Topiknyitó: Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 12:05

Matolcsy egy zseni!!  

Magyarországon a vállalati hitelek állománya 2008 vége óta folyamatosan csökken. Ez a jelenség különösen hátrányosan érinti a kis- és középvállalkozásokat, mivel őket a hitelkínálati korlátok is jobban sújtják, illetve nehezebben találnak maguknak alternatív finanszírozást. A jelenlegi makrogazdasági környezetben - törvényi felhatalmazás alapján - lehetőség van arra, hogy az MNB a hitelintézetek együttműködésével egy célzott hitelprogrammal - az árstabilitás veszélyeztetése nélkül - a fenntartható gazdasági növekedést támogassa.



A Növekedési Hitel Program alapvető célja, hogy kedvezményes jegybanki finanszírozás segítségével a kis és középvállalatok finanszírozási helyzetén segítsen, mert az kiemelten fontos a termelőkapacitások, valamint a munkahelyek megőrzése és gyarapítása céljából. A kedvezményes kamatláb a hitellel rendelkező vállalatok számára az alacsonyabb törlesztő részleteken keresztül alacsonyabb költségeket eredményez, melynek mind jövedelmezőségi, mind likviditási szempontból pozitív a hatása. A mérséklődő adósságszolgálati terhek miatt csökken a hitelállomány minőségének romlása, így végső soron a banki portfólió-minőségre is pozitív hatással lehet. Mindezek mellett a program a bankok mérlegpozícióján keresztül a hitelezési képességet is javíthatja.



A lakossági hitelezés és a devizahitelek problémájának kezelésére számos kormányzati program áll rendelkezésre, ezért a jegybank nem tervezi hasonló program kidolgozását a lakosság számára.

A Növekedési Hitel Program része továbbá a gazdaság külső sérülékenységének a mérséklése, ami egyben lehetővé teszi a jegybanki kamatkiadások csökkentését is. A kedvezményes kamatozású jegybanki refinanszírozás nyújtása, amely a kkv hitelezés ösztönzését célozza, növeli az MNB mérlegfőösszegét és ezen belül a forrásoldalon a 2 hetes kötvény állományát, így a GDP ma már 1%-ához közelítő kamatkiadásokat. A kéthetes kötvényállomány felépülése jórészt az államadósságon belül a devizaadósság aránya növekedésének, illetve az ország válság előtt és alatt nyilvánvalóvá vált pénzügyi sérülékenységéből kiinduló devizatartalék emelkedésnek volt egyenes következménye, amely jelenleg az MNB forrásoldalának legnagyobb tétele. Ennek költsége - amely beavatkozás nélkül tovább emelkedne a kedvezményes jegybanki finanszírozás forrásköltségével - azonban mérsékelhető az ország sérülékenységének csökkentésével.



Kedvezményes jegybanki refinanszírozás forint alapú kkv hitelek folyósítására



Az MNB a hitelintézetek bevonásával Növekedési Hitel Programot kezdeményez, melynek során átmeneti jelleggel, korlátozott mennyiségben, kedvezményes kamatozású refinanszírozási hitelt nyújt kereskedelmi bankok számára. A program keretösszege 250 milliárd forint, a jegybanki hitel kamata 0%.

A programban részt venni kívánó hitelintézeteknek a kedvezményes kamatozású jegybanki hitelt fix feláron kell a kkv-k számára tovább adni. Szándékaink szerint ez a felár nem lesz nagyobb 2 százalékpontnál, így a vállalati hitel kamata maximum 2% lehet. Ennek eléréséhez szükség lehet garanciaprogramok igénybevételére is. Erről és a program további részleteiről az MNB tárgyalást kezdeményez a hitelintézetekkel.



