények-e vagy gazdagok, professzorok-e vagy "eccerű emberek"...
Törölt felhasználó 2013. 12. 31. 12:31
Előzmény: #76  Törölt felhasználó
#77
"Az ország labdarúgó beruházásokra ebben az évben 24 MILLIÁRDOT költ, miközben a hajléktalan-ellátás támogatása 18,2 milliárd forint.
A foci-beruházásokra szánt közpénz 2014-ben több mint kétszeresére (54,1 MILLIÁRD), 2015-ben pedig több mint a háromszorosára nő. 2015-ben több mint 77 MILLIÁRD forintot irányoz elő a költségvetés TAO-felajánlások nélkül.
A magyar családok 25-35 százaléka bizonytalan helyzetben, lakása elvesztésének szélén áll...."
Felcsúti stadion: 2,19 MILLIÁRD állami pénz.
Törölt felhasználó 2013. 12. 31. 12:28
Előzmény: #72  1valaki
#76
Na ja, az Orbas farkasok semmit nem hagynak a nyugdíjvagyonból, felzabálják a földeket, ellopják a trafikosok melóját... "Miközben itt mindenki csak okoskodik, de fogalma sincs arról, hogy miért ordibál."
"a nemzetgazdasági minisztérium egy a pénztárgépek üzemeltetésében több évtizedes tapasztalattal rendelkező cég helyett egy olyan, idén nyáron alapított társaságot támogatott, amelyet Varga Mihály tárcavezető "egyik régi barátja" vezet."

"
2012 tavaszán jött el az eredményhirdetés pillanata. A pillanat, amikor az összesen 30 ezer hektárnyi föld húsz évre új bérlőkhöz került. Egész falvak várták az eredményt – Kabán 16 gazda fogott össze az önkormányzattal a helyiséget körülvevő 240 hektárnyi föld megszerzéséért. Polgárjogi társaságokat hoztak létre, annak érdekében, hogy bármi is legyen az eredmény, mindenkinek jusson majd művelnivaló. A pályázatokért fejenként 220 ezer forintot kellett fizetni – izgatottan várták az eredményt.

Arra senki sem számított, hogy a gazdák közül egy sem nyer majd, és hogy helyettük a bihartordai fideszes polgármester, Módos Imre és neje, a hajdúszoboszlói Silver Hotel tulajdonosa és Sárrétudvar állatorvosa nyerik majd el a területeket.

Egyedi eset, mondhatnánk – ha az eredményhirdetés után nem kezdtek volna napvilágot látni a történetek arról, kik is váltak újdonsült földbirtokossá. Bábonymegyeren például Raskó György vitte el a helyi gazdák elől a területeke Raskó egy TSZ-t vásárolt meg – tehenészettel és 3000 hektárral, a tehenészetet azonban hamarosan megvette egy bánya. A beadott pályázat tehát nyolcszáz tehénről szólt, amelyeknek nem volt hol legelniük.

Sikeres pályázattal hirtelen vált földbirtokossá a Baranya megyei közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának tagja, Prettl János családja. Bár a képviselő tisztességesen távolmaradt a pályázattól, lányai és öccse elnyerték a Bodolyabéren és Oroszlón bérbeadandó földek háromnegyedét, de kaptak még területeket Ligeten és Magyarhertelenden is. Baranyában negyven település közül csupán 12 esetben kapott a környéki földekből helyi lakos.

A baranyai gazdák helyzete persze nem volt egyedülálló. BAZ megkiyében a földterületek 67%-át nyerték olyanok, akik nem helyben laknak. A megyében 13 érdekeltségnek jutott száz hektár fölötti terület. Köztük volt az Ángyán József pozícióját átvevő Budai Gyula rokona, Gerzsánszki Lajos családtagjai érdekeltségéhez tartozó két cég, amelyek összesen 34 nyertes pályázattal 774 hektárt nyertek.

