Aztán mi lenne veletek, ki tartana el benneteket? Egy 20-30% esélyt én is látok, hogy O1g. meg fogja próbálni az Eu.-ból kiléptetni az országot. Ebben az esetben egy polgárháborút sem tartanék kizártnak mutyisztánban.
Ember, gondolkozz már egy kicsit a nagypályások fejével, a rendszert az uniós pénzek tartják egyben. Ha pl egy vidéki polgármester nem kap szabadon eltapsolható eu-s pénzt, akkor a 4 évenkénti szavazáskor szerinted szállítani fogja a fityesz szavazókat?
Miért jó, ha kilépünk az EU-ból? Szerintem, mivel az ország döntő része EU-párti, így ketté kellene osztani az országot, egyik fele benne maradna az EU-ban, másik nem. Ez a megosztottság a hozzád hasonlóak görcsös ragaszkodása miatt kellene. A határra nyugodtan ki lehetne írni: megosztottság Orbán miatt.
"Ha az ember Orbán menetrendszerű ömlengéseit hallgatja a magyarok
tulajdonságairól, akkor csak azt nem érti, hogy miért nem magyar Lionel
Messi, Bill Gates és Ferenc pápa is.
Miközben döbbentem látom, hogy honfitársaim fele már birkának se
lenne jó, mert amikor 2016-ban az utolsó szárszói találkozóra
kölcsönkértem hármat, a gazdájuk azt mondta, vigyázzak velük, mert
nagyon vadak. A mai magyar ember simán hagyja, hogy fát vágjanak a hátán, az orra
előtt ellopják a Lánchidat, s beéri azzal, hogy a Margiton és az
Erzsébeten még ingyen átmehet.
Azt is nyugodtan tudomásul veszi, hogy Rogánnak újabb találmányai
akadhattak, mert a tavalyi 65 millió helyett már 240 millió volt az éves
jövedelme. Mi ez a volt nejéhez képest?
Pár napja értesültünk arról, hogy Szijj László egyik strómanja,
valami volt tiszakécskei focista pár nappal korábban alapított cége 8
milliárdot nyert négy szuper szálloda felépítésére. Az illető most megnyílt egy mikrofonállványnak és sértődötten hozzátette mesebeli karrierjéhez:
„A megjelent cikkek persze azzal nem foglalkoznak, hogy most még
további 12 milliárd forintnyi forrást kell megszereznem, hogy a
fejlesztést meg tudjuk valósítani.
Ehhez banki kölcsönt és további finanszírozókat kell még bevonnom.”
Az is megérne egy kört, hogy ha valaki orbán viktorba szerelmes, akkor miért gondolja azt hogy ő ettől jobboldali? Köze nincs orbánnak a jobboldalisághoz. Én jobboldali vagyok de hányok attól a rongy embertől.
Elég nagy bajban lehetsz akkor, mert a migránssimogató az Viktorra passzol (letelepedési kötvények) és neki is van kommunista múltja. Meg hát neoliberális is volt szegénykém annak idején, tényleg ütni fogod?
Igen, látszik az, hogy csak a gyűlölet számít nekik. Erről írtam korábban, hogy a Fidesznek mindegy, csak gyűlölni lehessen. Ez tartja fent a rendszert!
Bár ha igazán hazafi vagy és tenni akarsz az országért, mert fontos neked, akkor ne a propagandának küldd vissza, hanem üresen az ellenzéki gyűjtéshez: https://444.hu/2020/06/10/szel-es-hadhazy-keri-a-konzultacios-iveket?fbclid=IwAR1FluFP6yAiJkn4i08AxOOihWO2p9QRx2vXPqIBkjHLEyqdzGTp0LPBN7w Ha nem érdekel a hazád, akkor küldd nyugodtan a Fidesznek, ott úgyse számít mit írtál :) Harmadik lehetőség, ha a környezetvédelem fontosabb, akkor otthon hasznosítsad. Bocsi, hogy ilyen szájbarágósan írtam, de az a tapasztalat, hogy az Orbán-híveknek mindent alaposan el kell magyarázni, mint a dedóban!
Nem csak agyilag, egészségügyileg is! Szerintem még vállald be a Nemzeti Inzultáció visszaküldését egy jó nagy rúzsos csókkal a papíron Viktornak, aztán hagyd a csudába a politikát. Ha csak ennyire tellik, akkor nem éri meg foglalkozni vele, hidd el!
Ennyiből áll a létezésed? :)))) Már kezdem érteni, miért ilyen gyenge a magyarok egészségügyi állapota... ez az örökös harc a hívőket teljesen felörli. Jó tanácsként mondom, hogy szerintem távolodj a gyűlölettől, mert ez tönkretehet agyilag!
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!