Először az én p/e számításomról röviden (hogy ne legyen zavar): én teljes részvényszámmal számolok, egyrészt lustaságból, másrészt mert nagyjából ugyanazt az eredményt hozza, harmadrész ezt én csak mankónak használom, nem ez alapján kereskedem. Utóbbi évek alapján jellemzően három értékre kell figyelni: 1. Tavaszi-nyár eleji mélypont. Ez jellemzően az előző évi eredmény 10-ese körül szokott lenni, de extrém esetben (pl. groupama-kiszállás illetve tavalyi kereskedelmi háborús aggodalmak) alá megy kb. 4-5 %-kal. 2. Év eleji csúcs. Ez jellemzően az előző évre várt eredmény kb. 11,4-11,5 környéke, de tavaly pl. 11,8-ig húzták (ezért nincs nagy nyerője annak, aki akkor vásárolta). Ez idén elmaradt. 3. Év végi záró. Ez kb. 10,7 környéke szokott lenni. (Ez a szám sokszor visszaköszön év közben is, ha a göngyölített utolsó négy negyedév eredményét nézzük.) Én ezt szoktam reális értéknek tekinteni. Működött-e még illetve működött-e most? Tavalyi évre kb. 1100 forint várakozás volt az eredményre (ismétlem teljes részvényszámmal), ez tavaly év végére 11770, februári csúcsra 12540-12650 (esetleg 12980). Az első csúszott egy hetet (de decemberben kétszer is elérte előtte), mondjuk kint is estek, csoda, hogy megcsinálta (figyelem, az utóbbi időszakban nagyon sokszor volt ellenállás a környéke, emlékezzünk a 720-820 sávból történő lefordulásokra). A második eddig elmaradt, de már közel vagyunk hozzá. Elvileg tehát valszeg működik még. Ha igen, akkor a következő van: A tavaszi alj kb. 11360. Mondjuk itt alaposan bekavart a 14 milliárdos rendkívüli tétellel, ha azt kivesszük, akkor 10850. Részemről az elsőre saccolnék, mivel a 12100-12200-as sávon nehezen ment át, az 1136-nak pedig 12155 a 10,7-ese, tehát a tavalyi eredménnyel ez a reális érték. Ergo a mostani kiindulásom az, hogy 11360 alatt nem fogom shortolni. (Tavaly ez az értékem 10 ezer volt, így sok nyerő shortból kimaradtam, de jobb a biztonság.) Az év közbeni és év végi árral kapcsolatban viszont már nem nagyon lehet jósolni, egyrészt a tavalyi váratlan rendkívüli tétel, másrészt az akvizíciók beépülése miatt. A kiindulás elvileg 5 %-kal növekvő működési eredmény, ez kb. 319 milliárd. Ehhez jön a két új akvizíció, viszont nem tudjuk, hogy mikortól. Nagyjából arra saccolok (a horvát bank beépítéséből kiindulva), hogy a bolgár valamikor q2-ben, a szerb (ott még mindig nincs meg a jegybanki engedély, ha jól tudom), valamikor q3 végén. Ezek tehát kb. 15-20 milliárdot jelentenek, ha hamarabb, akkor többet, és fordítva. Ehhez jönnek még év végén a rendkívüli tételek, amiről semmit nem tudunk. Az eredmény ezektől függően valahol 1200-1300 forint között lehet, Csányit ismerve, szerintem valahova 1200-1250 közé fogja belőni a céltartalékokkal. Ez tehát év végére kb. 12840-13375. A mostani állás szerint kicsivel a reális értéke felett van (sáv közepén), tehát ha van jó jelzés (ta, elliott, indikátorok, alakzatok, kinek mi tetszik), akkor szerintem mind a két irányba lehet kereskedni. Egy dolog motoszkál még bennem, idén kicsit elcsúsztunk a decemberi kinti esés miatt, így lehet, hogy a februári csúcsot most fogjuk megcsinálni, így talán veszélyesebb még a short. Az osztalékról: Szerintem nincs túl sok jelentősége, mivel az alapoknál igazából az éves teljesítmény számít (az meg ugye az év végi eszközérték változása az előző évihez képest), tehát ha behúz két százalék osztalékot és év végére öt százalékkal feljebb van az árfolyam, az kimutatva 7 % növekedés, tehát a kisbefektető nem fogja kivenni a pénzt, mert mondhatja, hogy látod anyjuk, mennyivel jobban jártunk, mintha kötvénybe vagy bankba raktuk volna. Kicsit aggasztó, hogy a magánszemélyek részvényállománya csúcson van, de igazából nézhetjük úgy is, hogy az ingatlan-piac van igazából csúcson és most már jönnek át a pénzek onnan, így egyelőre ennek nem tulajdonítanék túl nagy jelentőséget.
