Topiknyitó: Törölt felhasználó 2011. 07. 22. 11:44

\"Az egész ország a bankárvilág kezében van\" - Elkészült a devizahitelesek perirata  

2011, június 16 - 09:06



Periratot készített egy ügyvéd azon devizahiteleseknek, akik kártérítési pert indítanának a hitelező pénzintézetük ellen. A dokumentumot bárki szabadon felhasználhatja.



Periratot készített egy ügyvéd azon devizahiteleseknek, akik kártérítési pert indítanának a hitelező pénzintézetük ellen. A dokumentumot bárki szabadon felhasználhatja.



Kártérítésiperirat-tervezetet készített a devizaadósoknak Léhmann György ügyvéd – írja a Magyar Nemzet. A bárki által szabadon felhasználható dokumentum azoknak kíván segíteni, akik szerint kár érte őket, amikor devizahitelt vettek fel. A szakember a napilapnak elmondta: a perirattal az volt a célja, hogy megvédje az ügyfeleket azoktól az ügyvédektől, akik a nehéz helyzetbe került emberekből próbálnak hasznot húzni. A dokumentumot bárki ingyen megkaphatja és benyújthatja a bírósághoz.



A perirat elsősorban a kölcsönök kamatszámítását kifogásolja. Az ügyvéd szerint a devizahiteleknél a szerződésben foglaltaktól eltérően emelték meg a hitelkamatokat a hitelt nyújtó bankok, ráadásul a feltételeket egyoldalúan módosították.



A perirat egyik alapvetése az, amit Róna Péter közgazdász és a Jobbik is többször hangoztatott. Mint ismeretes, a neves közgazdász a múlt héten a Klubrádióban kijelentette: érdemes volna a svájcifrank-alapú hitelezést hibás termékké nyilvánítani, így az igazságszolgáltatás kártérítést állapíthatna meg a hiteleseknek. „Ahelyett, hogy a bankadón keresztül kiveszik a hasznot a bankok zsebéből, inkább a svájcifrank-hitelesek kártérítését kellene szorgalmazni, akik a kártérítés után át tudnának nyergelni forintalapú hitelezésre” – húzta alá akkor Róna Péter. A Jobbik is úgy látja, hogy nem a hitelfelvevőknek, hanem a hitelintézetnek kell a felelősséget vállalni azért, hogy ezt a hibás terméket a piacra bocsátotta, s tesz több tízezer magyar embert földönfutóvá.



Léhmann György a devizaalapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatban csalás bűncselekményének alapos gyanúja miatt tett feljelentést. A barikád hetilapnak adott interjújában kijelentette: a Fővárosi Bíróságnál tárgyalta volna az ügyet, de egyszerűen kézbe sem hajlandóak venni. Az ügyvéd meggyőződése az, hogy félnek. Azért, mert az egész ország a bankárvilág kezében van. „Azzal viszont senki nem foglalkozik, hogy végső elkeseredettségükben az ablakon ugrálnak ki az adósságrabszolgaságba kergetett emberek” – tette hozzá.



Z. Kárpát Dániel tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: pártja támogatja azokat a pertársaságokat, akik civilként veszik fel a harcot a kereskedelmi bankokkal, annak érdekében, hogy mondja ki valaki azt, hogy ezek a termékek valóban hibásak, használhatatlanok voltak. "Úgy véljük, hogy az Orbán-kormány egyedül fog maradni ezzel a szánalmas csomagjával" - hangsúlyozta a politikus, majd hozzátette: próbaperek már indultak, s első fokon a Fővárosi Bíróság kimondta a szerződések semmisségét.



Az ügyvéddel készült interjút elolvashatják a barikád hetilap legfrissebb, ma megjelent számában.



barikad.hu



Ossza meg Twitter Facebook



Megjelölések: becsapottak, devizahitelesek



§ < Előző bejegyzés



§ Következő bejegyzés >



















































































SEGÍTSÉG A HITELKÁROSULTAKNAK !



§ Küldő: Dr. Szitányi György; dátum: Június 16, 2011; idő: 10:29am



MINDENKINEK, AKI ÉRINTETT!



A Magyar Szociális Fórum Szociális Kerekasztal segítséget ad minden magyar hitelkárosultnak.



Részletek az alábbi címen találhatók. A hivatalos anyag végleges formája ugyanitt lesz megtalálható:



ITT:



link



Kérem, aki tudja, hogyan kell, minden taghoz juttassa el ezt a lehetőséget, mert a csaló bankokat lehetséges helyre tenni, és a kormány aljas, 180 Ft/€ -s átmeneti bevatkozásának következményeitől a hitelkárosultakat megmenteni.



Adjon az Isten szebb jövőt! Kitartás!



Dr. Szitányi GyörgyHozzászólásokDr. Szitányi György 55 perce -től



A végleges periraton még csiszolnak.



Nem ez a lényeg.



A Szociális Kerekasztalnak tagja vagyok, tehát belülről tudom. A perirat végső egyeztetése még egy-két nap lehet.



A lényeg, hogy az általam megadott, itt nem közölt címen, link meg lehet találni folyamatosan mindent.



Egy Pertársaság nevű csoportot hoztunk létre, ebbe kell jelentkezni konkrét adatokkal és legalább egy rövid tényvázlattal.



A tegnap esti megbeszélésről a tájékoztatás itt van:



A Szociális Kerekasztal jogi gyorssegély szolgálatot létesített a hitelkárosultakért



Budapest, 2011. június 16. csütörtök



A Szociális Kerekasztal jogi gyorssegély szolgálatot hozott létre a hitelkárosultak érdekében. Az intézkedést a július 1-én megszűnő kilakoltatási és árverezési tilalommal indokolták, hiszen a hitelesek tömegesen kockáztatják otthonuk és ingatlanjuk elvesztését. A gyorssegély szolgálat címe elérhető az mszfszk.hu honlapon – tudatta csütörtökön a Magyar Szociális Fórum.



Szervezők, közgazdászok és jogászok bevonásával megtartott szerda esti munkamegbeszélésén a Kerekasztal úgy döntött, hogy a hitelkárosultak önszerveződésének megkönnyítése végett olyan hálót létesít, amelynek segítségével a bajba jutottak kapcsolatba tudnak kerülni és információt tudnak cserélni egymással, ezzel pedig meg tudják szervezni közös fellépésüket saját érdekükben.



A Kerekasztal szakértői hangsúlyozták, hogy a bankok érdekközösségével szemben csak komoly társadalmi összefogással lehet a siker reményében fellépni. A szakértők ehhez csak segítséget tudnak nyújtani, az érintett tömeg akaratát azonban nem tudják pótolni, pedig az nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a hitelkárosultak elérjék jogos céljukat.



Róna Péter professzor Oxfordból arról tájékoztatta a Kerekasztalt, hogy ezekben a napokban dolgozza ki a „hibás termékkel” kapcsolatos megközelítésének konkrét részleteit. Mint ismeretes, a közgazdász azt javasolta, hogy a hibás banki termékre alapozva nyújtsanak be közérdekű keresetet, hiszen a hitelfelvevő törlesztő képességének megállapítása egyértelműen a bank feladata, szakmai kötelessége, és a bankok nem terhelhetik a szakmai ismeretekkel nem rendelkező felhasználókra hibás elvégzésének következményeit.



A munkaértekezlet résztvevői összetett kérdésnek vélték a hitelkárosultak jogorvoslását, és úgy vélekedtek, hogy alapos szakmai munka szükséges hozzá. Ahhoz, hogy a hitelkárosultak érdeke érvényre juthasson, nélkülözhetetlen az érintettek társadalmi összefogása és nyomásgyakorlása saját maguk, és egymás érdekében.



Ha a hitelkárosultak igényt tartanak rá, a Szociális Kerekasztal kész megszervezni számukra egy találkozót, amelyen a közvetlenül érintettek dönthetnek arról, hogy mit akarnak tenni - áll az MSZF közleményében. ++++++



Kiadta: MSZF SZK



+36 30 5927371



Már ömlenek a jelentkezések a Pertársasághoz. Kérek mindenkit, jelentkezzetek, mert van megoldás, de ahhoz egyenként jelentlezni kell ebbe a társaságba.


Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2011. 07. 26. 23:07
Előzmény: #318  Törölt felhasználó
#320
Szóval lenne mit tenni szabályozási meg banki részről. De attől még az alap érvényben marad: te vetted fel, neked kell visszafizetni. A fentiek egyébként, ha mind megvalósulnának azért sokkal nagyobb segítséget jelentenének, mint a rém ostoba "árfolyamrögzítés". Persze, az jobban hangzik, jól át lehet verni vele az embereket, akik 3 év múlva hirtelen még nagyobb szarban találják majd magukat...
Törölt felhasználó 2011. 07. 26. 23:06
Előzmény: törölt hozzászólás
#319
Érdemben nem tudsz hozzászólni?
Törölt felhasználó 2011. 07. 26. 23:04
Előzmény: #301  Törölt felhasználó
#318
Conqui:

Az, hogy magasak voltak a Ft kamatok, adottság, tudtuk. Világos, hogy ez tette vonzóvá a devizahitelt, de ettől még nem mentesülsz a felelősség alól. Ha a tőzsdén 1-3 BVPS-s papírok forognak több ezer Ft-os áron, attól még nem kell másnak kifizetnie a bukóját annak, aki 500 Ft-on Nutexet vett, mert az "olcsó" volt...

Itt sincs ez másként. A tömeges jelleg a bankok és az állam felelősségét is előhívta, és nyilvánvalóan kezelniük kell a problémát, de ez nem ment fel az egyéni bukód alól.

Ahogy 2 éve is írtam:
- Az egyoldalú szerződésmódosítást nem kéne hagyni. Ezt kis részben megoldották.
- A kamatpolitikának átláthatónak és előre rögzítettnek kell lennie - ebben nem történt előrelépés.
- A devizahiteleknél nem kéne engedni, hogy a tőke- és kamatfizetésen felüli költségelemek devizában legyenek denominálva - nem történt előrelépés.
- Sőt, a költségelemeket eleve felül kellene vizsgálni és maximálni (nonszensz az évi 2%-os tőkearányos kezelési költség és indokolatlanul sok a vételi/eladási spread is, a devizahitelesnek ez a két legfontosabb plusz terhe a tőke- és kamattörlesztésen felül).
- A szerződésmódosítást meg kell könnyíteni - ez részben megtörtént.
- A kiváltást, bankváltást meg kell könnyíteni (nonszensz a teljes tőketartozásra bukott vételi/eladási spread, amit még egy 10%-os árfolyamveszteség tartalékkal meg is toldanak, mindez a szerződésmódosítás/végtörlesztés, ill. az új banknál a belépés minden költsége mellett!). - Ebből szinte semmi nem valósult meg, pedig ez lenne a legfontosabb (sokkal többet érne, mint az agyament kamu árfolyamrögzítés).
- Az előtörlesztést is megkönnyíteni - ez részben megvalósult (lásd pl. középárfolyam alkalmazása, de szerződésmódosítási díj azt hiszem még mindig van).

Szóval lenne még mit tenni szabályozási meg banki részről. De attől még az alap érvényben marad: te vetted fel, neked kell visszafizetni. A fentiek egyébként, ha mind megvalósulnának azért sokkal nagyobb segítséget jelentenének, mint a rém ostoba "árfolyamrögzítés". Persze, az jobban hangzik, jól át lehet verni vele az embereket, akik 3 év múlva hirtelen még nagyobb szarban találják majd magukat...
Törölt felhasználó 2011. 07. 26. 22:57
Előzmény: #301  Törölt felhasználó
#317
Conqui:

Az, hogy magasak voltak a Ft kamatok, adottság, tudtuk. Világos, hogy ez tette vonzóvá a devizahitelt, de ettől még nem mentesülsz a felelősség alól. Ha a tőzsdén 1-3 BVPS-s papírok forognak több ezer Ft-os áron, attól még nem kell másnak kifizetnie a bukóját annak, aki 500 Ft-on Nutexet vett, mert az "olcsó" volt...

Itt sincs ez másként. A tömeges jelleg a bankok és az állam felelősségét is előhívta, és nyilvánvalóan kezelniük kell a problémát, de ez nem ment fel az egyéni bukód alól.

Ahogy 2 éve is írtam:
- Az egyoldalú szerződésmódosítást nem kéne hagyni. Ezt kis részben megoldották.
- A kamatpolitikának átláthatónak és előre rögzítettnek kell lennie - ebben nem történt előrelépés.
- A devizahiteleknél nem kéne engedni, hogy a tőke- és kamatfizetésen felüli költségelemek devizában legyenek denominálva - nem történt előrelépés.
- Sőt, a költségelemeket eleve felül kellene vizsgálni és maximálni (nonszensz az évi 2%-os tőkearányos kezelési költség és indokolatlanul sok a vételi/eladási spread is, a devizahitelesnek ez a két legfontosabb plusz terhe a tőke- és kamattörlesztésen felül).
- A szerződésmódosítást meg kell könnyíteni - ez részben megtörtént.
- A kiváltást, bankváltást meg kell könnyíteni (nonszensz a teljes tőketartozásra bukott vételi/eladási spread, amit még egy 10%-os árfolyamveszteség tartalékkal meg is toldanak, mindez a szerződésmódosítás/végtörlesztés, ill. az új banknál a belépés minden költsége mellett!). - Ebből szinte semmi nem valósult meg, pedig ez lenne a legfontosabb (sokkal többet érne, mint az agyament kamu árfolyamrögzítés).
- Az előtörlesztést is megkönnyíteni - ez részben megvalósult (lásd pl. középárfolyam alkalmazása, de szerződésmódosítási díj azt hiszem még mindig van).


Törölt felhasználó 2011. 07. 26. 22:42
Törölt hozzászólás
#316
Törölt felhasználó 2011. 07. 26. 22:37
Előzmény: #309  Törölt felhasználó
#315
Rider, végre egy értelmes hozzászólás (a többi tiéd is az) a topicban:

"Merhogy ez nem kétszereplős játék, ami megy a levesbe, azt nem a bankok nyerik meg."

Ezt aztán írhatod itt, ahol a felelősségáthárításon túl már összeesküvés-elméleteket is gyártottak a mocskos bankokról.
Törölt felhasználó 2011. 07. 26. 22:35
Előzmény: #311  Törölt felhasználó
#314
Akkor miért vesz olyan terméket, amihez nem ért? Én pl. nem kérem meg otthon az asszonyt, hogy vágja ki az anyajegyeket a hátamról, mert egyikünk sem ért hozzá.
Törölt felhasználó 2011. 07. 26. 22:34
Előzmény: #309  Törölt felhasználó
#313
Jól írtad,orbitális hiba volt engedélyezni a devizahitelezést magyarországon. Vannak megfelelő pénzügyi,gazdasági szakemberek az ország élén,akik láthatták hogy egy nagyobb árfolyamelmozdulást nem bír el a gombokért dolgozó magyar hiteles. Egyszerűen letiltják a dev.hitelt és kész. Ez lett volna a dolguk,ezért ülnek ott nem gyenge fizukért,de hát ezt is elb.szták. Miért nem lepődök meg,nem értem.
Törölt felhasználó 2011. 07. 26. 22:24
Előzmény: #310  Törölt felhasználó
#312
Kár, hogy csak eddig terjedt a reakciód...
Törölt felhasználó 2011. 07. 26. 22:20
Előzmény: #307  Törölt felhasználó
#311
Rendben,akkor szólni kell a devizahiteleseknek hogy zárják a pozijukat mielőtt baj lesz. Ezzel csak egy baj van. A hitelesek java része nem érti mit jelent ez.Ugyanis többségük azt sem tudja mi a devizakereszt, pénzügyi ismeretek terén eléggé el vannak maradva,ugyanis a magyarországi átlagfizetésből megspórolt összeg befektetéséhez nem kell túl magas iskolai végzettség. 40-50 éve arra koncentrálnak hogy hó végén legyen mit zabálni.
Törölt felhasználó 2011. 07. 26. 22:14
Előzmény: #301  Törölt felhasználó
#310
Conqui:

"Persze, hogy a személyes érintettség is meghatározza az álláspontomat"

Akkor - sok egyetértés mellett - bizonyára ez egy különbség közöttünk: számomra a tőzsde legfontosabb tanítása az, hogy az álláspontomat függetlenítsem a pozimtól. Ez a legnehezebb és a legfontosabb dolog a tőzsdén - és szerintem mindenhol máshol is - szvsz. Nekem sem megy mindig, de folyton erre törekszem.
Törölt felhasználó 2011. 07. 26. 22:13
Előzmény: #308  Törölt felhasználó
#309
Sajnálom, aki beszívta az egészet. Sajnálom az országot, orbitális hiba volt kis piti halandóknak jen meg chf hiteleket engedélyezni.
Az ország árfolymabuktáján, ami chf - en per pill. pár ezer milliárd huf, meg lehetne többszörözni pl. a jelenlegi össz. autópályahosszt. Lélegeztetőgépre már át sem merem számolni.
Tehát az egyént sajnálom, bár kárhoztatom, emellett rendszerszinten tényleg sírni kéne, akkora a pénzszivattyú a semmibe. Merhogy ez nem kétszereplős játék, ami megy a levesbe, azt nem a bankok nyerik meg.
Törölt felhasználó 2011. 07. 26. 22:10
Előzmény: #302  Törölt felhasználó
#308
Az agymenek nem vártak ilyen erős CHF-et. Ahogy senki sem. De éves 1 vagy 2 %kal kisebb kamatért pl miért kell a takinéniek jpy hitelt felvenni, amikor én a tőzsdén csak opcikkal mertem spekizni jenben ? Persze mert ráerőszakolták. De amikor árfolyamnyerője volt, akkor nem csengetett a bankban, hogy visszatenné rosszabb időkre. Ahogy sok évig a chf hiteleknél is mosolygás volt, 20-30 huf-fal a folyósításnál alacsonyabb árfolyamok mellett.
Törölt felhasználó 2011. 07. 26. 22:07
Előzmény: #302  Törölt felhasználó
#307
Tévedsz ti-rex. Nem vagyok utólag okos. Ugyanis nem azt mondom, hogy minek vette fel. Én se tudtam mennyi lesz. Sőt, nekem is volt/van is devizahitelem. (futott is már ki, váltottam is át és van CHF és EUR hitelem most is).

Csak hogy én nem hárítom át saját döntésem felelősségét másra. Ahogy a tőzsdén is inkább zárom a szar pozit és LEVONOM a tanulságokat, nem ülök a növekvő bukón és egyre frusztráltabban reménykedek és másra mutatok...

A jövőt én sem tudom, de felelőséggel döntök a jelenben és tanulok a múltból. Mert hibázni is szoktam.
Törölt felhasználó 2011. 07. 26. 22:06
Előzmény: #305  Törölt felhasználó
#306
Hát a 270-315 közötti EUR hitelfolyósításokkal mi a helyzet? Mi legyen az árfolyamnyerőkkel? Be a közösbe??
Törölt felhasználó 2011. 07. 26. 22:06
Előzmény: #304  Törölt felhasználó
#305
Vagy a HF hiteleseknek, kamatvisszatérítés címén?
Törölt felhasználó 2011. 07. 26. 22:05
Előzmény: #302  Törölt felhasználó
#304
Esetleg aki a sok évvel ezelőtt 170-180 körül felvett hitelén árfolyamnyerővel törlesztett, azoktól nem kéne elkonfiskálni az akkori profitot és továbbpasszolni a mínuszos tömegeknek?
Törölt felhasználó 2011. 07. 26. 22:04
Előzmény: #301  Törölt felhasználó
#303
Minden tiszteletem a tudatlan lelkiszegényeké, de ez a tőzsdei "beragadt speki" egy nagyon jó példa. Említette már valaki az bankoknak azt a pár évvel ezelőtti "görénységét", hogy akár kényszerből is előírta ügyfeleknek, hogy akkor enged bármilyen változtatást a szerződésekben, ha chf hitelből HUF, de min. EUR hitelbe lépnek szerződnek át?? Milyen rosszul festett, hogy 190-200 körül, meg 1,40-1,50 eur/chf körül esetleg be kell nyelni a buktát. Most milyen jól nézne ki egy 1,50-ös eur/chf eladás, vagy egy 190-es huf hitelbe ülés. Érdekes erről senki nem ír. Nyilván ott és akkor a brutál magas bankközi chf felárak (helyesebben a bankközi piac és így a chf források lefagyása) volt a mögöttes, de eredmény szempontjából mindegy.
Törölt felhasználó 2011. 07. 26. 21:58
Előzmény: #300  Törölt felhasználó
#302
Bírom hogy utólag milyen okosak a tőzsdével foglalkozó agymenek,akik előre látták hogy szárnyalni fog a svájci frank. Most szépen beírhatják egyenként hogy öt év múlva mennyi lesz egy otp részvény aztán majd megnézzük hányan találták el! )))
Törölt felhasználó 2011. 07. 26. 21:56
Előzmény: #298  Törölt felhasználó
#301
Pénznyelővel e kérdésben vitázni olyan mint a squash: akármilyen szögből, akármilyen erővel ütöd meg a labdát a falról mindig visszajön.

Tudod, hogy itt a fórumon számtalan dologban egyetértettünk és - vélem azt - még sokban egyet is fogunk. Ez azonban kivétel.
Persze, hogy a személyes érintettség is meghatározza az álláspontomat, ugyanakkor a jogban eltöltött 25 év, az általános jogelvek alkotta un. természet-jog rendszer sem tesz lehetővé számomra más megközelitést; a kialakult helyzetért közös a felelősség.
Az államé (kormányé), mert ész nélkül költekezve hatalmas hiányt halmozott fel, amelynek következménye volt a magas jegybanki alapkamat ergo a magas banki forintos hitelkamatok.(Ez persze ennél árnyaltabb, hiszen anno számtalanszor magam is szidtam a jegybankot (Járait), miért kell feltétlenül olyan magasan tartani az alapkamatot, amelynek érzésem szerint politikai szinezete is volt)
A bankoké - ezt már ebben a topicban többször leirtam nem ismétlem.
Végül az állampolgáré, aki nem gondolt arra, hogy a 150 Ft-os CHF-ből, ergo a havi törlesztőrészletéből lehet akár a duplája is. Miért is nem? Mert az előző két szereplő sem. Pedig náluk a pénzügyi szakma krémje elemezgette a jövőt.
Kell vállalni a kockázat következményét?Igen. Az ésszerű kockázatét. De vajon nekem kell vállalni a bankok felelőtlen hitelkihelyezéséből származo világméretü pénzügyi válság következményeit is.
Ezt ugye te sem gondolod komolyan...

Topik gazda

koborvillam
1 1 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek