Na próbáljuk meg ezt a topikot BUXnak és határidejének. Eros 12-13topikja teljesen kihalt, elavult, Eros befejezte a tradet. Sokan nem is tudják mi az.
A további emelkedés szempontjából szerintem egyik kulcskérdés lehet, hogy Amerikában megállapodnak-e a pártok a további ingyenpénz osztásban. Ezeknek a trilliós csomagoknak része volt, hogy az állampolgáraik is kaptak egyszeri pénzösszeget, a második nagy csomagnál ez 1200$ volt, amit kb 80M ember kapott meg, illetve alighanem gyerekenként járt még ugyanennyi pluszban a háztartásokon belül. A munkanélkülieknek pedig heti 600$ ilyen "segélyt" adtak, a szokásos ellátmányuk mellé. Ez a pénztömeg jelentős, százmilliárdos nagyságrendű, és ennek a pénznek nem kis hányada kötött ki a tőzsdén. Most ezt a csapot elzárták, mert nem tudott a két párt egyetértésre találni a folytatást illetően, a hó végével pedig beszüntették a folyósítást. Most nem is tudom hirtelen, de talán a republikánusok akarták heti 200$-ra mérsékelni ezt az extra segélyt a munkanélkülieknek, mert sokan állítólag jobban kerestek így munkanélküliként, mintha dolgoztak volna (lehet benne valami). De mivel aztán mégsem állapodtak meg, így ez a 200$ is ugrott, az augusztusnak legalább is kevesebb elkölthető lakossági pénzzel vágnak neki. Volt olyan hülye, aki Lamborghini-t vett az állami támogatásból, bár az a cége után vett fel valami áthidaló hitelt. Ha nem üt el valami szerencsétlent az utcán, ez sem derül ki és mennyi hasonló visszaélés lehetett még. Aztán mi lesz a folytatás, úgyis kiderül, de biztosan nyomot hagy a tőzsdék likviditásán is ez a patthelyzet.
Nagyon-nagyon trükkös ez a 2 nap. Most jó sokan sokat bukhattak, pedig ha megnézzük alig mozdult az index talán kicsit több mint 1%-ot. Tegnap 400 ig ment ma meg 880 ig. és 740 ről indult. Ez volt a tegnapelőtti záró. Bezzeg a DAX-nak vagy 5%-os mozgása volt.
Lejelentettek közben amcsiknál a mammutcégek, fel is küldték dupla(tripla) csúcsra az indexeket. A puskaport így akkor ellőtték, a kérdés hogy innét fogva mit tudnak kezdeni a helyzettel. Kíváncsian figyelem majd őket.
BUX index, BUX határidő, BÉT!
Ha valakit érdekel BUX Hajrá!