Országjárást tart a Fidesz a szankciók ellen hergelve a bávatagokat, és Szijjártó egy ilyenen adomázott. Például ezt se kellett volna, mert, ha megszavazom a szankciót, akkor nem járom az országot, hogy nem is. Adomázás közben azt mesélte ez a szerencsétlen, hogy egy ponton – hogy melyiken az érdektelen – az uniós tárgyaláson, idézzük a zsenit: “Néhány nyugat-európai kolléga és az Európai Unió főképviselője egy emberként kezdte mondani, hogy ne hazudjak…” (...) Ha egy külügyminiszternek így, szó szerint a képébe mondják, ne hazudj, az a külügyminiszteri pálya véget ért. Egyszer, s mindenkorra. Igaz, Szijjártónak el sem kezdődött, mert amit eddig is művelt, annak ehhez a szakmához az ég egy világon semmi köze nincs. Viszont megint nekünk ég a pofánk." Rezeda: Szijjártó nagyívű pályája
a fide$$ 2 címer állata a birka meg a szarka! Szavazóikat is ebbe a 2 csoportba lehet kategorizálni! Aki lop, mint a szarka az jól él, aki meg csak béget és azt hiszi, hogy ahogy él az jó élet, na az meg a másik. Ha az országban csak ezek maradnak, akkor sanyarú élet jön, mert ezek nem fogják megtermelni a létezéshez szükséges minimumot sem! 1 a szarka nem termel. 2 a birka sem igazán.
A főáros költségvetési folyamatai egyébkébt havonta publikálásra kerülnek, így meglehetősen szánalmas kérdés azt feltenni, hogy "hova tűnt a pénz". Aki ilyet tesz fel, az csak saját tájékozatlanságát igazolja.
Szerinted miféle tartalék lehett ott, ha Tarlós alatt minden évben mínuszos volt a főváros költségvetése? Jelesül az utolsó, regnálása alatt telfogadott 2019.es évben 114 milliárd forint volt terv szerint a folyó költségvetési mínusz, amit 2019 márciusban 137 mrd Ft-ra emeltek. Szerinted ebben milyen tartalék van?
Amikor megkapod a fizetésed, ami mondjuk úgy 500-ezer ft akkor ez a tartalékod is. Jönnek a számlák + költségeid és a következő hónapokat, éveket mindig nullán kezded a kötelezettségeid miatt. A számla jól néz ki akkor amikor a bevételeid érkeznek, csak ez kiürül évről évre a kifizetések miatt. Amikor Budapest 176 milliárdos tartalékáról beszélünk azt is így kell nézni... A városnak soha nem volt és soha nem is lesz ekkora tartaléka, mivel ez teljességgel lehetetlen... Ilyen, hazugságokra épülő trükköket vet be előszeretettel a fidesz... Az alacsonyan iskolázott szavazótábora, ezeket rendre beveszi....
Hát úgy látom te nem csak nyelvtanból voltál 1-es 😁 Ha egy kormány lop le kell váltani. Tökmindegy, hogy milyen politikai beállítottságú. Addíg kell váltogatni amíg nem lesz egy megfelelő. Ennyi. Aki lop azt pedig börtönbe kell zárni. Te látsz jelenleg ilyet az országban? Vannak következmények? Jó ez a rendszer, ha tűri ezt?
Szóval akkor neked még nem volt elég az ország kirablásából, arra szavazol, hogy mégtöbbet lopjanak el, lassan már nem marad semmi, mindent elloptak orbánék, akkor te továbbra is arra voksolsz, hogy lehetőleg majd a levegőt is pénzért vegyed meg tőllük, mert nehogy azt hidd, hogy nem fogják a bőrt is lenyúzni rólunk!!
Pedig már ideje lenne tolvajt váltani ország szinten is, hogy más is tudjon lopni. Igaz Géza?! Látszik Budapest példáján mit lehetne várni azoktól, akik a 176 milliárd tartalékot eltüntették. És nem azért, mert az iparűzési adó megfeleződött, mert a kiesés kisebb volt, ráadásul nagy részét vissza kell osztani a kerületekhez (tehát nem a fővárost érintette). Nem, nem azért tűnt el a 20 milliárd folyó pénzzel együtt a tartalék, mert a bevétel csökkent, hanem mert visznek mindent, mi mozdítható...És Ti ezt az ellenzéket szeretnétek hatalmon látni ország szinten. Akiknek az a szokása, hogy a jobban élő bérből élőt halálra adóztatja, hogy tudjon osztogatni némi segélyt munka nélkül, de egyébként mindent ellopnak amit lehet, csak sokkal kevésbé látványosan, sokkal kevésbé nyíltan megy a buli...De mellette még engem is nyomorban tartottak, mint úgymond jobban kereső bérből élőt.
A cikk megírásakor az esés nem érte el az 1%-ot (az elmúlt másfél havi bő 30%-os emelkedés után), de most már pluszban van a pénteki záráshoz képest is...Viccesek ezek a címek.
Morális ok , hogy szeretetteimet itt hagyom? 50 felett nekiindulni ? Álmok , vágyak , messze a valóságtól. Küszködés , őrlődés a vége , de ezt sosem vallják be Minőségi életre nagyon kevesen számíthatnak, csak azok akik itthon is valamennyire sikeresek ,( tanultak , nyelveket jól beszélnek).
Ne magadból indulj ki, mert aki itthoz luzer, az nagy valószínűséggel kint is az marad. De a kivándorlás legfőképp anyagi és morális okok miatt történik, nem kalandvágyból. Akik kimennek, azoknak a jelentős része kint is marad.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!