"...Nem csak az ciklikus.
Az Univerzumban minden hullámzik, azaz ciklikusan mozog, így a Naprendszerben > a Földön is. Csak a Rolling Stones állandó és stabil..... :) "
Részlet a "Ciklusok" c. szösszenet bevezetőjéből:
"...Amikor belebotlottam az Elliott hullámelméletbe, még fogalmam sem volt róla, hogy mi mindent találtam. Olvastam egy emberről, aki könyvelő volt és ágyhoz kötött betegként, hogy lekösse magát, a Dow Jones index vizsgálatába kezdett és 1938-ban valami olyasmire bukkant, ami prediktív jellegű és fraktál természetű – tehát egészen kicsi és galaktikus léptékben is ugyanúgy néz ki és működik. Ezek, mint hívó szavak kellőképpen izgalmasak voltak számomra ahhoz, hogy a munkája tanulmányozásra érdemes legyen - különösen, hogy a fraktál, mint matematikai fogalom csak 40 évvel később, a 80-as években született meg Mandelbrot nevével fémjelezve.
Ez utóbbi azért érdekes, mert ma már tudjuk, hogy a fraktálok lépten-nyomon előbukkannak a természet vizsgálatakor: olyan egymástól erősen távolinak tűnő és léptékű jelenségeket hoznak közös nevezőre, mint a kromoszómák DNS-láncaiból hiányzó génrészletek jellemzése, a növények levélerezetének vagy az emberi vérerek, idegek és tüdőhörgők mintázata, a lesújtó villámcsatornák elágazásai, az tőzsdei árfolyamingadozások, a Szaturnusz gyűrűrendszerének szerkezete vagy a galaxisok alakja – mindenhol és mindenben jelen van a természetes világban.
Elliott csak egy gazdasági szakember volt, fogalma sem volt ennek a matematikájáról. Egyszerűen vizuálisan azonosított és felismert egy természetes törvényszerűséget 75 évnyi tőzsdeindex különféle felbontású rajzolatának tanulmányozásával, amelynek szabályszerűségeit rendszerbe foglalta és később meglepően pontos előrejelzéseket készített vele különféle időtávokon – többek között a halálát követő évtizedekre előre. Később rájött, hogy amit talált, valójában túlmutat a tőzsdeindex alakulásának leírásán és kiterjesztette elméletét a kollektív emberi viselkedés leírására. Nem véletlen, hogy módszertanát ma már az élet legkülönbözőbb területein használják, mint pl. a divatirányzatok, a bűnözés, kábítószer-fogyasztás várható alakulásának előrejelzése.
Számomra a nagyszerűsége éppen abban van, hogy nem valami új technológiát talált ki, hanem a természet által használt törvényszerűségeket és technikát tárta fel..."
A Stones-szal is egyetértek ;-) Mivel állandó és stabil, róluk nincs "hullámos" képem, de érdekességképp a Beatles sztoriról igen:
A Beatles Story és a tőzsde

édes-savanyú
Sziasztok!
A sors jóvoltából úgy alakult az életem, hogy egy ideje a családi háztartást, így a konyhát is nekem kell vezetnem…. , s ez így is marad az idők végezetéig…..
A lényeg: Segítsetek főzni!
Olyan recepteket várok Tőletek, amit saját kezűleg el is készítettetek!
Az én mai keverésem: Tárkonyos csirkemell
A csíkokra/kockára vágott kb fél kg filézett csirkemellet 1 db apróra vágott, dinsztelt vöröshagymán pirítom, párolom. Majd megszórom 1 ek szárított/friss morzsolt tárkonnyal, ízlés szerint só, bors. Rá egy ek mustár, egy kis doboz tejföl, egy ek méz, összeforralom, a végén egy ek 6% almaecet. A mustárral, ecettel óvatosan, ne legyen nagyon savanyú. Verzió: a tejfölözés előtt be lehet staubolni 1-3 ek liszttel, s mehet rá 0,5-1 dl víz. Így több és kevésbé folyós lesz a szaftja, nem csorog le a köretről.
Tálalni főtt tésztával, vagy nokedlivel, reszelt sajttal meg lehet szórni.
Jó étvágyat!