Az Európai Központi Bank (EKB) idei portugáliai fórumán egészen más hangulat uralkodik, mint négy évvel ezelőtt, hiszen a döntéshozók ezúttal magabiztosan és a sürgetettség érzése nélkül kezelik az újabb inflációs sokkot. Bár egy újabb kamatemelés még elképzelhető, az árnyomás már mérsékeltebb, az európai gazdaság pedig ellenállóbbnak mutatkozik a megrázkódtatásokkal szemben - számolt be a Bloomberg. Négy évvel ezelőtt, az ukrajnai háború kirobbanását követő tanácskozáson még a bizonytalanság volt az úr. Miközben a spanyol infláció éppen elérte a 10 százalékos szintet, és az euróövezet egésze sem járt messze ettől, az Európai Központi Bank döntéshozói csupán a következő ülésre jeleztek előre kamatemelést. Más jegybankok gyakorlatával szemben az irányadó kamatok ekkor még mélyen a negatív tartományban tartózkodtak, így az euróövezet jelentős lemaradásban volt az események mögött.MA MÁR TELJESEN MÁS A HELYZET, HISZEN AZ ÁRNYOMÁS MESSZE ELMARAD A 2022-BEN LÁTOTTÓL, JÚNIUSBAN RÁADÁSUL MÁR AZ ENYHÜLÉS IS MEGKEZDŐDHETETT.Mindez azt jelentené, hogy a kezdeti bizonytalanság után új korszakba lépne az EKB infláció elleni küzdelme. A spanyol mutató 3,6 százalékon, a francia 2 százalékon, a vártnál kedvezőbb olasz adat pedig 3,1 százalékon alakult, miközben az euróövezet egészére 3 százalék körüli értéket vetítettek előre. A korábbi bizonytalanságot önbizalom váltotta fel, ráadásul 2022-höz képest az Európai Központi Bank ezúttal a G7-es jegybankok közül elsőként hajtott végre kamatemelést az iráni háború kitörése óta.KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK2026. 06. 11.Megszületett a döntés, közel 3 év után ismét kamatot emelt az EKB2026. 06. 10.Elérkezett az igazság pillanata: nem hátrálhat tovább a döntés elől az EKB▾hirdetésA korábbi, majd később visszavont lépésekkel ellentétben ez a szigorítás egy olyan gazdasági környezetben gyűrűzik tovább, amely képes elviselni a terheket. Erre utalt Christine Lagarde, az EKB elnöke is a sintrai konferencia megnyitóján, amelyen a résztvevők között ott volt Kevin Warsh, a Fed elnöke is.MÉG TÖBB GAZDASÁGNagyot esett a német inflációTöbb fronton támadja a forróság az áramhálózatot: van rá megoldás?A NIS2 a digitális érettség mérföldköve, de a valódi verseny július elsején kezdődikBár megnőtt a valószínűsége annak, hogy az inflációs céltól eltérítő sokkok érnek bennünket, az Európa által kiépített ellenálló képességnek köszönhetően ezek hatása már mérsékeltebb a gazdaságunkra– fogalmazott Lagarde. A döntéshozók ugyanakkor sem azt nem szeretnék sugallni, hogy az inflációs nyomás teljesen megszűnt, sem azt, hogy lezárult volna a kamatemelési ciklus,ÁM 2022-VEL ELLENTÉTBEN MOST EGYÁLTALÁN NEM SÜRGETI ŐKET AZ IDŐ.Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy ülésről ülésre döntsünk, és ne kössük meg a kezünket a kamatlépésekről szóló találgatásokkal– mutatott rá Philip Lane főközgazdász. Kollégáival együtt arra utalt, hogy alaposan meg kell vizsgálni, miként csapódik le a fogyasztói árakban a négy hónapja megemelkedett energiaköltség.A korábban szigorításpárti álláspontjáról ismert belga Pierre Wunsch is lényegesen nyugodtabb, mint négy évvel ezelőtt. Mint mondta, elképzelhető, hogy szükség lesz még egy kamatemelésre, és a piac is ezt árazza, de ennek mértéke elmaradhat a júniusban várttól.
Eurós részvények vitasarok