A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Csak nehogy az UNIO jogállami feltételei érvényesüljenek, mert az már az UNIO felbomlását jelenti. Egyébként van, aki nem ismeri a finn miniszterelnököt?
Majd ha az uniót (valamennyire) képviselő Parlament úgy látja, hogy a pénzeket jogállami feltételekhez köti, na akkor lesz gond. Nincs lavírozás, háttéralku, pávatánc az ET-ben, ami nagyon megy Orbánnak. Gondolom a finn miniszterelnök - aki egyébként Dobrev Klárával is találkozott Magyarországon ma - betette neki kellő helyre a zabszemet.
Na ja aki letagadta a hazugságot az hazudott? Hülyének néznek minket, hogy minden hazugságot nem hiszünk el? Az UNIO semmivel sem különb , mint egy ország. Nagyobbat is tévedhetnek ott, mint egy kis országban. Legtöbbet akkor, ha nincs is kontroll felettük az UNIOban!
Az első hármat finoman szólva letagadta, magyarán hazudott. A negyedik pedig tény. Egy is elég lett volna, hogy elhasaljon. De mi ez az önhittség, hogy el merték indítani? Hülyének néznek mindenkit? Vagy azt hitték, hogy az unióban ugyanaz a mérce mint itthon?
Felolvastad az Orbán narratívát oké, és? :)))) A lényeg ami megtörtént: megbukott Orbán egyik jelöltje, mert nem tudott elég támogatást szerezni... nagy kaland, nem? A vicces, ahogy Orbán kiáll és belemondja a kamerába: a nyugati demokrácia megbukott :)))))))) Szokjad ezt a szóösszetételt: "bukott Orbán" :)))
Ezzel a háttérrel BÁRKI megbukott volna. A román hölgynél elég volt egy zavaros hitelügylet. "a következő kifogásai voltak Lucy Nethsingha bizottsági elnöknek
Trócsányival szemben, amelyet elküldött az Európai Parlament elnöknek
is:
a biztosjelölt több szempontból és tisztán kapcsolatba hozható a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodával,
a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda 2018-as megbízási szerződése Paks II.-vel az Európai Bizottság előtti képviseletre,
a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda társtulajdonosát személyes
tanácsadójának nevezte ki az igazságügyi minisztériumban, amikor még
12,6 százalékos tulajdonrésze volt a cégben,
illetve problémát okozhat Oroszországhoz való kapcsolata, különös
tekintettel arra, hogy igazságügyi minisztersége alatt orosz
gyanúsítottakat adtak ki Moszkvának Amerika helyett."
Soha se mond hogy te vagy az ország! Mert akkor téged fognak lenézni a propagandád jóvoltából. Hogy neked mi a korrupt azt senki nem tudja! "Nem lehet unios biztos!" Na ez az igazi propagandanda nem az, amit az kormányra akasztottál. A bűnözőket az ország ellen acsarkodók között kell keresni. Vannak ott elegen.
A Fidesz rendbeteszi az országot
link