a tegnapi falbontó események is végképp feltették bennem a kérdést, hogy mi lesz az országgal?, mert véleményeket hallani a FIDESZ-ről, Gyurcsányról, holott a kérdés az, hogy mi lesz veled Magyarország?, erre kell a választ keresni!
Nem. Én a Phylaxia sztorit végig figyeltem és ezért nem érdekelt. Mindenesetre az megnyugtatott, hogy talán páran csak a kamatokat vesztették el a tőkeemelésből. Persze 10 év után ez kemény. Sokat tanultam belőle.
De ez már tényleg nem a Phylaxia. Ezt a céget már az adófizetők pumpálják és átláthatatlan. Sok sikert! :)
Áhhh arra tanítotak/neveltek tanulj FAM ::)))) Én nem Jobbik én még mai Fid. lennék.. Dehát
azé nem vagyok benne semmilyen vezetőségi posztba.. Olyan kint is vagyok bent is vagyok...::))__)):)))
Ha jól hallottam, akkor a kormány elkezdett azzal foglalkozni, hogyan lehetne kifzetni a diákokat, akiket lenyúltak a szoci politikusok. Na ezt nevezem. Szurkolok! :)
"Nagyságrendekkel jobb könyvből tanulnak a romániai diákok, mint a magyarok
Egyszerűen felüdülés volt ezt a könyvet átolvasni, nagyságrendekkel jobb, mint a Magyarországon használt tankönyvek."Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke foglalta ezzel össze véleményét a Magyar Nemzetnek a román oktatási minisztérium gondozásában kiadott, ötödikes általánosoknak íródott magyar nyelv és irodalom tankönyvről, ami innen online is letölthető. Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolájának vezetőtanára szerint a Bartalis Boróka, Köllő Zsófia, Orbán Zsuzsa-Lilla, Pápai Barna, Szőcs Hedviga, Tamás Adél szerzőcsapat által szerkesztett kiadvány "több szempontból is példamutató".
Legnagyobb előnye, ahogy arra a könyv elején közölt román alaptanterv alapvetései is utalnak, hogy kompetenciaalapú megközelítéssel él, ellentétben a magyar tanterv lexikális tudásra építő felfogásával. Arató szerint az is előremutató a román tankönyvben, hogy integráltan közelíti meg a nyelvtan, az irodalom és a kommunikáció területeit. A Magyar Nemzet egy példát is bemutat: a hangutánzó szavakat állathangokon keresztül mutatja be a diákoknak, innen indulva közelítik meg előbb az állati kommunikációt és a hangutánzó szavak nemzetközi példáit. A könyv Arató szerint nagyon gyakorlatias, jól és megfelelő arányban használja a kortárs meséket és a modern irodalmat, remekül hangolja össze a nyelvészet és kommunikációs ismereteket, és "aki ebből a könyvből tanul, az biztosan jól fog szerepelni a PISA-teszten". "Ennek a korosztálynak ilyen jól szerintem még senki nem foglalta össze a kommunikáció sajátosságait, mint a szerzők" - lelkendezett a könyvet olvasva Arató László, aki szerint a magyar irodalomtanítás tanterv mereven ragaszkodik a kronologikus szemlélethez, Romániában viszont ezen rég túlléptek. A lap megszólaltatta Mendrey Lászlót, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnökét, aki maga is magyar tanár, és ő is méltatta a román tankönyvet amely alapvető kompetenciákra fókuszál a nyelvészkedés helyett, befogadhatóbb szövegekkel dolgozik a könyv azokkal szemben, amikkel a magyar tanterv próbálkozik. (Magyar Nemzet)"
Alakul a fideszes rendőrség hazugság cunamija:
"Az intézkedő rendőrnőt (egy férfi és egy nő alkotta a járőrpárt) többször női mivoltában megalázóan megsértette és a gépjármű átvizsgálását is meg akarta akadályozni, ellökte a rendőrt és közölte, hogy a gépjármű csomagterét nem vizsgálhatja át– többek között ezt írta a BRFK a lapnak, ezzel magyarázva, hogy miért kellett kényszerítést és bilincset alkalmazni a férfi igazoltatásánál. De azt tagadták, hogy a járőrök földre vitték volna a férfit, és azt is, hogy kirúgták alóla a lábát, mielőtt földre esett és beverte a fejét. Hozzátették, hogy a bilincset azonnal levették a férfiról, ahogy közölte velük, hogy rosszul van.Ehhez képest a szemtanú szerint a rendőröknek nem tetszett, hogy a férfi nem a megfelelően reagált a rendőrök felszólítására, folyamatosan vitatkoztak, miközben a rendőrök a ruháját is átvizsgálták a férfinak, majd felszólították, hogy tegye kezét a kocsi motorháztetejére. A szemtanú szerint a későbbi áldozat ennek nem tett eleget, arra hivatkozva, hogy az a kánikula miatt forró. Majd aztán többször is rosszullétre hivatkozott. A szemtanú elbeszéléséből úgy tudjuk, hogy ezután a férfi rendőr megpróbálta Á. Istvánt a térdhajlatába rúgva a földre teperni, ami először nem sikerült neki, így még kétszer belerúgott, Á. István ekkor esett a földre, és elvesztette az eszméletét. Többé már nem is tért magához. Ennek ellenére a férfit megbilincselték és a hasára fordították.A szemtanú szerint a kiérkező rendőri erősítés egyik tagja mondta, hogy le kellene venni a bilincset a földön fekvő férfiról, de a BRFK mostani válasza szerint az eredetileg igazoltatást végző rendőrök vették le a bilincset.A lap szerint erre, illetve a többi ellentmondásra választ adhat a közeli térfigyelő kamera felvétele, már amennyiben értékelhető felvételt készített.A Zoom.hu kérdéseire a rendőrség azt írta, hogy Á. István hirtelen állt félre autójával, amikor meglátta a mögötte haladó rendőrautót. Ezután leállította az autót és gyorsan kiszállt, arra nem ők szólították fel, már a kocsi mellett állt, amikor intézkedni kezdtek. Majdkivonta magát az ellenőrzés alól, a rendőrökkel közölte, hogy nem ér rá és hagyják békén.Az intézkedés okára annyit írt a rendőrség, hogy „közlekedésrendészeti ellenőrzést végeztek”. A cikk szerint ebből viszont nem derül ki, hogy véletlenszerűen választották ki Á. István autóját ellenőrzésre, vagy csak azért ellenőrizték, mert hirtelen félreállt.Ahogy azt sem tudhatjuk, legalábbis a rendőrségi válaszokból, hogy miért akarták a kocsit átvizsgálni, hogy a tragédia után megtették-e végül, és hogy találtak-e valamit, mutat rá a Zoom. Korábbi cikkünkben azonban azt írtuk, a szemtanúk szerint drogkereső kutya is érkezett, és a rendőrök teljesen átkutatták a kocsit, mintha keresnének valamit, de hiába. A Zoom végül hozzáteszi saját információját:„Lapunk megbízható forrásból úgy tudja, Á. István utasában a rendőrök azt a férfit vélték felismerni, aki szerintük számos vagyon elleni báncselekménnyel hozható összefüggésbe. Forrásaink kitérő választ adtak arra a kérdésre, hogy végül is a rovott múltú férfi ült-e az autóban vagy az utas csak hasonlított rá. Forrásaink szerint az autóban végül nem találtak bűncselekményből származó holmikat" - írja a lap. Ennek némileg ellentmondhat a szemtanú elmesélése, aki azt állította, hogy Á. István utasát a tragédiával végződő ellenőrzéskor már azért nem igazoltatták, mert felismerték, hogy őt néhány órával korábban már igazoltatták.Korábban megírtuk, hogy Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője szerint a két, helyszínen megjelent ügyész nem talált bűncselekményre utaló jelet, ezért az ügyészség jelenleg nem vizsgálódik. Ezt most a Zoomnak is megerősítették. Ám amint valaki feljelentést tesz náluk, vagy a rendőrség hozzájuk fordul, megkezdődhet az ügyészségi nyomozás. Á. István családja várhatóan fog tenni feljelentést."
Mi lesz veled Magyarország?