Kivéve ilyen esetben, mert ilyenkor nem tud eladni (hacsak nem látta, hogy kiütés lesz, és nem áll be ő is a könyvbe, ezzel egyből zárva, de az elég erős bűncselekmény lenne, így nem hiszem). Tőzsdei kereskedésben persze megy az automatikus zárás, de itt most volt idejük akár más módon is hedgelni kereskedési időn kívül, pl, OTC ügylettel, belső átvételekkel, átvezetéssel. Nem tudjuk mennyi fog megjelenni az eladói oldalon, lehet sok, lehet semmi.
Akkor vesznek, mikor vesz valaki certit. Ha eladnak certit, részvényt is eladnak. Régebben certiztem. A legtöbbször azonnal megjelent a certivel párhuzamos kötés a részvényen is.
Szerintem nem számít, hogy a kereskedésnek melyik szakaszában éri el a mögöttes termék a korlátot. Ütöttünk már ki certit a nyitóban is, amikor még szintén nincs certi kereskedés.
Nekem egyre inkább a "záró" adat manipulánsának tűnik... És ha rá lehet bizonyítani ezt akkor (pl az egyik záró eladó pont az Erste volt, vagy a cégcsoportból valaki) akkor már nem is kell más bizonyíték... Semmi nem indokolta a napi forgalom alapján (3700 felett volt), az ilyen alacsony záró értéket... Főleg ha a következő időszak során nem fog 3700 alá menni soha az árfolyam, és csak az egyetlen "záró" adat alapján lőtték ki... Amit ugye pont az Erste "manipulált".
Elvileg a "fedezet" miatt kellet vásárolnia... K.O. esetén már nem kell fedezet... A "maradvány" értékre. Sőt szerintem pont ezt adta el a "zárón":.. ;) (előre)
A gyorsjelentésben ez a 2 hét nem lesz jelentős tétel... És várjuk ki, hogy 2 hét múlva mennyi lesz, ha újra beindul Irán és Izrael... Q2 időszak ( április 1-től június 30-ig ) alatt a háború miatt magasan volt az olajár az idő 90%ban... A MOL a finomítói kapacitással is tud "jácc'ani", sőt kitermelés nyeresége már a kisebbik része a profitnak.. Főleg ha beindul a NIS is.. De majd meglátjuk hogy pl ma hogyan nyit... 3700 elég "beton" támasz volt.
Ha "kiütöték" akkor már nincs igazi eladó kényszere a banknak... Vagy igen? Már nem kell fedezni semmit sem... Sőt szerintem simán 3700 felett fogy nyitni, mert a piacok is megnyugodtak... És akkor csak a tegnapi manipulált "záró" volt az egyetlen 3700 alatti egész negyedévben...
Olyan világot élünk - ráadásul az EU-ban -, hogy Horvátország megteheti, hogy nem fizet a Molnak sokadik nemzetközi ítélet alapján sem!!! Kormánynak tárgyalnia kell a megoldásról.
Most nézet csak meg ezt. Volt MOLTL85 certim, de meg is nyugodtam, hogy amikor láttam hogy 3700 felett volt a napi kereskedésben. Olvasom hogy lehet az Erste keze lehetett záróban és szándékosan a kiütésre játszott .. Elég régen "sold out volt", sokan voltak benne akik ha ma nincs a tegnapi záró k.o. és felfelé menne az árfolyam elég "veszteség" lenne az banknak.. jóval több mint amit a tegnapi zárón bukott a MOL áron aluli eladásával..
Ez egy nagyon régi történet....Vannak páran -köztük az említett Úr is!-,akik rögeszmés módon ragaszkodnak ahhoz a megalapozatlan állításhoz,hogy: CSAK a MOL! Néha nem árt megemlíteni Nekik (is,meg azoknak is,akik beállnak közéjük!),hogy lehet,tévednek! Ne is törödj az ilyen hsz.-ekkel, ugord át nyugudtan. Sok bosszúságtól fogod megkímélni magad!. Jó kereskedést kívánok Neked is! Üdv!
én mondtam, szerbek még rosszabbak,mint a horvátok...Hernádinak le kell mondania, még az Orbán- Vucsics-Trump mutyi akarta a NIS-t. Szerbeknél hamarosan választás lesz, ha a jelenlegi ellenzék kerül hatalomra akkor megint belekerül egy harcba a Mol, mint az INA-val.
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.