A tusza még mindig nem kúldött magyar katonàkat ukrajnába, pedig ezzel riogattak orbánék titeket. Van rá magyarázatod, hogy miért hazudott neked orbàn?
Hát akkor úgy fest ma sem fogjuk megtudni, h mi lesz az elkövetkezendő 50 napban, amire annyira figyelni kellene, h mik az elvárások stb. Így tehát, mivel semmi konkrétum, majd lehet tologatni tovább a dátumot v. lehet megint terelni, ahogy eddig is, mert nem tudjuk, mi az, aminek be kellett volna következnie, nincs mit számonkérni. Elmés, amolyan fityisz módi. Ha nem mondunk semmit, nincs mit számon kérni rajtunk, de lehet mutogatni, meg vagdalkozni a végtelenségig.
A kettő között nem sok összefüggés van, hogy az idióta párt család tányérjától eszünk most:)) No igen ezek úgy ki nyalták, hogy még csont maradványlé sem maradt rajta, erről nehéz enni bármit is:))
Arról a mi hazánkról beszélsz, akiket annyira favorizáltál a választás előtt, h fogadtál egy raklap (v. lehet több, már nem rémlik pontosan) málnában, h több képviselőjük lesz a parlamentben, mint a Tiszának, aztán lettek hatan? :D
Én szeretnék kérni egy pontosítást a későbbi félreértések elkerülés végett, ha nem gond. Először is, h pontosan mi is a dátum (50 nap múlva) napra pontosan és hogy egészen pontosan mi is fog akkor- v. addigra történni, mi az elvárásod? Csak, h vissza tudjunk térni akkor rá és ellenőrizni tudjuk, h mi jött be az elvárásokból.
Szóval már csak 50 napot kell várnom a döntő ütközetre... Akkor október 2-ára szabit veszek ki, hogy le ne maradjak valami fontosról. Oké, induljon a visszaszámlálás immár mától. Nem fogom elfelejteni.
Aztakurva! Na, ettől nagyobb faszságot még életemben nem hallottam: "jelenleg még a PATRIÓTÁK SIKERÉBŐL ESZEL" Én pl. tányérból szoktam enni, de látom te a patriótáid tenyeréből eszel. Jól vagy egyébként? Nem ártott meg a hőkupola?
Értem én, h megpróbálsz/próbáltok minden apró kis dologba kapaszkodni, de felettébb kíváncsi lennék, h ezekből a számokból (20% körüli fityisz, érdemi változás nélkül) mégis hogy a bánatba sikerül vajon kihozni azt, h majd újra a 20%-os párt lesz az, aki újra hatalomba fog 4 év múlva kerülni? Korábban is írtam már neked, h napirenden van a pártotok szétesése (ez nem azt vetíti előre, h növekedni fog a népszerűség), viki látványosan beleszarik az egészbe, inkább focit néz, fesztiválozik, piál stb., nyomi influenszerek kerülnek be nálatok a parlamentbe, akik az eskü szövegét sem tudják elismételni, Bazsi és Pócs csak még jobban lejárat titeket stb. Ezek nem olyan dolgok, amik növelnék a támogatottságotokat. Azt is mondtam, h aki kiábrándult 1x belőletek, az nem fog újra rátok szavazni 4 év múlva, ahogy azok sem, akik sosem szavaztak és nem is szavaznának rátok, mert annyira megútáltattátok magatokat. Akkor mégis miben reménykedsz, h lesz szted ebből 4 év múlva győzelem? Vége van kicsi, el kell fogadni, mert különben bajos lesz végig szenvedni az elkövetkezendő 4 évet, de mi élvezni fogjuk a mindennapos vergődést!
ORBÁN VIKTORT KEDVELŐK!