A tárgyalások során a jegybank számít az üzleti szféra képviselőinek együttműködésére is a kedvezményes hitelek megfelelő célzottságának kialakításában azzal a céllal, hogy a kedvezményes hitelek kizárólag azokban az ágazatokban és azokat a kis- és középvállalati adósokat érjék el, amelyek egészséges üzleti modellel rendelkeznek és növekedni szeretnének. Becsléseink szerint a hitelszűke nem egyformán érinti a vállalati szektor szereplőit. Különösen hátrányosan sújtják a szigorú hitelkínálati korlátok a kis- és középvállalkozásokat, ugyanakkor a számukra a banki finanszírozásnak nincs valódi alternatívája. Iparági megoszlás szerint vizsgálva a hitelkínálatot azt tapasztaltuk, hogy a hitelezési feltételek olyan ágazatokban is jelentősen szigorodtak, amelyek a potenciális növekedés szempontjából kulcsfontosságúak lehetnek. Ezzel szemben más, tartós értékesítési problémákkal küszködő iparágakban kényszerhitelezésre, vagyis a tartósan rossz hitelképességű vállalatok mesterséges életben tartására utaló jeleket látunk.



Mindezek miatt indokolt lehet a kedvezményes hitel ágazat és vállalatméret alapján célzott felhasználása.

A program hatására a jegybank mérlegfőösszeg megnő. Eszközeinek állománya teljes kihasználtság esetén a 250 milliárd forintos refinanszírozó hitellel emelkedik, miközben forrásoldala is ugyanennyivel bővül. A többlet sterilizációs állományra fizetett kamat az MNB közvetlen hozzájárulása a hitelezés ösztönzéséhez, ugyanis ezzel szemben eszközoldalon kamatmentes hitel jelenik meg. Ezt a költséget azonban ellensúlyozza a program további eleme.

A hitelintézetek programhoz való hozzájárulása a velük való megállapodás alapján úgy valósulna meg, hogy egy átlagos kkv-t jellemző hitelkockázati szintnek megfelelő felár helyett csak - a hitelintézetekkel folytatandó tárgyalás kiindulópontját képező - 2%-ot építenek be a hitelkamatokba. Az alacsonyabb felár miatt kieső jövedelmet azonban kompenzálhatja az adósok javuló fizetési képessége, ami a jóval a piac alatti kamattehertől remélhető.



A jegybank a hitelprogrammal nem vállal fel vállalati hitelkockázatot. Ennek a kockázatnak a felmérése és kezelése továbbra is a bankrendszer feladata. A program tehát azon túl, hogy a kisebb vállalatokat célozza, és esetleg ágazati preferenciákat is fog tartalmazni, a források allokálásában alapvetően a kereskedelmi bankok hitelezési döntéseire támaszkodik.



A jegybanki hitelprogram célzottságánál, méreténél és egyszeri jellegénél fogva nem befolyásolja a kamatpolitika vitelét és hatékonyságát, azaz nem jön létre "kettős kamatláb". A kamatpolitika továbbra is óvatos és kiszámítható marad. A program célzottsága biztosítja, hogy a kedvezményes finanszírozás az üzleti aktivitást élénkítse, és ne befolyásolja a pénzügyi eszközárakat. A program keretében kihelyezhető, alacsony kamatozású refinanszírozás maximális mennyisége pedig korlátozott, a hazai bankok teljes vállalati hitelállományának mindössze 4%-a, a kkv hitelállomány 7%-a.



A hitelösztönzés ezen formája nem veszélyezteti az MNB elsődleges célját, az árstabilitás fenntartását. A jelenlegi, tartós kereslethiánnyal jellemezhető makrogazdasági környezetben az infláció tartósan a cél alatt maradhat. A célzott hitelösztönzés hozzájárulhat a potenciális növekedés erődítéséhez azáltal, hogy nem hagyja leépülni a termelőkapacitásokat. Tekintettel arra, hogy a program középtávon a potenciális kibocsátásra is hat, az ebből fakadó középtávú inflációs nyomás elhanyagolható, így az elsődleges cél szempontjából nem befolyásolja érdemben a kamatpolitikát.



Kedvezményes jegybanki refinanszírozás KKV devizahitelek forintra váltására



Az MNB - szintén a hitelintézetek bevonásával - átmeneti jelleggel, korlátozott mennyiségű, kedvezményes refinanszírozási hitelt kíván folyósítani kkv adósok fennálló devizahiteleinek forintra konvertálásához. A program keretösszege 250 milliárd forint, a jegybanki hitel kamata 0%. A program további feltételei - felár nagysága és célzottsága tekintetében - is megegyeznek az előző programpontéval. A program keretében kihelyezhető, alacsony kamatozású refinanszírozás maximális mennyisége itt is korlátozott: a hazai bankok kkv devizahitel-állományának legfeljebb a 15%-a.



A forinthitelekhez való nehéz hozzáférés mellett a kkv-szektor másik nagy problémája a kintlévő devizahitelek magas aránya. A kkv-hitelállomány közel fele deviza alapú, melynek összege 1860 milliárd forint (állomány 54%-a), 15000 vállalathoz kapcsolódóan. Ezeknek a hiteleknek a devizaneme nagyrészt euró (86 százalék), kisebb részt svájci frank (14 százalék). A svájci frank alapú devizahitelekkel rendelkező kkv-knak (257 milliárd forint) feltételezhetően nincs természetes vagy mesterséges fedezete, így ezek a cégek jelentős árfolyamkockázatnak vannak kitéve. A kkv-devizahitelek forintra váltását célzó program javítja az érintett vállalatok hitelképességét, és kiszámítható gazdálkodást tesz lehetővé számukra.



Annak érdekében, hogy az érintett devizahitelek forintra konvertálása ne okozzon volatilitást a forint árfolyamában, a jegybank a végtörlesztés esetén már sikerrel alkalmazott eljárást követi: a hitelek devizakonverziójához a hitelintézetek számára devizát bocsát rendelkezésre piaci áron a devizatartalék terhére annak feltételével, hogy a hitelintézetek vállalják, hogy abból a rövid lejáratú külföldi forrásaikat fizetik vissza. Így az ország rövid devizatartozásai és devizatartaléka ugyanolyan mértékben csökkennek, vagyis Magyarország devizatartalék-megfelelése változatlan marad.



A kétéves likviditást nyújtó hiteltender felfüggesztése



Figyelembe véve a tartósan kedvező külső pénz- és tőkepiaci környezetet, valamint a bankok tartósan stabil likviditási helyzetét, az MNB a kétéves fedezett hiteltendert határozatlan időre felfüggeszti. Pénzpiaci turbulencia esetén az eszköz reaktiválásával lehetőség van a likviditási sokkok kezelésére és annak biztosítására, hogy a hosszú források hiánya ne legyen gátja a vállalati hitelezésnek.



A gazdaság sérülékenységének és az ezzel együtt járó kamatkiadások csökkentése



Az MNB a Kormánnyal és a hitelintézetekkel közösen programot dolgoz ki a gazdaság sérülékenységének csökkentésére. A program az ország rövid külső adósságának 1000 milliárd forintos csökkenését célozza meg, ami - az eddig is alkalmazott szabályoknak megfelelő módon - mérsékli a jegybank devizatartalék-igényét. Ezzel párhuzamosan a kéthetes MNB-kötvény állománya - a jegybank elsődleges célja és a pénzügyi stabilitás veszélyeztetése nélkül - 3600 milliárd forintra csökken. A program során a tartalék-megfelelést az biztosítja, hogy az MNB devizaeszközének felhasználása és az egy éven belül lejáró külföldi adósság azonos mértékben csökken. A devizatartalékok legfeljebb egy tizedének a felhasználása (annak a sebezhetőségi forrásnak a mérséklésére, amely miatt a tartalék megképzésre került) teljesen összhangban van a jegybanki tartalékolás - a pénzügyi piacok által eddig is - elfogadott alapelveivel. A program során egyúttal az ország bruttó külső adóssága is mérséklődne.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
BKKT 2023. 09. 27. 07:59
Előzmény: #8218  Nudli
#8220
Honnan tudod, hogy többen jönnek vissza?
Bemondták valamelyik hiteles királyiban?
A Rogan-Habony művektől jön ez az infó vagy honnan?
Amit biztosan lehet ezzel kapcsolatban, hogy az osztrák TB. adatai szerint folyamatosan emelkedik az Ausztriában dolgozók száma.
"Júniusban 124 718 magyar dolgozott Ausztriában – ez derül ki az osztrák társadalombiztosító honlapján megjelent friss adatokból. A foglalkoztatottsági statisztikákat havonta közli az osztrák szervezet, a júniusit néhány hete hozták nyilvánosságra." 
A magyar elvándorlás nem csak Ausztria irányába növekedik, igaz ez az összes EU.tagállam felé...
Az orvosi ellátás is biztosítva van azoknak akik külföldön TB. jogviszonnyal rendelkeznek.  Nem értem, hogy mi a probléma azzal, hogy ha egy külföldön biztosított, bármilyen nemzetiségű polgár, kifizeti és igénybe veszi bármelyik ország magán egészségügyi ellátását. 
Az ilyen fodrász, műkörmös baromságaiddal meg ne gyere mert ezek szerintem már semmivel sem drágábbak kint mint idehaza..
13/euróért vágattam hajat egy török fodrásznál...
Műkörmözés szintén azonos... 
 
