"Karácsony szerint megüzenték neki a fideszesek, hogy vonuljon vissza, és akkor nem lesz baj
128-szor megüzenték nekem fideszes fürkészek és portyázók, hogy vonuljak vissza a belpolitikából, és akkor minden rendben lesz.– mondta Karácsony Gergely az Atv Egyenes Beszéd című műsorában arra a kérdésre, hogy igaz-e a pletyka, hogy „Orbán Viktor Budapest ügyében akkor lép le a fékről, ha garanciát ad arra, hogy nem indul el 2022-ben az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjeként.”Karácsony szerint a feltételezés, hogy ezen múlik egy város jövője, abszurd. Egyébként szerinte elmondta már sokszor, de „úgy látszik azon az oldalon nem hiszik el,”Karácsony arról is beszélt, hogy Hollik István fenyegetőzése a Lánchíd átvételéről „vaskos önleleplezés”, ugyanis ebből a kormányzati szándékból szerinte két dolog is kiderül. Az egyik, hogy tulajdonképpen nem is sürgős a kormányzatnak a felújítás, hiszen ha átvennék a hidat, akkor a közbeszerzést leghamarabb fél év múlva tudnák kiírni. A másik, hogy ezek szerint pénz is van a munkálatokra, nem csak az a 6 milliárd, amit a kormányzat a fővárosnak ígért."
Magyarország világörökségei A Világörökség Egyezmény: Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) széles körű szervező munkájának az eredményeképpen 1972. november 16-án Párizsban írták alá: "A világ kulturális és természeti örökségének védelméről" - szóló multilaterális nemzetközi egyezményt, melyhez Magyarország 1985-ben csatlakozott és azt 1985. évi 21. törvényerejű rendelettel kihirdetett. "Budapest a világ egyik legszebb panorámáját nyújtó városa. A világörökségi helyszínhez a budai Várnegyed, a Duna két partja és az Andrássy út tartozik. A Várnegyed keskeny utcáiban gótikus és reneszánsz elemeket magukba foglaló házak láthatók. A Szentháromság téren áll a Mátyás-templom, amit 1250-ben kezdtek építeni. A Duna hídjai közül a legrégebbi és legismertebb a LÁNCHÍD, amit 1839 és 1849 között építettek. Buda és Pest egyesítésének jelképe lett, ami 1873-ban vált hivatalossá....." "AZ ALÁBBI KÖTELEZETTSÉGEK HÁRULNAK AZ EGYEZMÉNY ÁLLAMAIRA: ....A VILÁGÖRÖKSÉG JEGYZÉKBE FELVETT TERÜLETEK, ÉRTÉKEK KIEMELT VÉDELMÉT, MEGŐRZÉSÉT, FENNTARTÁSÁT BIZTOSÍTÓ KÖRNYEZET KIALAKÍTÁSA.... " L: Vagyis az állam feladata a LÁNCHÍD fenntartása :))) De a seggfej fidesz erre nem képes - impotensek
Azon lehet már csodálkozni, hogy egy Pikó vagy egy Szaniszló alkalmatlan polgármesternek, itt a fórumon viszont csupa náluk okosabbaknak csak a propaganda jutott! Ezeknek aztán lehet magyarázni, lehet hogy azt a szintet már tudják, mégis csak a propagandát nyomják. Valószínű az IQ miatt nem alkalmasak vezetőnek. Túl okosak és nem praktikusak, nem korruptak nem lopnak, mert annyira becsületesnek látszanak.
Augusztus 20? Egy budai Szilveszter bármikor lenyomja, hagyjuk már ezt a környezetromboló cirkuszt, idejétmúlt erre kihegyezni egy évfordulót. Szerényen és kreatívan kellene ünnepelni!
A fenenagy nemzeti tüzijátékot majd Lőci profin megcsinálja 6,5 Mrd-ért, ami neki kerül 500 millióba Fidesz mindig bepánikol, ha az ellenzék LOP-STOP-ot indít ellenük. Nagy bukta lesz 2022-ben, lehet majd megint törni zúzni piros-fehér- zöld macskakövekkel.
ez lenne a politikamentes oktatási rendszer?:) Students increasingly reject Swedish language, close to 50% drop in exams over last decade https://yle.fi/uutiset/osasto/news/students_increasingly_reject_swedish_language_close_to_50_drop_in_exams_over_last_decade/10120452 nem is beszélve a "csak akkor lehetsz közszolga ha tudsz svédül" játékról:) ha jól értem még ott is ahol művészet akár egyetlen svéd helyi lakost is találni... a (jobbára svéd származású) finn politikusok előzékenyen képviselik az országban utazgató svéd nemzetiségű finn állampolgárok érdekeit) no és ez az 50%-os bukta arány se rossz:) pedig szép az a svéd nyelv...