További 496 hektárt vitt el Kanyok Attila cége. Kanyok a város fideszes polgármesterjelöltje volt. A földpályázatot benyujtó vállalkozása székhelyét a földpályázat határideje előtt pár nappal helyezte át Oszlárról Mezőcsátra, tevékenységi körét áruszállításról és közúti fuvarozásról pedig “egyéb szarvasmarha tenyésztésre” változtatta.

Későn ébredt a BAZ megyei harmadik legnagyobb nyertes, a Geter-Farm Kft. is, amelyet a leadási határidő előtt csupán egy pár nappal alapítottak Gelejen. A tulajdonos Demeter Péter, akinek felesége Tállai András belügyminisztériumi államtitkár feleségének unokatestvére.

Egy borsodi településen Pásztorné Jánosi Katalin nyerte el a föld egy részét a helyi gazdák elől. Katalin a pályázat elnyerése előtt műkörömépítésből élt – az eredményhirdetés után azonban lelkesen készült a kukoricatermelésre. Ebben segítséget nyújtott neki férje, aki valóban gazdálkodással foglalkozott, amíg vállalkozása csődbe nem ment. Földjét idegen gépek művelik majd – a főbérlőnek viszont, a helyi gazdákkal ellentétben, bizonyára mindig rendben lesznek a körmei.
Felcsúti földesurak

Bizonyára sokan aggódnak a felcsúti gazdák sorsával kapcsolatban is. Őket meg kell nyugtatnunk: Felcsúton minden rendben van – minden a „papírforma” szerint ment. Orbán Viktor szülőfalujában a Flier család összesen 320 hektárnyi földet szerzett meg. Ugyanaz a Flier János, aki 2002-ben a helyi polgári köröket vezette, aki többször cserélt földet Orbán Viktor feleségével, Lévai Anikóval és aki most is műveli a miniszterelnök családjának felcsúti és bicskei földjeit.

Szerencsére Orbán Ráhelnek sem kell amiatt aggódnia, hogy 27 éves férje nem tudja majd eltartani. Tiborcz István a Közgép egyik leányvállalatának igazgatósági tagja, testvére, Eszter pedig 157 hektár szántóra tett szert a pályáztatások során.

A felcsúti polgármester, Orbán Viktor jó barátja és bizalmasa, a Puskás Akadémia, Orbán házi focicsapatának elnöke is jól megszedte magát. Az ő cége a Mészáros és Mészáros Kft., mivel nemcsak sokmilliárdos építési megbízásokat nyer el megyei és állami cégektől, de ő építi a botrányos felcsúti stadiont is Orbán háza mellett. Nem mellesleg az ő testvére és alpolgármestere nyerte el országszerte az Auchan áruházakban a trafiküzemeltetés jogát, amivel szintén több százmilliós bevételre tesznek szert évente.

De vissza Orbán szülőföldjére: Mészárosék tették rá a kezüket Alcsút és felcsút környékén az állami földek legnagyobb hányadára. Nagy tételben kaptak állami földeket pályázat nélkül. De azért pályáztak is: az ő családi cégén, a Búzakalász 66 Felcsút Kft-n keresztül, és elég sikeresen: 17 pályázatból 14-en tartoltak, és mindent vittek a helyi gazdák elől. Ma már összesen 1010 hektár földön gazdálkodhatnak a megyében. De nemcsak cégekkel, családtagokkal is indultak a földpályázatokon: a polgármester felesége, Mészáros Beatrix és testvére, Mészáros János is megszedte magát: 94 és 139 hektárt nyertek. A Búzakalász 66 Kft. idén csak az év első felében 30 millió forint területalapú támogatást kapott, Mészáros Lőrinc testvére 6,5 milliót, a felesége pedig közel 3 milliót kasszírozott a földek után.

Mészáros minderre csak azt mondta: „Szarok rá, hogy más mit mond!”
Épül a kormányfői birtok?

A jelek szerint Orbán nemcsak bizalmasaihoz kegyes, ha szülőföldjéről van szó. Orbán Győző ingatlanforgalmazó cége, a CzG Ingatlanforgalmazó Kft. ugyanis 2011-ben megvette a CIB Ingatlanlízing Zrt.-től József főherceg egykori 13 hektáros majorságát, öt műemléki épülettel Alcsútdobozon. A több száz négyzetméteres kúriát nagy erőkkel újítják fel, luxusminőségben. A helyiek úgy tudják, ez valójában Orbán és Lévai birtoka, mert gyakran látják megfordultak az építkezésen, és ugyanolyan ablakokat építenek be, mint amilyen Orbánék budai villájában is vannak. Mindebből az következtethető ki, hogy az Orbán família ide teszi át a székhelyét Felcsútról. Mindezt ugyanis nyilvánvaló tények és a helyiek beszámolói is bizonyítják.
Ki nyert ma

A kis fideszes nyertesek mellett számtalan nagyhal is boldogan vette ki a részét az osztogatásból. A legnagyobb földbirtokos a Csányi Sándor érdekeltségi körébe tartozó Bonafarm–csoport lett, amely összesen majd 17 ezer állami földdel – és az abból befolyó négymilliárd forintos agrártámogatással – gazdálkodik. Szorosan a nyomában található a Nyerges Zsolt alá tartozó Mezort-csoport közel 15 ezer elnyert hektárral gazdálkodik (és ugyancsak 3,7 milliárd forinttal), illetve a Forrás-csoport – Leisztinger Tamás érdekeltsége – amely 12 ezer hektárt tudhat magáénak, mely után 2,6 milliárd forintos támogatás jár.

Csányi Sándort, a legnagyobb hazai bank tulajdonosát aligha kell bemutatni, annál többet érdemes beszélni Nyerges Zsoltról, Simicska Lajos közeli bizalmasáról és üzlettársáról. Nyerges az Infocenter.hu ma 52 százalékos tulajdonosa – és így magáénak tudhatja mind a Heti Választ, mind a Class FM-et. A cégnél Stumpf Istvánnal együtt váltotta a kilépő Fellegi Tamást, aki nemzeti fejlesztési miniszterként folytatta karrierjét. Nyerges később átvette Stumpf részesedését is, aki alkotmánybíróvá választásakor hagyta ott a céget. A cég egy ponton majdnem megvette az IKO Média tulajdonában lévő RTL Klubot. Később ettől visszalépett – ám Nyerges ettől függetlenül igazgatósági tag maradt a tévé adónál.

Azt sokáig csak sejteni lehetett, hogy a Nyerges cégeihez tartozó Mezort Zrt.-ben Simicska Lajoshoz is köze van, 2013 nyarán Simicska azonban világossá tette meghatározó szerepét tőkeemeléssel tette nyilvánvalóvá meghatározó szerepét a részvénytársaság életében játszot meghatározó szerepét.

A Mezort-csoport alá tartozó üzletek az építőipartól kezdve a médiaüzleten át a mezőgazdasági tevékenységig mindent lefednek – busás megélhetést biztosítva tulajdonosaiknak, akik a 2011-es gazdálkodási év végén 14 milliárd forintos osztalékot vihettek haza. A cégcsoport megrendeléseinek legnagyobb része az állami megbízások közül kerül ki.
Egész falvakat tettek tönkre

Az a falu, amelynek földjei lehetséges jövedelmének nagyobb része idegen kézbe vagy néhány ember birtokába kerül, halálra van ítélve – mondta a Blikknek Sárvári Attila. És ilyen faluból bizony nincs kevés. Vannak, ahol hallgatnak a gazdák, máshol – mint például Kajászón – igyekeznek felhívni a figyelmet magukra. A Fejér megyei település gazdái úgy döntöttek, visszafoglalják az elvett földjeiket, és beszántják azt a 2194 aranykorona értékű területet amit a gazdák szerint az érvényes törvények értelmében már nem kerülhettek volna az új bérlőhöz."
csendben 2013. 12. 31. 11:30
Előzmény: #73  csendben
#75
ui.: ez olyan szép,hogy elmentettem az archívumomba (ha ,netán szükség lenne rá,hogy emlékeztesselek!)

