Topiknyitó: watson 2010. 11. 10. 12:58

Nyíltan Tolvaj Bűnöző a Fidesz frakció  

Az alkotmányból kiirtani a magántulajdon védelméhez még a saját szabályaikat is meghágja a Fidesz frakció:



"Elsőre nem ment át Lázár János alkotmánymódosítási javaslatának hétfőn elfogadott változata a parlamentben. A gépi szavazás adatai szerint csak a jelen lévő képviselők 66,5 százaléka támogatta"



"A parlamentben gyakran előfordul, hogy képviselők a gép hibája miatt nem tudnak szavazni. Ilyenkor általában automatikusan beszámítják a szóban közölt szavazataikat. A problémát most az jelentette, hogy erre már csak a határozat kihirdetése után került sor, márpedig kihirdetett határozatot a házszabály szerint utólag nem lehet megváltoztatni. A házbizottság ennek ellenére módosította az eredményt." link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2015. 10. 06. 17:59
Előzmény: #2519  Törölt felhasználó
#2520
A Parlamentben a mezőgazdasági bizottság hallgatta meg Lázár Jánost az állami földek privatizációja miatt. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ekkor mondta, hogy

„eladtuk az összes mezőgazdasági cégünket, rég túl vagyunk a gazdálkodáson. Nem csinálja a magyar állam. Miért? Mert nem tudott gazdálkodni. Mert szétlopták, ellopták és szétcsalták az állami mezőgazdaság cégeket. Kinek kell ez a világ? Nem hiszem, hogy bármelyikük is ezt akarja, hogy ezen a pár százezer hektárom elkezdjünk gazdálkodni, és amikor szocialista kormány van, akkor a szocialista menedzsment lopja szét, amikor fideszes kormány van, akkor a fideszes menedzsment lopja szét.”
link
Törölt felhasználó 2015. 10. 06. 10:26
Előzmény: #2518  Törölt felhasználó
#2519
Ángyán: Ne szépítsünk, ez egy földrablás
link
Törölt felhasználó 2015. 10. 01. 18:50
Előzmény: #2514  kimpaa
#2518
Mindenki szétlopta már magát infó?
watson
watson 2015. 09. 03. 20:26
Előzmény: #2513  Törölt felhasználó
#2517
Ezt ígérte Viktor 2010-ben és ma: link
kimpaa
kimpaa 2015. 09. 03. 18:28
Előzmény: #2515  remete53
#2516
Sajnos a realitást írom. Söpredék ez a banda is. Kehet foghatnak gyurcsánnyal, mint a tolvaj a rablóval
remete53 2015. 09. 03. 18:27
Előzmény: #2514  kimpaa
#2515
Hihetetlen, hogy milyen sötét vagy!
kimpaa
kimpaa 2015. 09. 03. 18:15
Előzmény: #2512  watson
#2514
Szemét mocsok egy rendszer ez is, tolvajbanda kormányoz megint. A menekülteket se engedik tovább, mert azzal is nő a feszültség, másról ír a sajtó, nem a lopásokról.
Csak sajnos nincs senki akit lehetne választani, a másik oldal is szar.
Hihetetlen hogy ilyen aljaemberek kormányozzák ezt az országot.
Törölt felhasználó 2015. 09. 03. 17:56
Előzmény: #2509  Törölt felhasználó
#2513
watson
watson 2015. 09. 02. 11:04
Előzmény: #2511  watson
#2512
Menekült kérdés mellett tessék figyelni hogy néhány tolvaj roma (Viktor és Flórián) hogyan hordja szét az országot: link
"Akadtak olyan esti évfolyamok, ahova a vizsgálatkor egyetlen tanuló sem járt, ennek ellenére az osztálynaplóba „beírták és igazolták a megtartott órákat""
watson
watson 2015. 09. 01. 22:16
Előzmény: #2509  Törölt felhasználó
#2511
Rogán nem szeretne Egyesült Európai Kalifátusokban élni.
Ugye szerinted is attól fél, hogy ott a tolvajoknak levágnák a kezét? link

:D :D :D
MKY 2015. 08. 27. 13:33
Előzmény: #2508  watson
#2510
Töröcskei Orbán egyik bizalmi embere!!! Nagyon jól tudta Orban , hogy miért szállt be az állam tőkeemeléssel a Széchenyi Bankba.
Törölt felhasználó 2015. 08. 27. 12:45
Előzmény: #2508  watson
#2509
watson
watson 2015. 08. 23. 11:17
Előzmény: #2506  watson
#2508
Gazdaság iránt érdeklődőkek:
A tolvaj Orbánkormány hogyan lopott Töröcskei István köztörvényes bűnöző segítségével:
link
Törölt felhasználó 2015. 08. 13. 22:08
Előzmény: #2506  watson
#2507
Miért, nem lehet leírni, hogy magyar nép?
Kímélj meg a krétás emberkétől.
watson
watson 2015. 08. 13. 21:40
Előzmény: #2505  Törölt felhasználó
#2506
Ha már viccelsz Te mint magyar nép, hát legyen:
Miért krétázhat Deutsch Tamás a járdára? ;)
link

Törölt felhasználó 2015. 08. 13. 21:08
Előzmény: #2504  Törölt felhasználó
#2505
A fidesztől elpártolt szavazók csoda folytán a jobbikkal szimpatizálnak. Esterházy úr nem ért a politikához, azért nem őt és a hozzá hasonlókat válassza az a "tudatlan", önmagukat sajnáló populista magyar nép. A bűnük: nem liberálisak. De nincs diktatúra és nem fasiszta állam. Köszönjük Esterházy úr, hogy van még pozitívum az értékelésében.
Köszönet Macinak is, hogy figyelmesen olvas.
Törölt felhasználó 2015. 08. 13. 18:51
Előzmény: #2503  kimpaa
#2504
Az Orbán-rezsim káros Magyarországra - jelentette ki a Freitagnak adott interjúban Esterházy Péter. Az író szerint Magyarországon korlátozzák a sajtószabadságot, a hatalmi ágak szétválasztása nem megfelelő, a közszolgálati médiumok pedig a kormány szócsöveként működnek. Ennek ellenére az ország nem diktatúra és nem is fasiszta állam - de azt is leszögezi, hogy nem is liberális.

Az író szerint Orbán Viktor a 80-as évek végén egy szimpatikus fiatalember volt, akinek lendülete reményt keltett az emberekben. Ez 1993-ban változott Antall József halálával, Orbán ekkor jött rá, hogy magyar politikai palettáról hiányzik egy modern jobboldali párt. Esterházy úgy látja: nem lett volna rossz, ha Orbán ezt a lyukat egy nyugati mintára létrehozott konzervatív vagy liberális párttal tömte volna, ehelyett a populista utat választotta. Ennek kulcsa pedig a magyarok régi beidegződése, az áldozatszerep megélése - szögezte le az író, aki hozzátette: a magyarok szívesen sajnálják önmagukat, Orbán pedig megerősíti őket ebben. Esterházy magyarázata szerint a stratégia mindig ugyanaz, legyen szó a halálbüntetés bevezetéséről, a migránsokkal kapcsolatos nemzeti konzultációról, a felelősség felvállalása helyett a félelmeket piszkálja fel a kormányfő.

Olyannyira rossz véleménnyel van Orbánról, hogy egy esetleges eszmecserét sem tart lehetségesnek, mivel hiányzik a közös nyelv. Esterházy kemény szavakkal illeti a kormány brüsszeli politikáját is: megítélése szerint a magyarok reggel fintorognak Brüsszel miatt, délután pedig már azt lesik, hogy az uniós pénz megérkezett-e.

Valami nagyon szomorú és szerencsétlen dolog történik az országban - mondta a Jobbik kapcsán az író, aki nehezményezi, hogy a Fidesztől elfordult körülbelül 1 millió szavazó egy része a Jobbikkal szimpatizál. A szélsőséges párt sikerének titkát abban látja, hogy a Jobbik az egyetlen párt, amely még patyolattiszta és ahogyan több európai szélsőjobboldali párt, a Jobbik is új arculatra váltott: Vona Gábor cicával a karjában áll a kamerák elé.
kimpaa
kimpaa 2015. 08. 13. 18:05
Előzmény: #2500  watson
#2503
Sietnek mert érzik hogy ég a talaj a lábuk alatt, 2018-ban esetleg már nem ők lesznek..
kimpaa
kimpaa 2015. 08. 13. 18:04
Előzmény: #2499  kismarton
#2502
Csessze meg hogy ezt nem lehet sehogyan sem megakasztani. Rohadtak.
A másik most az olimpiázósdi. Az se kell, az összes veszteséges volt eddig. Áfacsalások, közpénzmutyi, Eu-s források elherdálása. Lenne itt pénz bőven a fontosabb dolgokra.
sanka 2015. 08. 13. 17:44
Előzmény: #2500  watson
#2501
"megpályáztassuk"
Ja, kiosztása a haveroknak.

Topik gazda

watson
watson
3 5 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek