Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.
Erste kommentár Hosszú idő után megjelent a magyar piacon egy vezető, mégpedig a Richter. Igaz, az elmúlt hónapokban már néha új csúcsra tört, amibe számtalanszor bele is halt, de most hatalmas forgalommal emelkedett igencsak nagyot. Ez azt jelenti, hogy a kitörés nagy valószínűséggel igazi, s egy hosszabb emelkedés vette kezdetét a tegnapi napon. Ha az okokat nézzük, az igencsak szimpla. Nevezetesen az Abbvie vezére a korábbi 2,5-3 milliárd dollárról 4 milliárdra emelte meg a cariprazine csúcsértékesítésre vonatkozó előrejelzését. Ez pedig néhány, talán 4-5 évig mintegy 200-250 millió dollárral magasabb bevételt és eredményt (nincs további kapcsolódó költség) jelent a Richter számára. Így ez a kijelentés – durva számítás szerint – mintegy 1.000 forintot jelenthet a Richter értékében (nettó jelenérték). Így a tegnapi kevesebb mint 500 forintos száguldás csak a kezdet lehetett. Persze az érték attól is függ, hogy mennyire diszkontáljuk a vezér szavait, aki néhány hónapja még olyan számokat mondott, ami 2,5-3 milliárd dolláros csúcsértékesítést sugallt. A fenti kalkulációban nem diszkontáltuk a vezető szavait. Mindenesetre egy lassabb, de további részvényárfolyam emelkedés a technikai kép alapján is kinéz, s az új vezető megjelenése azt is sugallja, hogy a BUX index is új csúcsra fog törni a nem túl távoli jövőben.
Igen,de ilyenkor van, hogy húznak rajta még egyet 8000 ft felé pár forinttal, na és onnan fordul! Figyeltétek a MOL 1500 -ról tartó emelkedő trendjét... Mint az őrültek, úgy ment.
szerintem most még lesz egy kis gyűjtögetés a 8000 alatti szinteken a brókerek körében és lehet eltart még pár napig, kis korrekcióval 7800-ig de lejjebb nem várom. Napos tf-en a BB felett "kószál" így utol kell érnie, hetes tf -en is kicsivel túllóg, de a havi tf-en a BB felső szalagnél tapad. RSI havi értéke 66 , hetes RSI 65 , napi RSI 69. Cél inkább a zöld gyertya , hamár lebontottuk a karácsonyfát legalább itt lássunk zöld színt gyertyában.
Jó reggelt, és eredményes kereskedést! Mindjárt kitöltjük a nyitási rést (bár tudom ez nem valódi rés, hiszen tegnap volt kereskedés ezeken az árfolyamokon). Mit gondoltok utána rögtön fel, vagy előtte megnézhetjük még az korábbi csúcsot?
KulcsSz-tól óvakodtam régebben nagyon, de ha figyeled rendszeresen őket bejöhet.Ismerni kell jól a híreket nézni.Nem lesz könnyű.Nem kell sokat belerakni.
Richter topik
Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.