Az elsőt tegnap átbeszéltük. Így mégis szemléletesebb. A másodikat nagyon köszönöm, ez komplett képet ad sokunk számára az események beépítésével ebben a kicsit zavaros hullám alakulásban. ( Többen is kinyilatkozták, hogy elvesztették a fonalat) A harmadik az nagyon profi, gratula. Én az osztalék befolyást látom erősebbnek.
Azért nem , mert nálam a teljes március-április egy trendzáró (5.) ED-re hajazott, amit a hirtelen nagy esés (A- induló korrekció) meg is erősített. Így valóban jobbnak tűnik a Te korrekciós verziód, ami lefedi az egész májust. Próbálom összerakni az általad vázolt képet: a C vége (9510 ) és az eső trended kezdete (június 5) közötti egy hetes szakasz lóg a levegőben .Azt hova teszed?
Írtam is, hogy turpiskodtam.:) . Miért nem
Húsvéttól indítod azt az ABC korrekciót 9510-ig? Fibóra is jó,
megfeleltethető egy nagy A-nak, de C-nek is. Az idő majd eldönti melyik
lesz. Új ATH esetén C, 9510 alatt A. Lehet persze még variálni ... . Menet
közben gyakorta járok úgy én is, hogy nem jön be egy elképzelt
számozás. Aztán gyúrom, gyömöszölöm, pedig hagyni kell a fenébe. A
napokban ezért írtam, hogy az m30 kiszolgált. Egyelőre hanyagolni
érdemes. Ami kiolvasható volt belőle az bejött.
10 050 fölött megmondom, hogy mennyire hat a forint. Addig csak reménykedés ... . Érdekes ez egyébként. Az OTP Húsvét után kezdett esni. Akkor még híre-hamva se volt a forintgyengülésnek. . Khm...Ricsi benézett 5k alá. Igaz ippeg. Eddig ...
Nyílván erőltetett, de csak így jött ki.))))). Tiéd is csak sziget "lenyeléssel" kerek.:DD Ami viszont az impulzív szakaszt és korrekciót illeti, nekem 11500-ról indul le az ABC korrekció, ahol ugyebár C nem ment B alá (9550) és éppen 06.19-től impulziv. Az is igaz, hogy ez nem 1 órás tf-en , hanem naposon értelmezhető inkább.
Aki pedig eladta, az jó nagy butus volt, mert így kimarad a nagy emelkedésből. :))) Nemhogy megtartották volna és majd később jóval drágábban adták volna el. :)
OTP részvényesek ide!