geza77
geza77 2023. 09. 27. 07:56
Előzmény: #8218  Nudli
#8219
Emlékszel még a gyere haza fiatal reklámarcára?? Külföldre ment dolgozni!  Írjad nyugodtan, hogy többen jönnek haza, mint mennek el, csak ez nem igaz!  Ausztriában sose ennyi magyar nem dolgozott és most nyáron döntöttünk csúcsot. 
Azt hallottad, hogy az erdélyi magyarok szivárognak vissza, mert ott már jobb az élet?  Ők sem tudják elvágni a köteléket....  miért nem?
Eljárni arra a sok helyre amit írtál :
Ugyanezt itthun is megpróbálhatja ;)  akkor annyi helyre sem megy el, mint a kinti magyar és már mínuszban van! 
Nudli
Nudli 2023. 09. 26. 23:38
Előzmény: #8209  BKKT
#8218
Jelenleg többen jönnek vissza mint amennyien elmennek. 
Az is beszédes aki nagy sebbel lobbal kimegy valahogy nem akarja elszakitani a köteleket... miért nem? 
Miért nem illeszkedik be pl Németoban? járjon orvoshoz, fogorvoshoz, körmöshöz, fodrászhoz, kozmetikushoz, lakjon a városban menjen szinházba moziba járjon étterembe. Bulizzon a kinti haverokkal. De valahogy nem igy élnek. 
Nudli
Nudli 2023. 09. 26. 23:28
Előzmény: #8207  wgl
#8217
senki nem lopta el manyupot.. máig ott van az önkéntes az lenne a lopás ha azt elvennék.
 a nyugdij rendszer az felosztó kirovó rendszer..a mindenkori aktivak fizetik a meglévő nyugdijakat..ezzel  jogot formálnak ők is igy kapják majd a nyugdijat. A komcsik államositották anno a nyugdij alapokat ez lett helyette. 
A nyugdij járulék egy adó.. azt az adót magánszámlákra fizették..amit ismeretlenek kezeltek..  ez adóhiányt teremtett a költségvetésben..erre a hiányra kibocsátottak állampapirt..nött az adósság..adó nem jön be és még kamatot is kellett fizetni rá..ráadásul semmi garancia nem volt arra, hogy amikor a delikvens eléri a nyugdij korhatárt..valóban kifizetik neki a nyugdijat.. (braziloknál volt ilyen) és akkor hova megy a paraszt? a zorbánhoz..aggya vissza a pénzét.. 
Adta nagát a megoldás.. ezeken a számlánkon lévö "adópénzt visszaszedni, a számlánkon lévő állampapirt bevonni csökkentve államadósságot.. a részvények pedig növelik az állami vagyont. sima számtan.
Fidesz azt igérte névre szólóan számlásitják a nyugdij  járulékokat, ez nem történt meg. 
A munkaadók jelenleg (saját adószára)  egyben fizetik be NAVos számlára azt az adót/járulékot. 
Nudli
Nudli 2023. 09. 26. 23:16
Előzmény: #8206  signal2
#8216
ha valaki a 8órás munkájából elvégez 6 órát utána megy a kocsmába.. és kap egy egység pénzt akkor ha valaki dolgozik keményen 12 órát 2 egység pénzért miért kellene több adót fizetnie? pont ez lenne igazságtalan.. 
Nudli
Nudli 2023. 09. 26. 23:12
Előzmény: #8199  BKKT
#8215
közben jól éltél 12évig..olyan jól mint korábban soha.. én nem mentegettem volna a parasztokat.. remélem megtanulják a kutyafittyet.. nem baj ha a helyükre kerülnek. 
Nudli
Nudli 2023. 09. 26. 23:09
Előzmény: #8198  BKKT
#8214
ki a buta azt az élet igazolja. nézz magad körül
SteveBux 2023. 09. 26. 14:03
Előzmény: #8209  BKKT
#8213
Pont ezért jön a sok vendegmunkas
Utánuk csak megy be valamennyi járulék, amiből még lehet tartani a rendszert. 
Es ki tudja
Lehet tovább maradnak mint 2+1 év.... 
Itt bármit lehet, visszamenőlegesen is. 
parkinson 2023. 09. 26. 13:53
Előzmény: #8207  wgl
#8212
ne folytasd mert hülyeségeket írsz. A fiam a feleségem és én is manyuposok vagyunk, mert ez ÖNKÉNTES volt!  A nyugdíjat ellopni sem lehetett mert a kurcsány üresen hagyta ott, tehát lépni kellett és sokan így léptek.
bronz 2023. 09. 26. 12:29
Előzmény: #8210  geza77
#8211
A jövőkép.
geza77
geza77 2023. 09. 26. 12:20
#8210
láthatjuk milyen jó ott,és vajon kinek a kárára történt?  (A TöröknépNEMZETTHY front érdekében??)
https://www.portfolio.hu/deviza/20230926/a-torok-jegybank-mar-kevesbe-tamogatja-a-torok-lirat-641879
BKKT 2023. 09. 26. 09:16
Előzmény: #8206  signal2
#8209

Ugyan... menekülnek az emberek.. nem tudnak már megélni, ez itt a gond..
Tavalyi évben 56000 magyar telepedett véglegesen külföldre és ez még fokozódhat, ha megszorítunk és adókat emelgetünk...
Nyugdíjasok országa a magyar, ez még egy darabig működik, de sokáig ezt már nem lehet leplezni és így működtetni..
Megszorításokra nincs már tér, elmentek a falig... Az embereknek elegük van, kezdenek feleszmélni, hogy átverték őket...
Adóemeléseknek nincs már tere, nyugdíjasok maradnak a fiatalok meg távoznak és nem lesz aki az országot működtesse...
signal2
signal2 2023. 09. 26. 09:11
Előzmény: #8207  wgl
#8208
Ez hogy kapcsolódik ide? Ezekkel tisztában vagyok.
wgl 2023. 09. 26. 09:11
Előzmény: #8206  signal2
#8207
2010-BEN  választási kortesbeszédben a sperma azt mondta: nem lehet egykulcsos szja, mert igazságtalan!!
nyertek, azonnal lett egykulcsos szja.
....
Azt is mondta: megvédjük a manyupot!
nyertek, gyorsan halántékhoz szorított pisztollyal ellopták, bedarálták.
...
Folytassam???
signal2
signal2 2023. 09. 26. 09:05
Előzmény: #8204  BKKT
#8206
Például teljesen felesleges volt a SZOCHO tavalyi 4%-pontos csökkentése. Az SZJA-mentesség és egyes befektetési eszközök árfolyamnyereség-adó mentessége is nonszensz. Simán jöhetne kétkulcsos SZJA, ahol az átlagbér 2-szeres felett keresők picit jobban hozzájárulnak a közöshöz. A 9% TAO offshore-szint, azt is kétkulcsosság kellene tenni. 
Egyébként egyetértek, akkor szórta a pénzt a kormány, amikor nem kellett volna, most meg itt állunk letolt gatyával, amikor pont meg kellene támogatni a gazdaságot. Dilettáns, csak a lopásra figyelő maffia pöffeszkedik az országon.
geza77
geza77 2023. 09. 26. 09:02
Előzmény: #8202  signal2
#8205
Többek között arra is!
és Törökország csődbe ment az elmúlt években?  Nem hallottam róla. De régiós szintünkön a 24% marha sz@r, hát még a 490% . 313+490%= az majd 1500 lehetne és nem lenne csőd.
Vektor ezekkel parádézott aug 20.án is. Nem hallhatott türk trükköket??
A török líra gyengül  489,98%-ot  2018.04 óta, mi meg csak 24,41% ot az euróhoz képest. Még mindig élnek Törökországban, nem kevesen, max a nyomor nőtt. De aki nem nyomorog, azt nem érdekli.
https://imgur.com/a/9nOyONL
BKKT 2023. 09. 26. 09:01
Előzmény: #8202  signal2
#8204