Végül is ... igazad van! Barátok, haverok mondhatják egymásnak, hogy hülye vagy! :) . Nincs most időm árfolyamokkal foglalkozni, megnézem majd amit írtál. Tiplizek ... (megyek). Pá!
Aha! Mondjuk a számítás valóban azzal a darabszámmal korrekt ahogyan leírtad. Ez tény. A magunkfajta műkedvelők - mint amilyen Gtg és én is vagyok - számolnak csak 280 milliós darabszámmal, igaz mindig így teszünk és alapvetően a trendre, a változásra figyelünk csak és nem a konkrét értékre. "Saccra jó így is" - jelszóval. . Köszönöm, megértettem miért jön ki a 8-as p/e. Halmozott 4q (utolsó négy negyedév eredménye) vonatkozásában számaiddal kb 9,86-ra jön ki a p/e. Ez is kisebb mint az előző év végi. . És igen, az utolsó mondatoddal maximálisan egyet tudok érteni. Ez valóban csak játék a számokkal. Egyet értek én a hosszabb távú (éves, több éves) várakozásaitokkal is. Fel. Az odavezető út az érdekes a magamfajta hullámlovasoknak. Mikor meddig mehet fel, meddig jöhet onnan vissza. Ezeket igyekszünk elkapni. . Nem a biztosítékot akarom kiverni, de azt tudod, hogy a p/e érték megegyezik az oszti% és az osztikamat hányadossal? (p/e=oszti%/oszti kamat), ahol az oszti százalék (OSZ) a teljes eredmény hány százalékát osztják ki osztalék gyanánt (O/E), az oszti kamat (OK) pedig az egy részvényre eső osztalék és egy adott árfolyam hányadosa (EO/ÁR). Így aztán felírható akár ez a képlet is: ÁR=(OSZ/OK)*EPS=(p/e)*EPS Az értelmezése már más kérdés ... Vannak érdekes összefüggések.
Meg 1 x... soha senkit nem hulyeztem le... ennél több van mindenkiben... okos diák is mondhat hülyeséget... de attól nem o a hülye semmiképpen... Itt van egy olyan kép elég sok kolléga ban hogy a” nagyok” bármit írnak az kőbe vésett igazság.. szentségtörés ha valami gyenge beírásra azt mondja az ember hogy kolléga Te nagy tudású trader vagy de ez akkor is gyenge...Tessék tudáshoz megfelelő szintet hozni... Ilyenkor a gyenge jellem személyeskedésnék fogja fel.. Az erős meg kijavítja...
Tesó! Tudod, hogy kedvellek, kedvelem a felfogásodat, a hozzáállásodat. Az sem zavar, ha időnként fejemre olvasod tévedéseimet. (Én magam is tisztában vagyok velük.) Az viszont már zavar, ha hülyének nevezel, még ha áttételesen is. Ennyi. . Amiben most hibáztam az a CECE átsúlyozás. Abszolút figyelmen kívül hagytam. Ilyen esetekben ökölszabály ugyanis, hogy ha az előzetes várakozások szerint venni fog, akkor az akció napjáig (akár záróig) tartani kell a longokat és hanyagolni kell a short nyitást. Ez nagy hiba volt, ami 19%-os értékvesztésben nyilvánul meg nálam. Még nem realizált bukó ... Hamar zártam a longokat és hamar kezdtem el nyitni a shortokat, annak ellenére, hogy folyamatosan mondtam: nem tudom hol lehet a teteje, és necces, hogy megmarad-e a TS20. Kb hetes, ha nem régebbi ezzel kapcsolatos első polemizálásom. . Gondolom az verte ki nálad a biztosítékot, hogy az utolsó napi 230 forintos felhúzást ráfogtam a CECE vásárlásra. Ezt továbbra is tartom. Teljesen mindegy, hogy ki vett és milyen céllal (forró tőke zavarta-e feljebb, vagy shortosok zártak) tök mind1. A nap végén valószínű el is adtak. Volt kinek. . Az átsúlyozást követően jellemzően fordul az árfolyam, de aztán jönnek még az indexkövető megkésett vásárlások. Aztán jöhet egy nagyobbacska korrekció. Egyébként ez a lehetőség ott van a chartban.
OTP részvényesek ide!