Az alkotmányból kiirtani a magántulajdon védelméhez még a saját szabályaikat is meghágja a Fidesz frakció:
"Elsőre nem ment át Lázár János alkotmánymódosítási javaslatának hétfőn elfogadott változata a parlamentben. A gépi szavazás adatai szerint csak a jelen lévő képviselők 66,5 százaléka támogatta"
"A parlamentben gyakran előfordul, hogy képviselők a gép hibája miatt nem tudnak szavazni. Ilyenkor általában automatikusan beszámítják a szóban közölt szavazataikat. A problémát most az jelentette, hogy erre már csak a határozat kihirdetése után került sor, márpedig kihirdetett határozatot a házszabály szerint utólag nem lehet megváltoztatni. A házbizottság ennek ellenére módosította az eredményt." link
Mint már írtam, nem igaz hogy abban a tetves pártban nincs senki aki az ilyen dolgok ellen szót emelne. Vagyis van 1-2 de az édeskevés. A frakció több mint felének fel kellene lázadnia s elmeszelni a hasonló szemétségeket. Ilyen szar alakok ülnének ott? Talpnyalók gyülekezete akik várják a leeső csontokat a vezírek asztaláról? Gyakorlatilag hozzá nem értő emberek és seggnyalóik gyülekezete vezeti az országot, pár ember kivételével. Semmihez se értenek, a versenyszférában már rég éhenhaltak volna, közmunkában vághatnák a füvet az árokparton. És ott pöffeszkednek, dől a lé mindenhonna, s ezért csak úgy kell szavazni ahogy a központi bizottsáv kiadja. Saját gondolat nuku. Szánalmas..
“Délután megálmodja a dolgot Orbán, másnap megszavazzák” – Rodics Katalin környezetvédelemről és földrablásról
rodics
Rodics Katalin a hazai környezetvédelmi szakma meghatározó személyisége, az államigazgatásban eltöltött évtizedek után jelenleg a Greenpeace mezőgazdasági felelőseként dolgozik. Interjúnkban arról kérdeztük, hogy miként építette le a rendszer a környezetvédelmet, miért siet a kormány az állami földeladásokkal, és hogyan szennyezik be link
A hozzá hű földtulajdonosi réteget Orbán az állami földekből hizlalja fel. Tízmillió ember érdeke áll szemben pár tőkeerős földesúr érdekével. A frissen végzett nyakkendős földművesek hálózatai vihetik el az állami földek legjavát. A nagyhalak játszmájában Mészáros Lőrinc vihet sokat, a legnagyobb cápa viszont nem kaphat az állami vagyonból. Az állami földvagyonnak az oligarchákhoz játszásával bebetonozza a döbrögik uralmát és az elszegényedést vidéken a kormány. A gazdákat pajzsként használják a kormányzati kommunikációban, miközben csúnyán átverik őket. link
A Várkertbazár és az MTK-stadion mellett már a közvilágítás korszerűsítésében is egyre otthonosabban mozog a Paár Attilához köthető cégcsoport: miután megvették Orbán Viktor vejétől, Tiborcz Istvántól a "LED-es" céget, a kezdeti lendületvesztés után az Elios újra magára talált. link
Alapból jó lehet Mészáros Lőrincnek lenni, az ember sok pénzhez jut hozzá becsületes munkával. Mészáros és családja sok földhöz is jutott a nagy kormányzati földosztogatások során, most az RTL Klub Híradója kiszúrta a felcsúti polgármesteri hivatalban, hogy beesett a tarsolyba még egy parcella. Egy 18 hektáros alcsútdobozi földdarab bérleti joga lett az övék.
Fejér megyében már korábban is megszerezték mintegy 1300 hektár föld bérleti jogát. A mostani friss pályázat nyertese amúgy Mészáros Beatrix, a felcsúti polgármester lánya, aki a Nemzeti Földalap szerint egyedüli pályázó volt. link
Bakker, eddig úgy tudtam, hogy a TAO az állandóan mozgó és szakadatlanul változó valóság, olyan kozmikus folyamat, amelyben minden dolog benne foglaltatik. A tao a világ ősoka, ősprincípiuma, belőle keletkezett minden létező élő és élettelen. A taoista bölcs olyan valaki, aki „úszik a tao áramlásában”.
Hát miket kell még megtudnom....:((
A fityesz mán ezt is ellopja? Én a Feri völgyhídjánál lemaradtam. Azóta nem követem a ki mit el a politikában témakört. Szvsz nem is érdemes. link
V. kerületi ingatlanügy: meditációval spórolhatnak 5 millióért 60-at
Az égvilágon semmi se változott az V. kerületben, csak egy ideig szünetelt az önkormányzati ingatlanok szétlopása
– mondta az Indexnek Juhász Péter, az Együtt politikusa, aki tavaly óriási botrányt kavart a Belváros ingatlanügyei miatt.
Juhász szerint az önkormányzat egy újabb, szerinte gyanús ügyletet hagyott jóvá a közelmúltban. A belvárosi önkormányzat pályázaton kívül bérbe adott a Parlamenttől néhány száz méterre egy 840 négyzetméteres ingatlanegyüttest, amit most, alig félévnyi bérlet után 65 millióval olcsóbban vehet meg az eddigi bérlő. link
Törölt felhasználó2015. 10. 26. 10:20
#2550
Földesúr válhat Mészáros Lőrincből
KaG, 2015. október 26., hétfő 07:50, frissítve: hétfő 09:22
Kisparasztból igazi földesúrrá válhat Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester. link
link
a fő'g@ci' szerint a TAO trükközős sportámogatási pénz nem közpénz!
akkor miért állitják az ellenkezőjét, hogy a zemberek által megtermelt bér után fizetett MNYP tagdíj - melynek odafizetéséről a zemberek döntöttek - az a fülkések szerint közpénz...???
sztem teljesen ugyanaz a helyzet itt TAO ott TB pénzről mondott le az állam!!!
a fülkések 'jogalkalmazása' szerint itt nem közpénz-ott közpénz...gratulálok
AMIBŐL SPORTOT ŰZNEK – "FELCSÚT AZ EGÉSZ RENDSZER MÉREGFOGA"
Jelentős korrupciós kockázatot hordoz a magyar sportban a TAO támogatási rendszer, bizonyos stadionépítéseket pedig csak politikai kapcsolatok magyarázhatnak – áll a Transparency International Magyarország (TI) friss tanulmányában. link
Lézerjani maga az ügyész (a vádló), és a bíró is egyszemélyben:
"Lázár kitart amellett, hogy az Ökotárs bűnös
Nem hisz a miniszter az adóhatóságnak: hiába zárták le bűncselekmény hiányában a norvég pénzeket elosztó alapítvány elleni nyomozást, neki továbbra is "meggyőződése", hogy az Ökotárs törvénytelenül működik. "
Lézerjani maga az ügyész (a vádló), és a bíró is egyszemélyben:
"Lázár kitart amellett, hogy az Ökotárs bűnös
Nem hisz a miniszter az adóhatóságnak: hiába zárták le bűncselekmény hiányában a norvég pénzeket elosztó alapítvány elleni nyomozást, neki továbbra is "meggyőződése", hogy az Ökotárs törvénytelenül működik. "
... és ott ül az interpoll által kőrözött Hernádival link
kiderült, hogy a Hernádi kamu feljelentője (akivel el akarja kerültetni a nemzetközi felelőségre vonást) nem sértettje az ügynek :)))
Fidesz-közeli műértők irányítják az MNB 30 milliárdos műkincsvásárlási programját
Négy év alatt 30 milliárd forintos keretösszeget költhet el műkincsvásárlásra a Magyar Nemzeti Bank, amely programból régi fideszesek és állami vezetők juttatására is marad pénz. Az értékbecslő szakma elitje pedig szokatlan módon társadalmi munkában dolgozik. A Nemzeti Értéktár Program titkai. link
Nálam ez is a bűnöző kategória. Megint megelőzte az mszp-t a kérdés beadásban egy magánszemély, aki természetesen nem kötődik a fideszhez, csak érdekli a téma. És hát az általa beadott kérdés is szar, csak azt szolgálja, hogy megint időt nyerjen a fideszes rablóbanda :
A nyilvántartás szerint az elsőként érkezett kérdés Simonné Gercsényi Gabriella magánszemélyé, és úgy hangzik: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap zárva tarthassanak?".
Az utolsó fillért is elköltötték a magánnyugdíjpénzekből
Elfogadta az Országgyűlés az adósságcsökkentő alap 2011 és 2015 közötti beszámolóit, írja a napi.hu. Ebben szerepelt a magánnyugdíjpénztárakból szerzet vagyon története is, a 3000 milliárd forint a legjobb helyekre került.
2017 milliárd közvetlen államadósság-csökkentésre,
459 milliárd költségvetési befizetésekre,
264 milliárdstratégiailag fontos cégek értékpapírjainak megvételére,
231 milliárd reálhozam és tagi hozzájárulás kifizetésre ment.
Nyíltan Tolvaj Bűnöző a Fidesz frakció
"Elsőre nem ment át Lázár János alkotmánymódosítási javaslatának hétfőn elfogadott változata a parlamentben. A gépi szavazás adatai szerint csak a jelen lévő képviselők 66,5 százaléka támogatta"
"A parlamentben gyakran előfordul, hogy képviselők a gép hibája miatt nem tudnak szavazni. Ilyenkor általában automatikusan beszámítják a szóban közölt szavazataikat. A problémát most az jelentette, hogy erre már csak a határozat kihirdetése után került sor, márpedig kihirdetett határozatot a házszabály szerint utólag nem lehet megváltoztatni. A házbizottság ennek ellenére módosította az eredményt." link