inkább a helyén próbálom kezelni és értékelni ez a sztori ugyanis százszor érdekesebb xenosz olvtárs interpretációjánál... https://forum.portfolio.hu/prev/18567/7178368 és persze a te materialista megközelítésednél is https://forum.portfolio.hu/prev/18567/7179130 azt szeretem ebben a finn topic-ban, hogy folyamatosan meglepő és érdekes dolgokba botlok pl. mit szólsz ahhoz, hogy Finnországban kötelezően tanítják az egykori "elnyomók" nyelvét?:) https://en.wikipedia.org/wiki/Mandatory_Swedish akik egyébként már csak a lakosság 5%-át teszik ki, de a svéd származású finneket is beszámítva még ma is meghatározó szerepet játszanak az ország irányításában csak akkor kaphatsz egyetemi diplomát vagy lehetsz közszolga ha megütöd az államilag elvárt svéd nyelvtudás szintjét...
Azért az ellenzék helyében ezt a tüzijáték dolgot biztos 1000-el tolnám, mivel szépen szimbolizálja Orbánék korlátlan uralmát, és kontextusba is lehetne hozni azokkal a milliárdokkal, amiket ellopnak az önkoriktól, de közben a plakátokra is herdálják a milliárdokat teljesen értelmetlenül!
Kedves Gt. Véleményed és foci hasonlatod alapján te olyan "szurkoló" lehetsz, aki csak a NAGY csapatoknak drukkol a sokkal gyengébbek ellen. Mert így biztosabb a győzelem, nem ér csalódás, jobban alszol, te is győztesnek érezheted magad. Te egy Madrid szurkoló vagy, akik egy magyar megyei másodosztályú csapattal játszanak és nyernek 25:0-ra mondjuk. Ráadásul a bíró is kiállított 2 magyar játékost, és a Madrid is lerúgott egyet-kettőt büntetlenül, mert a bíró is velük van. Te akkor is boldogan üvöltöd, hogy NYERTŰŰŰŰNK!!! Meg, hogy KURVA GYENGÉK VAGYTOOOOK!!! amit pl. a fideszhívők is üvöltöznek folyamatosan 10 éve. Mi a "magyar" csapatnak drukkolunk még akkor is, ha nektek ez nem tetszik és ezen gúnyolódtok. Mert mi tudjuk, hogy a becsület az első és nem a hatalom.
Az urizálás, pénz elherálás eredménye! Ideje lenne magába néznie O1G-nek! "Nem csak a fővárosiak, hanem a vidéken élők, sőt a kormánypárti szavazók fele is több pénzt várna a kormánytól a Lánchíd felújítására" – derül ki a Publicus friss felméréséből. "Az a kormánydöntés pedig végképp kiverte a biztosítékot, miszerint az ünnepségek és a tűzijáték korábbi százmilliós nagyságrendű költségét az idén 6,5 milliárdra emelte a kormány. A megkérdezettek 75 százaléka sokallja. Az MSZP-Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció, a Momentum és a Jobbik szavazói 78-91 százalékos arányban utasították el a költekezést, de még a kormánypárti válaszadóknak is csupán a fele örül a nagyszabású ünnepségnek. Kissé meglepő módon a vidékiek még a fővárosiaknál is kevésbé nézik jó szemmel az elszálló költségeket."
vicces dolgokat írnak itt folyamatosan a topik hangadói - kb. úgy lehet összefoglalni amit a topik címe is megfogalmaz: a mérkőzés vége előtt kb. 20 perccel, a biztos vesztésre álló csapat "szurkolói" tajtékozva, zavarodottan, kétségbeesetten ordítozzák be a pálya széléről hogy a vezető csapat az takarodjon, miközben nem veszik észre hogy nemcsak anakronisztikusak, de még sokkal tragkomikusabbak is annál, mint amilyennek akkor látnák magukat kívülről, ha a józan ítélőképességüket még nem vesztették volna el.. hú gyerekek, ez tényleg kurva gyenge (hogy az ultra szurkolókat idézzem, amikor ők nálatok sokkal különb módon, nem a vezető ellenefelet akrják elküldeni az anyjába, hanem - mivel van még realitásérzékük - a saját csapatuk tényleg kurva gyengén teljesítő játékosait és csapatvezetőit)!!! manoka, szerintem hagyd őket hadd hülyítsék csak tpovább egymást a továbbiakban, ezekre kár vesztegetni a szót!
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!