Nem is kell stokin kommentálni.
megkértem, hogy ott ne idézgessenek,az a csapat teljesen kiesett a pikszisből.
Nincs egy ember onnan, aki vette volna 270től felfele. Szegény Bendegúzt sajnálom. Annyira kiábrándították a papírból, hogy mindössze egy darabja van. Pedig még a házukat is eladta volna ezért a papírért 10Knál, 6Knál.
Mára már egy papír is sok neki.
A többiek feljebbről vannak beragadva, Te vettél egyedül velem együtt, onnan.
Erős volt a ledumálás abban a fórumban, ott nem csak Ex volt, hanem AL is, aki tekintély volt az emberek szemében, és ha már két régi motoros mondja, hogy ebből csőd és einstand lesz, még 400at sem éri el, meg mogyorózhatnak ha 500lesz.
Akkor elhiszik a fanok.
Ezzel sincs baj, csak utólag ne károgjon aki kimaradt. Második körben pláne. De hogy a csőd dumálok hogy tudnak még mindig írni egy árfolyam duplázásra, hogy mindenkit beragasztottunk aki 500tól vette le, ezt nem fogom fel.

E-STAR