csendben 2013. 12. 31. 11:27
Előzmény: #72  1valaki
#74
Követhetnéd "Kedves Pampa" 2014-es ígéretét...

csendben 2013. 12. 31. 11:25
Előzmény: #71  pampa
#73
"a választások eredményének kihirdetéséig próbálok csak „olvasóként „ jelen lenni a fórumon.
pampa"

A 2014 már jól kezdődik! :-)

1valaki
1valaki 2013. 12. 31. 10:07
Előzmény: #71  pampa
#72
Kedves Pampa! Én veled vagyok és nyilatkozom is a fórumokban, ha azt látom amit te! Itt mindenki csak okoskodik, meg szidja a jelenlegit, de fogalma sincs arról, hogy miért ordibál, tud-e jobbat (vagy balt)? Csak gagyarásznak, okoskodnak, de nincs alternatívájuk. Meggondolatlanság az "éhező farkasokat" újra a húsos fazék közelébe engedni úgy, hogy azt hiszik, nekik is jut majd belőle. Aztán ha újra felzabáltak azok mindent, otthagyják másnak a takarítást meg a rendrakást és a fazék újratöltését...
pampa 2013. 12. 31. 09:43
Előzmény: #58  upgrayeddAKS
#71
„Nehogy megbántódj(atok) azért, ezt nem rosszindulatból írtam. Igazából csak én is viccelődni akartam, mint ahogy ti is meg szoktátok tenni, mint pl. amikor 3 éves korban kialakuló intelligenciáról beszéltek (az emberek döntő többsége akkor még olvasni sem tud, csak szólok),”
Már egy ideje nem reagálok hozzászólásokra, de személyes „érintettség „ miatt kivételt teszek.
Amit említesz némi csúsztatást tartalmaz, én nem intelligenciáról írtam akkor. Azoknak a pedagógusoknak a véleménye ez akikkel beszélni szoktam. Ők állítják, hogy mire óvodába kerül a gyermek addigra olyan, egész életét meghatározó „szocializálódó” folyamat zajlik be a gyermekekben amin ők már csak „módosítani, alakítani” tudnak. Megváltoztatni, átalakítani már nem lehet.
Természetesen a szakemberek erről, hogy igaz vagy nem évtizedekig tudnak vitatkozni, hiszen ők azért „kapják a fizetésüket”.
Ahogyan arról sincs megegyezés a szakmában, hogy az újszülöttet pólyában vagy rugdalózóban kell tartani az első időkben. Mind két oldal számtalan érvet tud felvonultatni álláspontja igazolására.
Ezért nem állok le vitázni egy olyan kérdésről ami még a szakembereket is megosztja.

Erről ennyit.

„Ön Dr. hc. Prof. dr. Dezső Lászlóval egyetemben nem csak a tudományos élet fenegyereke, hanem élő lelkiismerete is. Önök nélkül a világ szegényebb lenne (néhány jó viccel...), és kevesebb szín volna a portfolió fórumán is. Kérem ezért, hogy unszolja már kedves kollégáját, hogy ő is írjon még nekünk.
Tengermély alázattal: AKS s.k. „

Sajnos ezen a fórumon csak az a vélemény a megtűrt ami a jelenlegi kormányt bírálja. Aki ez „ellen vét” az megnézheti magát. Egyből jön a személyeskedés és ezt annyira „profin” csinálják, hogy szépen elmaradoznak a más véleményt tartalmazó hozzászólások.
Tudom közeledik a választás és minden lehetőséget meg kell ragadni a kampányolásra, de legalább azok akik ezt csinálják ne vádolják a többieket azzal ami az ő „feladatuk”.
És még csak annyit a végére, hogy attól miszerint ti „lebutáztok” „leparasztoztok” „lebunkóztok” valakit az még nem lesz igaz. Egyedül azt éritek el vele, hogy nem írt több hozzászólást.
Lehet, hogy ez a célotok? Mert amennyiben igen akkor nagyon profin csináljátok.
Nem sértődtem,nem bánkódtam meg, csak reagáltam.
Neked is Boldog Új Évet!

