Macus pontos meglátás. az OTP brutálisan túltőkésített. A menedzsmentnek kezdenie kell valamit ezzel a készpénzheggyel, mert a parlagon heverő tőke rontja a tőkearányos nyereséget.
Csányi Sándorék régóta utalnak rá, hogy egy újabb, akár nagyobb volumenű országba (pl. akár az eurózónába vagy ázsiai/afrikai növekedési piacokra) lépnének be. Egy sikeres felvásárlás azonnali és masszív EPS (egy részvényre jutó nyereség) növekedést hoz. Ez a piac szemében azonnal indokolttá tenné a 10-es P/E ráta kitágítását 12-13-as szintre, ami a részvényt egy csapásra 55 000 - 60 000 Ft felé lőné ki.
Ha nincs jó vétel, a tőkét vissza kell adni a részvényeseknek. Egy gigantikus méretű sajátrész-vásárlási program (SRV) vagy egy rendkívüli osztalékígéret olyan masszív támaszt és vételi erőt jelent a piacon, ami szinte teljesen kizárja a nagyobb árfolyamesést.
A külföldi alapok számára a forintban mért 50 000-es szint egy teljesen lényegtelen, random szám. Ők dollárban jegyzik a könyveiket, dollárban mérik a kockázatot, és dollárban nézik a kerek lélektani szinteket. Ha a jelenlegi ~312,30-as USD/HUF szinteken megnézzük, ez kirajzolódik: 45 950 HUF (a záróár) = 147,10 USD 46 200 HUF (a tegnapi felszúrás csúcsa) = 147,90 USD 46 500 HUF (amire rákérdeztél) = 148,90 USD 46 850 HUF = 150,00 USD (A kerek, bűvös szint!) A 150 dolláros szint a nemzetközi alapkezelők monitorjain egy hatalmas, piros felkiáltójel. Amikor a részvény ára megközelíti a 148-150 dolláros sávot (ami forintban pontosan a 46 200 - 46 800-as zóna), az alapok algoritmusai és az automatikus profitrealizálási megbízások maguktól aktiválódnak.Ezért nem tudott tegnap sem átmenni a 46 200-on a papír: a külföldi alapok elkezdték önteni a részvényt, mert elérték a dolláros célárukat.
jut eszembe két forgatókönyvet nem vettünk számításba...... 1. akvizíció, na ez egyrészt be van ígérve ! másrészt ha jön akkor az nagy EPS növekményt jelent, ha nem jön akkor extra srv jön. (bár már így is túl van tőkésítve a bank, szóval valamit mondani kell akkor a papiéknak..... b opció hogy nagy bankra gyűjtögetik a lóvét) 2. ukrán háború vége 2027 ben ? a második világháborúban nem volt jelen oroszország ennyi ideig..... a veszteségek az egekben, meddig húzhatja még el a háborút putyin napi 1000 ember veszteséggel miközben a gazdaság összeomlóban, a hadiipar nem tud eleget termelni..... szóval mondjuk 2027 ben vége ennek a háborúnak ! Na ezeket a lehetőségeket figyelembe véve az otp árfolyamában 1 éves távlatban akár ugrás is lehetséges. 56 ezres (osztalék nélküli) célárak repkednek, de ha béke lenne ez gyorsan 60 + lesz ! (igazából szerintem az ukrán háborúban kb győzelmet egyik fél se fog aratni..... szóval a kérdés az hogy tudnak e közeledni a felek , kompromisszum kell mindkét oldalról..... ami jelenleg egyik féltől sincs meg)
Neked nemigazan megy a matek. Veszel 30ért, eladod 40ért és kerestél 10et aztan korrekcióban visszaveszed 35ért majd eladod 45ért megint kerestél 10et, összesen 20at. Ha 30ért veszed és tartod a korrekcióban majd eladod 45ért akkor kerestél 15öt. Melyik a több, a 20 vagy a 15?
