a tegnapi falbontó események is végképp feltették bennem a kérdést, hogy mi lesz az országgal?, mert véleményeket hallani a FIDESZ-ről, Gyurcsányról, holott a kérdés az, hogy mi lesz veled Magyarország?, erre kell a választ keresni!
azt mondja ez a főfülkés:
"A tandíjnak ellensége vagyok, és az is maradok" - jelentette ki, hangsúlyozva: nem a tandíj, hanem egy olyan rendszer mellett érvel, amelyben az állam a szegényebbeknek is megadja - egy hosszú lejáratú kölcsönön keresztül - azt a lehetőséget, hogy saját magukat kiiskolázzák."
Magyarázza már meg valaki, ha nincs "tandíj", akkor minek kell felvennie és mire kell kifizetnie egyre több(!) hallgatóknak a (30éves!) "hosszú lejáratú kölcsönt"
...??
Na, ez az öngól!
Annyira elterjesztették, hogy az IMF rossz, hogy már az elterjesztőt is megdobálják miatta.
Egyébként jogos! A dobáló legalább következetes.
"Egy IMF ellen tiltakozó személy megpróbálta aprópénzzel megdobálni Orbán Viktor miniszterelnököt a Képviselői Irodaháznál, amelyben a Fidesz elnöksége ülésezett, és amely előtt demonstrált egy harminc főből álló társaság a Valutaalap és az Európai Bizottság ellen."
Érdekes... tojással, kockakővel lehetett dobálni, aprópénzzel nem?
Vagy mindjárt kordont kellett volna bontani, hiszen a nép nem lehet ellenzékben.
"Nem lennénk meglepődve, ha a végén mindenki sáros lenne, csak az az egy szem lánc maradna tisztán, amelyre se a kormány haragja, se a kartellgyanú árnyéka nem vetülhet, és még versenyelőnybe is került. "
Azaz az a több, az az egy, ugyanis a véleményvezér elfelejti megemlíteni, hogy az indexen le van írva, hogy több áruházlánc, valamint mégtöbb kiskereskedő kevesebbért adja.
(Kartell ide/oda, ez valahogy véletlenül/"véletlenül" épp kimaradt.)
"Az már látszik, hogy az érintettek minden eszközzel igyekeznek ezen túllépni: már a hétvégén 95 forint volt az Auchannál a dinnye, hétfőn több CBA már 85 forintért kínálta kilóját (ezzel már elvileg a termelők önköltségi áránál voltak)."
"(...) a boltok mindegyike nem szállt be az áregyeztetésbe, olvasóink levelei szerint számos üzlet van, ahol a hétvégén is lehetett 69 forintos árú dinnyét venni, (...) Ráadásul a piacokon szintén a kartellezettnek tűnőnél alacsonyabb áron vásárolhatunk görögdinnyét, és persze sokkal olcsóbban, az Alföldön helyenként akár 40 forintos áron is vehetünk az országutak mentén árult dinnyéből; "
A hatósági árak által szabályozott kommunista tervgazdaság bukása után több mint húsz évvel akadnak felelős beosztásban lévő emberek, akik még mindig nem ismerik (vagy már elfelejtették) az ilyen típusú szabályozások milliónyi problémáját.
Kevés ügy illusztrálja jobban a Nemzeti Együttműködés Rendszerének végtelen értelmetlenségét, mint a dinnyekartell körüli bohózat, mely tegnap újabb fordulatot vett.
Nemes ügy, mint a világbéke
Talán emlékszünk még rá, hogy a magyar kormány „rávette" a nagy kiskereskedelmi láncokat, hogy vállalják, 99 forintnál olcsóbban nem árusítanak dinnyét. A lépés indoklásaként a Vidékfejlesztési Minisztérium azt hozta fel, hogy így garantálható, hogy egyetlen dinnyetermelő se veszítsen a dinnyézésen. Ez az intézkedés csak úgy bűzlik a jó szándékba oltott amatőr, de legalább gátlástalan opportunizmustól. Nemes a szándék, hogy minden tisztességes dinnyetermelő jusson pénzhez – hasonló nemes kezdeményezés még például a világbéke támogatása is.
Amiről ugyanis a szóban forgó minisztérium nem beszélt, az az, hogy miért is éppen a dinnyetermelőket kellene így támogatnunk? Miért nem a búzatermelőket, a kukorciatermelőket vagy az almatermelőket? Ők talán kevésbé tisztességes magyar emberek? És ha már a dinnyetermelőket szeretjük, miért nem csak a jó dinnyetermelőket? Miért kell nekünk szeretni a hatékonytalan, rosszul termelő, neadjisten lusta dinnyetermelőket is?
Miért bujt fel az állam kartellezésre?
De ez még csak a kezdet. Arról sem szólt a minisztérium, hogy ezt a rendkívül fontos támogatást bizony a magyar fogyasztóknak kell megfizetnie. És ha már megszületett a döntés, hogy éppen őket és éppen így fogják támogatni, miért nem hirdettek rögtön hatósági árat? Borzasztó ötlet, de legalább tiszta beszéd lenne. Ehelyett a kiskereskedelmi láncok nyilvánvalóan illegális kartelltevékenységre lettek államilag felbujtva, neadjisten rászorítva.
Amit az előbb leírtunk, azok mind alapfokú közgazdaságtan-tankönyvbe való kérdések és felvetések. Szinte hihetetlen, hogy a hatósági árak által szabályozott kommunista tervgazdaság totális bukása után több mint húsz évvel akadnak még felelős beosztásban lévő emberek, akik még mindig nem ismerik (vagy már elfelejtették) az ilyen típusú szabályozások milliónyi problémáját.
Eddig tartott
A dinnyekartell-történet következő fordulata pedig a NER politikai gazdaságtanának bájos részleteibe ad kiváló bepillantást. Hiszen miután a külföldi kiskereskedelmi láncok beálltak a sorba és 99 forintért adták a dinnyét a magyar dinnyetermelők védelmében, jött a kormány által nyilvánvalóan és látványosan támogatott magyar áruházlánc, és több helyen 85 forintért kezdte el árulni a terméket. Természetesen nekik nem kell a Fidesz-kormány bosszújától tartaniuk, hiszen ők nem gonosz külföldiek. Sőt, ezek szerint ők annyira fontosak a magyar kormánynak, hogy még azt sem várjuk el tőlük, hogy támogassák a magyar dinnyetermelést, ezt a nemzetgazdasági szempontból nyilván nagyon fontos szektort.
Közben pedig az Index cikkére reagálva beindult a Gazdasági Versenyhivatal is, és megkezdte a kartellgyanú feltárását. A VM pedig hirtelen védekezni, a kormány és a Fidesz kijelölt megmondója pedig fenyegetőzni kezdett. Nem lennénk meglepődve, ha a végén mindenki sáros lenne, csak az az egy szem lánc maradna tisztán, amelyre se a kormány haragja, se a kartellgyanú árnyéka nem vetülhet, és még versenyelőnybe is került.
"Áder János köztársasági elnök aláírta, így tegnap este közzétették a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló törvényt, amely 2013. január 1-jén lép hatályba. A valójában új adónak tekinthető illetéktől jövőre 239 milliárd forint költségvetési bevételt várnak, amiből 123 milliárd forintot fizethetnek be a bankok. Mivel az illeték felső határa 6 ezer forint, a bankoknak várhatóan lehetőségük lesz a gyakorlatban a teher döntő részének továbbhárítására, bár a fizetési kötelezettség jogilag őket terheli."
Tudod, amikor Orbán egyfiát Schmitt Pált keresztre feszítették megváltotta azokat a pseudo-diplomás/doktoris hívőket, akik a "nemzeti" vallásban hisznek.
Orbán IMF Viktor:
Igaz h az alkotmánybíróság elmeszelte a bírók nyugdíjazására vonatkozó előírásokat, de Mi, a Fidesz, a törvények és az Atyaúristen fölött állunk, így bunkó paraszt módon akkor mindent megváltoztatunk, hogy ez törvényes legyen, mert mi úgy akarjuk és punktum.
Jenci:
Igaz h nem mehettem volna államvizsgázni, de mivel apám a hős Fideszes, és mivel a törvények és az Atyaúristen fölött állunk, így nem is lehet kérdés h a hiányosságok ellenére szerintem minden rendben van és punktum.
Attól függetlenül, hogy így kiragadva ezt az idézetet, tökéletesen egyetértek vele:
Az angolszász kúltúrában (sic!) nincs, ugyanis ott a helyi sajátságokkal ellentétben nem szín, hanem származási helyszín szerint azonosítják a bűnözőket...
Én gyűlölöm a kúltúrákat, de ennek az erőszakos bevezetését meg kellene fontolni, ugyanis a nyugati demokráciák onnantól kezdve nem pampoghatnának, mert nem "értik" a helyi kultúrát.
És ennek egyenes következménye lenne, hogy a nem feltétlenül Magyarországon élő "jogvédők" is elhalgatni kényszerülnének, ugyanis, ha fejvédelmi háborút indítanak a pl. kaukázusi áldozat és nem is tudom pl. indo-magyar gyanúsított kifejezések ellen vagy ők, vagy a nyugati civilizáció válik nevetségessé... kíváncsi vagyok, hogy mely országok kockáztatnák a kettős mérce miatt és kíváncsi vagyok, hogy pl. az olyan országoknak, mint az Államok mi lenne a véleménye, ha ilyenek jelennének meg hivatalosan a mi rendőrségi nyilvántartásainkban (is).
És, ha már itt tartunk bevezethetnénk a romákat sanyargató (hehe: feltehetőleg roma gyűlölő) "K. László" sajtó elnevezés helyett pl. a kanadai "Kimondva László" (feltehetőleg roma) módit is. És akkor nem lehetne valamiből jó előre faji kérdést csinálni, ami meg nem az. (Mert ugye, ha nincs kanadai sajtó, akkor nem tudhattuk volna meg, hogy az aljas romagyűlölők nem is parasztok, hanem pont romák.)
Mindentől függetlenül nekem erről link
az jutott eszembe, hogy "akkor" "Ferikére", "most" "Jencikére" kellett odafigyelni.
Mintha pont ugyanolyan kommunizmus lenne, csak most "nemzetizmus" hívhatnánk. ;)
"Te fehérem és feketén látsz mindent, pedig a szürkéből van a legtöbb"
Nem narancsból?
De viccet félre!
Amit Polt csinált,az kimeríti a rágalmazást! Bele lehet kakilni,abba a "megalapozott gyanúba",amit 3 év alatt nem lehetett bebizonyítani...
Igaza volt Morphynek:
"A hatalom és az emésztőgödör abban hasonlatos,hogy mindkettőben az igazán nagy darabok a felülúszók..."
"...ha az MNV-s gyerek egy kicsit rafináltabb és magnóra rögzíti a szóbeli utasításokat..."
És mi lett volna, ha Orbán "Ne mi nyerjük a legtöbbet" Viktor "Nem volt taggyűlését" valaki rögzítette, és nyilvánosságra hozta volna? Lehet, hogy most Ő is ülne?
Mi van ha az MNV-s gyerek egy kicsit rafináltabb és magnóra rögzíti a szóbeli utasításokat és baj, illetve vádalku keretén belül előrukkol vele, védekezik?
Te fehérem és feketén látsz mindent, pedig a szürkéből van a legtöbb.
Mi lesz veled Magyarország?