Ma (tegnap) korrigált az árfolyam, ahogy azt várni lehetett, eljött ez a nap is. Senki sem gondolta, hogy csak felfelé fog menni. Én is gratulálok azoknak, akik megjátszották. Benne volt a levegőben a TS 56 kiütése is. Viszont most az USA befektetői is eltették a profitot a hosszú hétvégéjükre. Szerintem most új bázis is épülhet itt 21-22k között. Gond nincs, az irány egyértelműen felfelé van hosszabb távon, ha nem jön közbe semmi váratlan. Most már nem túlvett a napos grafikonra pillantva. Az MACD (még) nem adott eladási jelzést, a Bollinger közép már 20.500 fölé ért. Ez is támasz lenne, ha esetleg a 21k nem tartaná meg. Ez alá nem várnám. De jelenleg még 21.500-nál járunk és a szinte egész napos eladói nyomás ellenére nem zárt napi minimumon. Hetesen is nagyon be voltak szűkülve a Bollinger szalagok, nem csoda, hogy kint van belőle.. de nyílni fognak és hamarosan újra köztük lesz akár jelentősebb esés nélkül is (mindössze bő 200 Forint a felső teteje hetesen). Ha ez a hét piros volna (eddig az), nem lenne gond a "3 fehér katona" után. 2 enyhébb forgalmú nap még van a hétből. Tartom a részvényeket és az új certiket is...Hajrá OTP! Még lehet új ATH év végéig.
Az oti ha nincs krízis nem szokott zuhanni, hanem -2% le, +1% fel és így csordogál lefelé. Ez amúgy a legkegyetlenebb, mert minden második nap azt hiszed, hogy naaaaa, akkor most megindul. De aztán nem. Szóval mindenkinek kívánom, hogy gyorsan korrekciózzon, mert akkor az ragtapasz effekt. Ha inkább csorogni fog, akkor itt sokan fognak picsogni.
Az oti ha nincs krízis nem szokott zuhattni, hanem -2% le, +1% fel és így csordogál lefelé. Ez amúgy legkegyetlenebb, mert minden második azt hiszed, hogy naaaaa, akkor most megindul. Szóval mindenkinek kívánom, hogy gyorsan korrekciózzon, mert akkor az ragtapasz. Ha csorog, akkor itt sokan fognak picsogni.
Én vettem 756-on és 1404-en ment el, 1/5 volt a TL állománynak. De ugye TL-t csak 1/4-et adtam el délelött, úgy hogy nagy kasza azért nincs. Csak egy kis mentés.
Pontatlan voltam. Arról volt szó hogy nem tudod eladni a TS-t. Erre írtam hogy ha nem tudja az árjegyző eladni addig nem vesz újabb adagot, kiáll az árjegyzésből. A shortos a legjobb vevő.
En most azt mondom az esest erdemes vetelre hasznalni ismet . Lehet most tudunk 22 alatt bevasarolni mar csak . Jovore ezt a savot hamar el kell hagynunk csak azert .
Lehet nem is mondanak semmit csak magukat sztaroljak ahogy eddig is:) de azert erdemes figyelni:) mint ahogy azt is hogy nallam a MACD beadta naposon az eladásit tudom az sem jelent semmit mert long van holnap meg eppen mivel amcsik nem lesznek biztos fel lessz huzva de erdemes figyelni:)
Barmit mondanak ez csak zaj . A fundat nem valtoztatja meg . A piac most kezdi arazni a javulo eredmenyeket . Lasd uj celarak . Ha most kicsit volatilis ez kisimul kozeptavon . Lehet nem egy het alatt lesz profitod hanem tavaszig de lesz ez biztos .
Na ezt szépen levitték, biztosan a pánikfraktál munkálkodott. A végén hozták vissza a sz#rból úgy ahogy, kíváncsi vagyok csütörtökön mi lesz. - Gratula annak aki megjátszotta, szép kis nyerő volt a mai nap.
Az uj celaram ev vegere 23 korul van . Ez a 27 ks jovo evi celarakbol adodik . 1.3 p/bvt feltetelez , ez ev vegere 23 k . DE ha megse max kiulom merthogy tl94 es 91 em van epp . Egyiket se fenyegeti semmi veszely .
OTP részvényesek ide!