Bármilyen gazdasági elemzés, gondolat, kereskedési és befektetési ötlet megosztható személyeskedés nélkül. Az alternatív megközelítések is helyet kapnak.
Ez a polip teljesen átszövi a nyugati világgazdaságot. Ahova nézek, mindent letarolnak mint a sáskák. Sokszor nyílt bűnözéssel (lásd a linkelt esetet), sokszor szürke zónában, sokszor csak morálisan elítélhető módon de "törvényesen". Egyszerűen minden szinten. Ezért nem is elemzek, mert értelmetlen, úgyis az lesz, amit akarnak. Majd egyszer csak a nyakukba omlik amit felépítettek. Tipikus R-stratégisták. Egyszerűen teljesen eluralkodott, úgyhogy ebből megint véres következmények fognak kijönni, mint a a 30-as években.
Mert a sajatjait is lenyulta, atverte nagyon sok penzel. Nezz utana.Tehat elkovette a legfobb bűnt. Amit a Talm.d is tilt. Sőt szinte ez a legfontosabb tetel. Es ezert bunhodott. Ha a sajatjait nem nyulja le, csak a tobbit, akkor megussza.
Mentségemre szóljon, hogy én egy bukott informatikus vagyok csak. Az úri közönségtől kérem véleményezze az új avatarom, gondolkozzak-e el másikon esetleg.
Fától az erdőt - gazdaságról vegyesen