Pampa
ui: a választások eredményének kihirdetéséig próbálok csak „olvasóként „ jelen lenni a fórumon.
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2013. 12. 30. 23:56
Előzmény: #66  Törölt felhasználó
#70
nekem is egyből ők ugrottak be... remélem, hogy az ő "uralkodásuk" nem lesz olyan hosszú, mint csauéké :)
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2013. 12. 30. 23:55
#69
természetesen felháborítónak tartom, hogy egyes (nem) libsibolsi elemek itten élcelődnek jó királyunk, nyikoláj és kedves tudós hitvese, elena megjelenítésén egy betlehemi kis ártatlan bábu-vuduzásban :)

mármint viktort és anikót akartam írni, de hát a történelmi párhuzamok :)

amúgy meg erről nem is tudtam:

link

hát, wazze, megelőztek, meg nyilván az indiai fószer metódusa kiforrottabb, de én is arra gondoltam, amire ő (komolyan mondom, hogy nem tudtam korábban erről a "kísérletről", de jó tudni, hogy van, ahol működik az a fajta motiváció, ami az autodidakta tanulást ötvözi a "jutalmazással")
Törölt felhasználó 2013. 12. 30. 23:52
Előzmény: #62  exmnbs1
#68
Szent szar. Adja az ég, hogy következő karácsonykor Viktort tegyék abba a ketrecbe nyilvános kövezés végett. Nem vagyok vallásos, de bizisten úgy odazarándokolnék...Minden bűnéért egy kő. csak dobálnám és dobálnám a buksiját, sorolnám a stadionokat meg a mutyikat. Így elb.szni az adóinkat ahogy ez osztja a haverjainak...
Bekre_Pal
Bekre_Pal 2013. 12. 30. 23:46
Előzmény: #64  Törölt felhasználó
#67
ma sok év után együtt vacsoráztam egy amerikai haverommal

pár változás volt

- azóta növesztettem pár gyereket

- régen beszéltünk

- akkor büszke voltam, most pedig szégyenkeztem a bolgár stb. analógiák miatt - amik persze nekem jutottak eszembe, mert a barátom tapintatos ember
Törölt felhasználó 2013. 12. 30. 23:45
Előzmény: #64  Törölt felhasználó
#66
csaúseszkút idézi, és szerintem oda is tartunk...
Törölt felhasználó 2013. 12. 30. 23:44
Előzmény: #63  exmnbs1
#65
hogy idézzek egy ismeretlent:

"ESZEM-F.SZOM MEGÁLL"...
Törölt felhasználó 2013. 12. 30. 23:36
Előzmény: #63  exmnbs1
#64
Ez dönbbenetes. Mindkettő. Ha nem velünk történne, röhögnék. De velünk történik, így inkább sírni kéne. Ha pedig a történelemre gondolok, leginkább ijesztő. Akinek ez teszik, az menjen Észak-Koreába.
exmnbs1 2013. 12. 30. 21:19
Előzmény: #61  Törölt felhasználó
#63
exmnbs1 2013. 12. 30. 21:16
Előzmény: #61  Törölt felhasználó
#62
Törölt felhasználó 2013. 12. 30. 20:58
Előzmény: #56  Törölt felhasználó
#61
Orbán a pampák királya. Oktatás, egészségügy, hajléktalanok, szegények, stb. leszarva, foci, pálinka támogatva. Pampák örülnek, tapsikolnak és nem hazafiaskodják szét a belvárost.

Topik gazda

upgrayeddAKS
upgrayeddAKS
3 5 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek