„Szerintem a piac teljesen felkészületlen arra, hogy mi következik, ha egyszer újranyitunk. A piac ünnepel – jogosan -, amiatt, hogy a fertőzési görbe simul, de az igazi gazdasági dráma csak akkor veszi kezdetét, amikor átlendülünk ezen, mert hosszú, hosszú hónapok kérdése lesz még az újranyitás” – mondta a hírcsatornának. Hozzátette: még nem látható, hogy mikor kerülhet sor arra, hogy olyan helyek is újranyissanak, ahol rengeteg ember található egy helyen, például plázák, repülőterek, sportesemények mikor működhetnek ismét teljes körűen. „Ez azt jelenti, hogy a gazdaság 60-90%-osan üzemel majd. Beszéltem pár kínai kollégával, azt mondják, 90%-ban újranyitottak, de a gyalogosforgalom 50%-a a korábbinak, a repülőterek forgalma 20%. Szóval nagy, nagyon hosszú idő lesz még ez és a gazdasági hatásokat a tőzsde még nem árazta be” – mondta Jakobsen. Hozzátette: a világgazdaság nem fogja túlélni azt, ha még sokáig eltartanak a lezárások. „Nagy, nagyon hamar el fogunk érni egy pontot, ahol el kell döntenünk, hogy megtartjuk-e a távolságtarási modellt vagy újranyitunk. Akár 20%-os is lehet az amerikai munkanélküliség. 2008-ban volt eddig a 10,7% a legmagasabb” – mondta a szakember.
investingen pénteken lesz laos. gizi adat ezt mondjuk nem értem , miért szünetben, ha lesz ezért adtam el a gizit is, 4 nap mi lesz ki tudja indexekben is
hát én ilyeneket nem nézek.ha izgalom kell ott a columbo ma este pl))) Columbo III./5.amerikai krimisorozat,1974Megtekintése 12 év felettiek számára ajánlott!Columbo III./5. részletes műsorinformáció - Sorozat+ 2020.04.07 21:55(COLUMBO: PUBLISH OR PERISH) Kézirat vagy halál Alan Mallory , a sikeres detektívregény-író azzal hívja fel a kiadója vezetőjét, Riley Greenleafet , hogy a konkurens kiadóhoz szerződik az új könyvével, egy komolyabb témájú regénnyel. Persze Riley cseppet sem szeretné, ha az író máshol adná ki a műveit. Ráadásul Mallory életbiztosítása is magas összeget fizetne, ha hirtelen elhalálozna. Rendező: Robert ButlerFőszereplők: Peter Falk, Jack Cassidy, Mickey Spillane, Mariette Hartley, Gregory Sierra Sorozatok: krimi/akció/kaland
dilettáns sokaság , akkor így is kezeljük őket :) néztem ezt a szerencsételn parraghot a tv-ben ez úgy hebegett habogott mint aki semmit nem tud , asszem ez nem nyugtatta meg azt a több százezer munkvesztett embert akik várják a segítséget
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link