Kedves kanyisz!
„És ez a réteg az, akiknél alacsony növekedés ellenére még mindig van kereslet, és ezért akár tetszik akár nem részlegesen fenntartják a kereslet oldali nyomást.”
Itt valószínűleg másképp értelmezzük azt, hogy mit jelent a kereslet oldali inflációs nyomás. Ezt tudomásom szerint olyan kontextusban szokás használni, hogy ha minden más tényezőt változatlannak feltételezünk, akkor önmagában a fogyasztási kereslet az infláció emelkedése irányába hat. Jelen helyzetben pedig ez éppen az infláció csökkenésének irányába hat. Vagy mondhatom úgy is: a hitelfelvevők ugyan valamennyire tartják a fogyasztási keresletet, de a stagnáló fogyasztási kereslet önmagában az infláció csökkenésének irányába hat.
Felsoroltál elég sok tényezőt, ami miatt lehet, hogy nem is a monetáris politika az oka az alacsony inflának hanem az alacsony infla miatt tartjuk jónak az IT-it. Ezekkel vitatkoznék:
Globalizáció: pár éve mindenki a globalizáció infláció csökkentő hatásáról beszélt (kínai bugyi effekt), ma meg már mindenki arról beszél, hogy a globalizáció jelentős inflát okoz (Kína, India energia kereslete, élelmiszer kereslete). De a tény az, hogy az elmúlt években a fejlett országokban az infla végig 2-3% körül alakult. A 70-80-90-es évek elején ennél sokkal magasabban inflák (is) voltak ezekben az országokban.
Olajár mizéria megszűnése: miért is? Amikor az évtized elején még 20 dollár volt az olaj, most meg 100. ráadásul az elmúlt 3-4 évben folyamatosan magas volt az olajár. Reálértéken az olaj kb ott van, mint az olajválság idején. Akkor az USA-ban 10-15% körüli infla volt. Most 2,5-3,5%. Ez azért különbség.
Az állami szabályozások leépítése valóban lehetett az adott szolgáltatások esetében egyszeri dezinflációs hatású, de ezek a szolgáltatások (pl.: vasúti, légi közlekedés, energia) összességében a teljes fogyasztói árindex kis részét teszik ki, szóval nem valószínű, hogy nagy mértékben csökkenthette volna ez az inflát. Egyébként azt sem látom, hogy ennek miért lenne tartós infláció csökkentő hatása. Az ok, hogy a piac nyitásnál a verseny lejjebb nyomhatta egyszer az árszintet, de az infláció ugyebár az árszint megváltozása. Magyarán, ha a piacnyitás, mondjuk a vasúti jegyárakat 10000 ft-ról lecsökkentette 9000 ft, akkor annak volt egy egyszeri 10%-os árszint csökkentő hatása. De, hogy ezek után miért lenne az, hogy a 9000 ft (lényegesen) kisebb mértékben emelkedne, mintha állami kézben maradt volna a vasút, azt nem látom át. Egy szó, mint száz, a piac liberalizáció valszeg nem okozott 1-2 tized százaléknál nagyobb infla csökkenést.
Kb. ugyanez modható el az információs technológia elterjedésére. Nyilván amikor ez a technológiai teret nyert, jelentősen növelte a termelékenységet, így a vállalatok olcsóbban tudtak termelni. De miután a technológia teret nyert azután ez ugyanúgy nem csökkenti az inflát, mint az előző példában a liberalizáció, ugyan olyan okokból.
Egyébként ha megnézed mondjuk a fejlett országok inflációjának alakulását mondjuk 1950 óta láthatod, hogy ilyen alacsony infláció ilyen hosszú időn át még sohasem volt.
„Az MNB-nek óriási hatása van a növekedésre, sőt annak irányára is, csak nem merjük kipróbálni az alacsony kamat fokozatosan gyengülő forint konstellációt, mert dogmák (pl.: infla targeting) szerint gondolkodunk.
Persze a mai környezet nem igazán alkalmas a próbára, inkább az óvatosság a célszerű, de 2000 és kb. 2004 között sokat veszítettünk e dogmán.”
Hogyan is lehetne hatása az MNB-nek a növekedésre?
Először is versenyképesség szempontjából nem a nominális hanem a reálárfolyam számít. Ha gyengíted az árfolyamot az növeli az inflációt így végül a reálárfolyamod hamarosan ugyanannyi lesz (egy rövid reál leértékelődés után), mint korábban volt, csak gyengébb lesz az árfolyamod és magasabb lesz az infla. És a jövőbeni dezinfláció költségei jelentősen megemelkednek majd, mivel senki nem fogja elhinni a jegybankról azt, hogy valóban le akarja törni az inflációt. Egyébként nézzd meg a környező országok reálárfolyamának alakulását, mondjuk az elmúlt 10 évben. Azt láthatod, hogy az összes országnak körülbelül ugyanannyival értékelődött fel a reálárfolyama, szóval emiatt egyáltalán nem kerültünk versenyhátrányba velük szemben. Az egyetlen különbség az az, hogy ők a reálfelértékelődést sokkal nagyobb részben a nominális árfolyam felértékelődéséből érték el, és kevésbé az inflációs többletükkel. Szemben velünk.
És miért veszítettünk 2000-2004 között sokat emiatt? 2000-2004 között nem volt gond a növekedésünkkel (látszólag) ráadásul a fiskális lazítás óriási kereslet oldali inflációs nyomást generált. Ilyen helyzetben szerinted mit kell tenni? Egyszerű: monetáris szigorítás kell.
„És ez a réteg az, akiknél alacsony növekedés ellenére még mindig van kereslet, és ezért akár tetszik akár nem részlegesen fenntartják a kereslet oldali nyomást.”
Itt valószínűleg másképp értelmezzük azt, hogy mit jelent a kereslet oldali inflációs nyomás. Ezt tudomásom szerint olyan kontextusban szokás használni, hogy ha minden más tényezőt változatlannak feltételezünk, akkor önmagában a fogyasztási kereslet az infláció emelkedése irányába hat. Jelen helyzetben pedig ez éppen az infláció csökkenésének irányába hat. Vagy mondhatom úgy is: a hitelfelvevők ugyan valamennyire tartják a fogyasztási keresletet, de a stagnáló fogyasztási kereslet önmagában az infláció csökkenésének irányába hat.
Felsoroltál elég sok tényezőt, ami miatt lehet, hogy nem is a monetáris politika az oka az alacsony inflának hanem az alacsony infla miatt tartjuk jónak az IT-it. Ezekkel vitatkoznék:
Globalizáció: pár éve mindenki a globalizáció infláció csökkentő hatásáról beszélt (kínai bugyi effekt), ma meg már mindenki arról beszél, hogy a globalizáció jelentős inflát okoz (Kína, India energia kereslete, élelmiszer kereslete). De a tény az, hogy az elmúlt években a fejlett országokban az infla végig 2-3% körül alakult. A 70-80-90-es évek elején ennél sokkal magasabban inflák (is) voltak ezekben az országokban.
Olajár mizéria megszűnése: miért is? Amikor az évtized elején még 20 dollár volt az olaj, most meg 100. ráadásul az elmúlt 3-4 évben folyamatosan magas volt az olajár. Reálértéken az olaj kb ott van, mint az olajválság idején. Akkor az USA-ban 10-15% körüli infla volt. Most 2,5-3,5%. Ez azért különbség.
Az állami szabályozások leépítése valóban lehetett az adott szolgáltatások esetében egyszeri dezinflációs hatású, de ezek a szolgáltatások (pl.: vasúti, légi közlekedés, energia) összességében a teljes fogyasztói árindex kis részét teszik ki, szóval nem valószínű, hogy nagy mértékben csökkenthette volna ez az inflát. Egyébként azt sem látom, hogy ennek miért lenne tartós infláció csökkentő hatása. Az ok, hogy a piac nyitásnál a verseny lejjebb nyomhatta egyszer az árszintet, de az infláció ugyebár az árszint megváltozása. Magyarán, ha a piacnyitás, mondjuk a vasúti jegyárakat 10000 ft-ról lecsökkentette 9000 ft, akkor annak volt egy egyszeri 10%-os árszint csökkentő hatása. De, hogy ezek után miért lenne az, hogy a 9000 ft (lényegesen) kisebb mértékben emelkedne, mintha állami kézben maradt volna a vasút, azt nem látom át. Egy szó, mint száz, a piac liberalizáció valszeg nem okozott 1-2 tized százaléknál nagyobb infla csökkenést.
Kb. ugyanez modható el az információs technológia elterjedésére. Nyilván amikor ez a technológiai teret nyert, jelentősen növelte a termelékenységet, így a vállalatok olcsóbban tudtak termelni. De miután a technológia teret nyert azután ez ugyanúgy nem csökkenti az inflát, mint az előző példában a liberalizáció, ugyan olyan okokból.
Egyébként ha megnézed mondjuk a fejlett országok inflációjának alakulását mondjuk 1950 óta láthatod, hogy ilyen alacsony infláció ilyen hosszú időn át még sohasem volt.
„Az MNB-nek óriási hatása van a növekedésre, sőt annak irányára is, csak nem merjük kipróbálni az alacsony kamat fokozatosan gyengülő forint konstellációt, mert dogmák (pl.: infla targeting) szerint gondolkodunk.
Persze a mai környezet nem igazán alkalmas a próbára, inkább az óvatosság a célszerű, de 2000 és kb. 2004 között sokat veszítettünk e dogmán.”
Hogyan is lehetne hatása az MNB-nek a növekedésre?
Először is versenyképesség szempontjából nem a nominális hanem a reálárfolyam számít. Ha gyengíted az árfolyamot az növeli az inflációt így végül a reálárfolyamod hamarosan ugyanannyi lesz (egy rövid reál leértékelődés után), mint korábban volt, csak gyengébb lesz az árfolyamod és magasabb lesz az infla. És a jövőbeni dezinfláció költségei jelentősen megemelkednek majd, mivel senki nem fogja elhinni a jegybankról azt, hogy valóban le akarja törni az inflációt. Egyébként nézzd meg a környező országok reálárfolyamának alakulását, mondjuk az elmúlt 10 évben. Azt láthatod, hogy az összes országnak körülbelül ugyanannyival értékelődött fel a reálárfolyama, szóval emiatt egyáltalán nem kerültünk versenyhátrányba velük szemben. Az egyetlen különbség az az, hogy ők a reálfelértékelődést sokkal nagyobb részben a nominális árfolyam felértékelődéséből érték el, és kevésbé az inflációs többletükkel. Szemben velünk.
És miért veszítettünk 2000-2004 között sokat emiatt? 2000-2004 között nem volt gond a növekedésünkkel (látszólag) ráadásul a fiskális lazítás óriási kereslet oldali inflációs nyomást generált. Ilyen helyzetben szerinted mit kell tenni? Egyszerű: monetáris szigorítás kell.
JP Morgan: távolról sincs kamatdöntési dilemmában az MNB (2.)
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=4&i=93699