Szerintem nincs benne semmi meglepő.
.
USA O/N likviditási probléma, azaz kezd megszűnni a pénzbőség a világon, apály után jön a dagály és kezdi elmosni a homokvárat.
.
Évek óta mondták a gazdasági szakemberek, hogy ilyen következményei lehetnek a Jegybanki függetlenség elvesztésének, az illiberális gazdaságpolitikának, de sokan hinni akartak, mert egy szép álmot adtak el. Kemény munka nélkül, jólét! Még most is azt mondják, hogy nem lesz infláció! (szerintem már nagyon is van)
.
Populizmus, gyűlöletkeltés, egyes csoportok általános bűnössé nyilvánítása, volt erre is, arra is példa a világtörténelemben. Mi történt az illiberális harcosok országaiban? Argentína, Törökország? Persze, akarjuk hinni, hogy mi nem vagyunk Argentína, meg Törökország, mert az más, nem az EU tagjai, nem európaiak, az EU jó védőháló, de legyünk őszinték, ez egy hit. Én nem hiszek, csak reménykedem, hogy valahogy megússzuk. .
.
A demokrácia tökéletlen berendezkedés, ahogy az összes többi is, csak ez elismeri, hogy vannak hibái, a diktatúra nem. Az általános jólét a demokráciában a legmagasabb, egyes egyének jóléte pedig az autoriter rendszerekben, akik a hatalomhoz húznak, amíg a hatalom mellett állnak (lásd Simicska). Kínáról és Oroszországról mondják, hogy nekik a demokrácia történelmi okok miatt nem a megfelelő berendezkedés, mert mindig is szükségük volt egy autoriter vezetőre (cáratyuska, Sztálin, császár).
Szerintem nekünk meg erre a pártkönyves, uram- bátyám, új kádári (káderi) rendszerre, legalábbis az alacsony képzettségű, képességű fiatalok és az életük nagy részét a legvidámabb barakkban leélő idősebb korosztály részéről.
.
A világ az alkalmazkodásról szól. Tenni ellene nem lehet és az is lehet, hogy nincs igazam és valóban így lesz jó, működni fog, tévedek, tévednek a gazdasági szakemberek, az egekig nő a GDP +a jólét stb...

BUX index, BUX határidő, BÉT!
Ha valakit érdekel BUX Hajrá!