azaz érdekes hogy inflációval korrigálva még így elég durva veszteségeket termelt akárhogy is nézzük az indexet, pár részvénytől eltekintve, ibm, apple stb.
szerintem 2000-ben elkezdődött egy korrekció óriás szuperciklus szinten, ami majd három szuperciklus szintű fejezetből (ciklusból) áll. Név szerint (a), (b) és (c) és kitart úgy akár 40-60 évet.
Az egészből még csak az (a) közepén túl tartunk tartunk, ha (a) elkészül akkor egy 3 le -3 fel - 5 le szerkezetű flat korrekció lesz.
Ebből az első 3 le Ciklus szintű 'a' névre hallgat, az készült el 2009 márciusára. Maga is egy flat volt:
2003-ra le [A], 2007-re fel [B], 2009-re le [C], azaz kész 'a'.
Innen már egyenes a válasz: egy úgynevezett zigzag korrekcióban haladunk felfelé a kis 'b' hullámban. Azt tudjuk róla, hogy hármas szerkezete lesz és minimum a 2007-2009-es esés 84,1%-át korrigálja északnak.
A Szuperciklus (a) hullám utolsó 'c' szakasza az igazi pusztító idén az év derekán indul délnek. Elképzelhető, hogy az alakítja ki a teljes 40-60 évig tartó korrekció mélypontját, de még több évtized oldalazás követheti.
Összefoglalva, a 12 év le-föl sávozás a teljes alakzatnak még kevesebb, mint az 1/3-a.
Végre valaki elmondja a sok béégetőőő birkának, hogy holnap shoort! Ma egy kicsit felnézett, de hamarosan irány a mélybe! Tegnap is ezt gagyaráztam, de senki nem figyelt rá. Talán terád figyelnek!
nem tom, én mindenhol pluszt látok... bukottpockok megint idegesek...várod az esést várod, de az se fog segíteni rajtad, mert nem fogod tudni lekereskedni, már nincs miből pockos :DD
Az S&P a trambulinról hugyozik a mélybe.
Figyeled Amigo?
Mondtam, délután, hogy mindennek megvan az ideje, így a shortnyitásnak is....
Jelenések könyve
„Mindennek megvan az órája és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt:
Van ideje a születésnek és a halálnak; ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszedésének.
Ideje az ölésnek és ideje a gyógyításnak, ideje a bontásnak és ideje az építésnek.
Ideje a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a táncnak.
Ideje a kő eldobálásának és ideje a kő összeszedésének; ideje az ölelkezésnek és ideje az öleléstől való tartózkodásnak.
Ideje a keresésnek és ideje az elveszítésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak.
Ideje az eltépésnek és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.
Ideje a szeretetnek és ideje a gyűlöletnek; ideje a háborúnak és ideje a békének. "
"A medve békésen eszeget a folyóparti málnásban, amikor a nyuszika elkezd neki ordibálni a széles folyó túlpartjáról
- Medve! Medve! Gyere át! Valami nagyon jó dolgot akarok mutatni neked!
- Hagyjál békén, nyuszika, nagyon jó nekem itt a málnásban.
- De medve, én egy hihetetlenül tuti dolgot mutatok neked, gyere át!
- Kopjál le nyuszika, én nagyon jól elhelyezkedtem itt a málnásban.
- De medve, te ilyen jó dolgot még nem is láttál, megmutatom, csak gyere át!
Végül a medve átúszik a marha széles folyón, és kérdi a nyuszikát
- Na mutasd, nyuszika, mi az a jó dolog, de úgy vigyázz, hogy tényleg nagyon jó legyen, mert megverlek!
- Nézd, medve, milyen príma málnás van a túlparton!"
OTP részvényesek ide!