Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.
Épp ez volt a trükk benne, jó jelentés után 9965-nél én is azt vártam, hogy most már hamarosan nekifut a lélektani 10K-nak. Persze utólag már rengeteg ilyen példát fel tudunk hozni (pl. 2021 novemberében sorra jöttek a jó jelentések, majd beverték az összes blue-t).
Ha az ember előre tudná mikor kell mindent eladni és venni az szuper jó lenne. Én több ezret adtam el a maximumon TL39-et, 1600 fölött amit 800-900 között vettem, sőt volt 500 alatt is. Ennek egy részét később 41-re forgattam be, úgyhogy most benne vagyok rendesen, de nekem volt már ilyen és amúgy sem ettől függ a sorsom, persze nem szeretném elbukni a nyereségemet, mert a tőkét azt semmiképp nem tudnám.
Igazam lett a beírásomkor a nagy piros gyertyával. Szerintem visszanéz kis időre a 9600-ra de ott ismét megjelenik a nagy eladó és meglátjuk ki lesz az erősebb.
ez most 19re lapot...ha van felesleges pénzed veszel tl certit..:_)) vagy jön avgy nem ennyi...leirod ha nem ha meg igen gyors pénz lehet 9200 is ma meg 9600 is..
Richter topik