Már hogyne dönthetnének. De az önállóvá válásukkor megállapodnak bizonyos dolgokban, amit be kell tartaniuk. A balti államok semlegességet vállaltak? A finneket maximálisan tisztelem, amit tettek, ezt mindig elmondom, ezt a svédeknél tanultam meg, addig nem is hallottam róla, hogy folyt az a háború.
Nézd nekem sem tetszik, hogy 4 éve tart a "megbeszélés", a formája sem, miszerint ennyi ember áldozza az életét. Még egyszer: nem fogja senki megúszni a tárgyalást. Csak azzal érhet véget ez a szörnyűség.
amit itt vázolsz az az, hogy önálló országok nem dönthetnek saját sorsukról, vagyis nem lehetnek önállóak, mert a nagy Oo azt mondja, hogy örökké tőlük kell függjenek... ez mindig is addig működött, amíg ki nem harcolja valamelyik függő rész az önállóságát, ez történik most Ukrajnában. (lásd pl Finnek, balti országok több lépésben már Nato tagok...)
Ez nem ilyen horderejű kérdés. A kutyát nem érdekli ilyen esetben, hogy ki kit tett gazdaggá. EGy kicsit többről van szó. Meg kell beszélni értelmesen.
Az a mondat, hogy akármit is teszek, azt jelenti, hogy már rengeteg féle képpen megpróbáltam, de egyik sem jó. Ezért kérdeztem meg, hogy mi az a rengeteg dolog, amit tettek?
Egyébként a véleményemet olvashatod, nem változott, miszerint meg kellene beszélni világosan és garanciákkal dönteni. A NATO kifejezés meg sem fordulhatott a fejekben a SZU szétesése után, ezt beszélték meg, amikor Önálló országként folytathatta Ukrajna. Erre a csapból is az folyt egy bizonyos idő után.
Tehát ha semmit sem tett eddig az EU, akkor itt a lehetőség, hogy elkezdje a párbeszédet és megállapodjon Oroszországgal.
Szándékosan félreértelmezel?? Az említett mondat nem követel meg semmilyen tettet! Az is tett, hogy ha például nem tesz semmit! Pl. nem fenyeget. Szándékosan kifordítottad a mondat logikáját! A kiindulási állítás amivel Nagy Katalin cárnőre hivatkozik a portfolio-s cikk: 'Oroszország csak akkor érzi magát biztonságban, ha folyamatosan terjeszkedik.', erre adott észrevétel, hogy ez akkor sem változna meg, ha bármit is tennének. Ez nem féltételez semmilyen már bekövetkezett tettet, amitől persze még lehettek tettek is, de nem szükségszerűen.
a gazdasági kapcsolatokkal, gazdaggá tette az eu az orosz elitet...ahogy Orbánt is... nem volt elég. (az meg nem az eu-n múlt, hogy az orosz nép ebből kvázi semmit nem kapott)
"Igazából Oroszország ereje nem elsősorban a hagyományos értelemben vett katonai erőben, hanem a gátlástalanságban, a paranoiában és a manipulációs képességben rejlik, mert míg a hagyományos katonai erő tekintetében a NATO döntő fölényben van, a demokratikus társadalmak ellenállóképessége ezekkel szemben igen kicsi." ahogy ez ebben a fórumban is látható... "BÁRMIT IS TESZÜNK, OROSZORSZÁG SZÁMÁRA NEM LESZ ELEGENDŐ: CSAK AKKOR ÉRZI MAGÁT BIZTONSÁGBAN, HA FOLYAMATOSAN TERJESZKEDIK– ahogy ezt Nagy Katalin cárnő nyíltan meg is mondta. Ezt a problémát ugyan félre lehet söpörni azzal, hogy Oroszország paranoid módon évszázadok óta állandóan fenyegetve érzi magát, és azzal nekünk igazából semmi dolgunk nincsen. Ebben sok igazság van, de az orosz percepció figyelmen kívül hagyása súlyos hiba lenne, hiszen folyamatosan arra készteti Oroszországot, hogy reagáljon saját paranoiájára, aminek elengedhetetlen következménye az agresszív terjeszkedő politika."
Ha ezt még magyarázni kell, akkor van baj, de ezzel nem írtam újat. A közel 5 év alatt egyszer sem böffentette ki magából a hiperfilantróp csapat, hogy béke legyen, mert túl sok ukrán esik el. Sőt, a britek ugye nagyon keménykedtek Moszkva elpusztításával, ami után majdnem nem is kellett volna tovább túl sokat rágódni a dolgon, jó hogy elhúzott a francba pár héten belül az alkalmatlan liba: https://www.independent.co.uk/news/uk/politics/liz-truss-putin-ukraine-russia-nuclear-b2645407.html Köszi, sok itt az idióta flegma jóléti politikus, akik nagyon szívesen viszik más bőrét a vásárra. És itt van most ugye az elmeroggyant litván külügyminiszter, aki szerint a nato-nak oda kéne csapni Kalinyingrádra. És megy ezerrel a fegyverkezés. Na az sem dísznek lesz, én sajnos kinézem azt a scenáriót is, hogy lesz itt még eszkaláció bőven.
Jó, hát nem akarom kommentálni a nagy semmit. Inkább ez a fontos: https://www.politico.eu/article/finlands-alexander-stubb-tells-europe-to-calm-down-over-us-troop-pullback/ "Stubb opened the door to direct European engagement with Moscow, saying "it’s time to start talking to Russia" and confirming discussions are underway among European leaders over who should eventually make contact with the Kremlin." Majd meglátjuk kit jelöl ki az eu, ha jól tudom Stubb is benne van a castingban, Merkel, Draghi mellett. Persze először usa-orosz-kínai kör van/lesz, szvsz... Gondolom megértette európa, hogy ha az asztalhoz szeretnének ülni, akkor ruszofóbia kuka, vagy egyszerűen eldől minden a fejük felett.
Ez a nyilatkozat figyelemre méltó hangsúlyváltást jelez Moszkva részéről. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ugyanis április 18-án még úgy fogalmazott, hogy az Ukrajnával folytatott tárgyalások nem élveznek prioritást Oroszország számára. Peszkov most ezzel szemben azt mondta: Arra számítunk, hogy a békefolyamat végül mégis folytatódik, és elvárjuk amerikai kollégáinktól, hogy folytassák közvetítői és béketeremtő erőfeszítéseiket.
El is olvastad? És ilyenkor nem leng ki a fideszes orgánumok esetén kiválóan működő propaganda métered?Mert amúgy ott a cikkben: "Oroszország viszont előfeltételként ragaszkodik ahhoz, hogy az ukrán erők vonuljanak ki a Donyec-medence egyes részeiről" Hol van itt a hangnemváltás? Sehol, marhaság az egész, jó, hát kijevi mantra, gondolom a forrást sem láttad.
OROSZ-UKRÁN háború