...igazad lehet....ami miatt viszont "veszélyes" az az, hogy a fundás ATH után emelkedés minimális lehet (5-10%), viszont a finanszírozás ezt elviheti + az esési kockázat magas egy váratlan eseményre...persze stop-loss :) ....de sztem azt a certisek nem nagyon használják az elmúlt évek tapasztalatai miatt..... leegyszerűsítve a korábbiakhoz képest "kicsi" hozam esélye viszont jóval magasabb kockázat......
Utoljára megpróbálom. Volt 30 ezer forintod. Vettél egy OTP részvényt. Felment 46-ra, ahol eladtad, azaz volt 46 k cash-ed. Lement 43-ra, ahol vettél egy otp részvényt, maradt 3 k cash. Felmegy 50-re, akkor van 50 k részvényben és 3 k cashben, tehát a vagyonod 53 k. Ha nem adtad el, akkor csak 50 részvényed lenne.
Nálam koktél nincs, viszont három gyerek bombáz folyamatosan, hogy " apa ezt nézd" 😄 Igen figyelni kell . . . . . és mit tegyünk? Eladom, de mibe fektessem? Egyáltalán, fog annyit esni, hogy érdemes eladni? Meddig mehet idén? Én az 50-t gondoltam eddig . . . , ha felmegy 47 fölé onnan már 10% sincs, pedig van még fél év. Valaki itt írta, hogy érdemes megnézni, hogy dollárban számolva hol járunk, mert sok alap abban számol, nekik az 50e nem kerek szám, viszont ahol most vagyunk az nagyjából igen. Lehet emiatt nem fog most átmenni a 46500-on?
Na nezzuk a korai dolgokat : nikkei jol megy , usa dax nullan , de tegnap jol mentek mi viszont kevesbe mert zarot lehuztak , eu bankok nagyon jok voltak usa kevesbe , ma forditva lesz akkor. Azt mondom semmi jele annak hogy negativ dolog varhato. Menni kene es kitorni rendesen. Aztan meglatjuk hogy mennyi erő van.
Innen a tengerpartról "nézve" a mai napot, én is inkább a vételi erőt látom bele, simán megnézte, hogy mekkora ellenállás van 46 felett, utána nem erőltette mert tudta, hogy úgyis jön egy nagy tétel záróban. Szerintem még 46 fölé megyünk és ott ha látható erő lesz, akkor kiüthetik a ts-t. Viszont onnan 47-48 között jönne az érdekes része, sokan oda teszik a realizálást, és onnan le. Milyen egyszerű is lenne a tőzsde . . . . . . mindenki ezt csinálná.
Ha az ATH utoléri a fundát a certi rizikós lesz.....ha most a tavalyi stratégiát alkalmaztad volna nagy bukó lenne....szóval válságban és abból kijőve jó, de fundás ATH-n nem..... egybankár24 jól leírta ezt anno 2022-ben
Igazabol mehetunk még fel szerintem megyunk is de az ilyen rovid lesz , utana lesz realizalis kör tuti , na ott kene venni. Most nem feltetlen jo a risk reward arany a certi vetelre.
Ha csak részvényről lenne szó, azt mondanám, rajta, mert év végére már valószínűleg 10%-os zöldben lesz a vételed. De a certi más tészta, baromi kockázatos. Nagyon csúcson vagyunk. Pár nappal ezelőtt éppen arról beszélgettünk Tamással, hogy eddig is mindig ATH-n fektettünk be és mégis bejött. De nem tudni meddig lesz ez így. És aki most tanácsot ad neked, azt messze kerüld el, bármit is mond, mert más f.szával veri a csalánt. Azt se kérdezed meg senkitől a rulett asztalnál, hogy piros, vagy fekete. Ez legyen a Te döntésed és kívánom, hogy ne bánd meg, akárhogy is döntöttél! :)
De ha 46-on adtad el, akkor kerestél 16 k-t (30-tól), majd volt +13 kiadásod az eredeti bekerülési áradhoz képest) tehát még mindig maradt 3 ezer profitod az egész körön és ugyanannyi papírod van, mint volt. ha eladod és olcsóbban veszed vissza ugyanazt a darabszámot, akkor az eredeti bekerülési árad irreleváns
OTP részvényesek ide!