A csődközeli helyzetet a fideszberkekből is elismerik... azért a 436-os eurót nem a gólya hozta...
A gazdaság meg több mint 1 éve recesszióban... Adóbevételek nem teljesülnek..  A nép nyomorog....
Adóemelésekre mindig van lehetőség...  A gond az, ami éppen most világosul ki, hogy még az adóbevételek sem teljesülnek...
Milyen adót szeretnél emelni?
A népnek elege van és ma már olcsóbb külföldön tankolni és vásárolni...
Adót lehet emelni, de az adóbevételek elmaradása arra mutat, hogy az adók emelése még nagyobb károkat okozhat...
signal2
signal2 2023. 09. 26. 08:57
Előzmény: #8196  Nudli
#8203
"Az államnak beruházásokat kell inditani, olyat ami magasabb hozzáadott értéket magasabb feldolgozási szintet generál. pl gabona és gyümölcstárolók.. a húsokat ne élö állatként vigyék ki hanem minél magasabb feldolgozási szinten..  ne tucatáru kohászati termékek legyenek hanem egyedi ritka speciális ötvözetek.. mint amiböl svédek skandinávok élnek.. minöségi szerszámgépek.. vezérlö szoftverek.. ne rönköket hanem magas feldolgozású faipari termékek vigyenek..minöségi elektronikai alkatrészek..  stb stb.. nem az olcsó kategóriában kell versenyezni..arra ott van a kelet.. a napi 2usd-s fizetéssel nem tudsz versenyezni..és nem is kell."
Raskó 30 éve ezt ugatja, a Momentumnak meg konkrétan ez a gazdasági programja nagyvonalakban. A fidesz gazdaságpolitikája viszont eddig az volt, hogy az olcsó magyar munkaerőt adjuk a multiknak, és közben értékelgetjük le a forintot, hogy az tartósan olcsó maradjon. Ezt upfront dotációval is megtámogatjuk. Emellett pedig a támogatási- és az uram-bátyám rendszer is a lustaságra nevelte a magyar vállalkozásokat, akik teljesen versenyképtelenek. Teljes szemlélet(=kormány)váltás kell.
signal2
signal2 2023. 09. 26. 08:52
Előzmény: #8201  BKKT
#8202
Azért messze vagyunk a csődtől. Nagy tér van még adóemelésekre.
BKKT 2023. 09. 26. 08:47
#8201
12-ÉV kétharmados kormányzás és rengeteg EU. milliárd mellett 2022-ben a csőd szélére vezetni az országot...... Ez mindent elmond arról, hogy milyen vezetése van az országnak... és ezen nincs mit szépíteni!

Topik gazda

kublaj1
4 3 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek