Trump nem bírja a fejlődést, most visszahozza a hagyományos égőket.
Még egy másik republikánus elnök, George W. Bush alatt fogadták el 2007-ben a jogszabályt, amely 2020-ra teljesen eltüntette volna az amerikai háztartásokból hagyományos villanykörtéket. Azok nem kerülhettek volna forgalomba, helyettük már csak fénycsöves világítótesteket vagy LED-eket lehetett volna használni. A rendszabály bevezetése évi 14 milliárd dollár megtakarítást jelentett volna a fogyasztóknak.
,
A szénszálasok helyébe már 2014-től halogén izzók léptek. Azok ugyan kevésbé hatékonyak, mint a legkorszerűbb fényforrások, de 2010 óta így is 6 százalékkal csökkent az amerikai háztartások áramfogyasztása.
,
Az iparág üdvözölte az elnök döntését. Szakértők viszont arra figyelmeztettek, hogy az alacsony fogyasztású fényforrásokra való teljes áttéréssel 24 nagy erőmű teljesítményét, illetve 38 millió tonna széndioxid kibocsátást lehetne kiváltani, írta a The New York
,
Times.Trump eleve kétségbe vonta az éghajlatváltozást és tagadta annak következményeit.
,
Döntése csak egy a sorban intézkedései közül, amelyekkel szembemegy a környezetvédelem szempontjaival. A múlt héten jelentett be széles körű tervet arra, hogy feloldják a metángáz-kibocsátással kapcsolatos korlátozásokat. Korábban azt javasolta, hogy fagyasszák be, a jövőben ne szigorítsák az autók károsanyag-kibocsátását szabályozó előírásokat.

A Trump!
és izgalmas