Nem szabad a fórum alapján kereskedni, de azért általánosságban elmondható, hogy amikor a fórumban 3000-t és 4000-t vizionálnak, akkor kell eladni, és amikor pomperj és tsai a világ végét és a teljes összeomlást vetítik elő, akkor kell venni.
A igazi megkárosítás 2014-ben történt amikor a TVK részvényeket erővel elvették ráadásul 2012 év végi saját tőke alapján számolták ki az egy részvényre eső értéket és ennyit fizettek ki. A MOL-ban lévő alapítványok pedig az állam érdekei szerint szavaznak a közgyűlésen.
sőt jöhetne a nemzeti közért, a nemzeti fodrászat, húsbolt, italbolt, stb.stb. és akkor lehet feljönne kádár is (a pokolból?) kezet csókolni o1g-nek, hogy megvalósította azt amiben ő hozzá képest csak egy amatőr úttörő volt(?) szvsz
De hisz így működik a piac. mikor elkezd fájni az ár, az emberek elkezdenek spórolni a kocsikázással, meg a repkedéssel, visszaesik a kereslet, és csökkenni kezd az olaj ára.
Az üzemanyagárak gyors emelkedése még az USA-ban is gondot okoz, a stratégiai készletből is kezdtek kitárazni és az elnök is beszélt a problémáról. Portugáliában okt. 25. óta korlátozva van a margin. Nem csak nálunk szar a helyzet, persze ez nem annyira vigasztal, sőt, aggaszt, hogy más országokban is iylen nagy a gond. Bízzunk az amcsi termelőkben (?): havonta 20-25-tel emelkedik 2020. szept. óta a működő olajkutak száma. A 2020. márciusi szintet (680 kút) így 2022. nyár elejére megközelíthetjük.
Raadasul, hogy ilyen sok a bizonytalansag, a bennfentesek meg a szokasosnal is nagyobb elonyben vannak. Amilyen gyorsan esett, majd olyan gyorsan vissza is mehet, ha kiderul, hogy a nagyker ar is be van fagyasztva, es az allam azon a csatornan kompenzal, ha kell - igy csak a MOLnak kell adni penzt, kozben a kisker halozaton tud terjeszkedni a vallalat. Es persze tovabb is eshet, ha informaciok nelkul magara van hagyva a piac. A volatilitas extra lehet, a befektetoket felvaltjak a spekik es a bennfentesek. Total lutri, mi lesz a heten.
az van a rendeletben, ha jól értelmezem, hogy az a 2021.1.trv. hatályvesztésével megszűnik... ez utóbbi meg aa 5/A.$-a szerint 2022.jan.1-én hatályát veszti... persze gondolom majd mindegyiket cserélik új trv.-kel és rendeletekkel...(?) szvsz
Az egész intézkedés káros, ezerszer leírtam a véleményem róla. Egyedül az árusítás kényszerítésére írtam, hogy pozitív a MOL-nak mivel nem fog csökkenni a bezárások miatt az eladott mennyiség és nem lesz hiány sem. Ameddig 480 alatt tudja adni a MOL a kutaknak az üzemanyagot addig megmarad a nyeresége, a kereskedők pedig magukra lettek hagyva a szarban. Oldják meg, a társadalom egy része úgyis azt hiszi, hogy ők teszik zsebre a hasznot.
Persze, ha az enyves kus kezuket ra akarjak tenni az OMV/Shell kutjaira, akkor eleg ha csak par napig nem jon a Mol-os benzinszallitmany… autopalyakoncessziot eladjak a haveroknak, es megoldjak hogy csak naluk tankolhass. Kiraly! 😆
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.